A román kormányfő részegen autózott Amerikában

2021. augusztus 11. 15:43

Florin Citu román kormányfő megerősítette: húsz évvel ezelőtt ittas vezetésért büntették meg az Amerikai Egyesült Államokban, ahol felsőfokú tanulmányait végezte.

2021. augusztus 11. 15:43
null

A miniszterelnököt a szerdai kormányülés után szembesítették az újságírók azzal a sajtóértesüléssel, miszerint

2000-ben két napra fogdába zárták és megbírságolták az amerikai hatóságok, amiért alkohol vagy kábítószer hatása alatt vezetett. 

Citu elmondta: ittas vezetés miatt róttak ki rá súlyos (a sajtóban megjelent információk szerint ezerdolláros) pénzbírságot, amit kifizetett. Arra a kérdésre, hogy miniszteri kinevezése előtt tájékoztatta-e az esetről pártja elnökét és az államfőt, Citu azt hangsúlyozta: egy húsz éve történt hibáról van szó, amiért súlyos árat fizetett, az autóját is el kellett adnia, egy évig gyalog kellett járnia.    

Hozzátette: kihágásról (nem bűncselekményről) volt szó, és Romániában is előfordult, hogy közlekedési vétségekért megbírságolták. A román kormányfő megjegyezte: érdekes, hogy ez a történet nem a szociáldemokraták elleni négy választási kampány valamelyikében, hanem saját pártja, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökségért folytatott választási küzdelemben került nyilvánosságra. A bukaresti jobbközép koalíció legnagyobb pártja, a PNL szeptember 25-én tartja tisztújító kongresszusát, amelyen éles küzdelem várható a pártelnöki tisztségért a pártot négy éve vezető, újrázni készülő Ludovic Orban képviselőházi elnök és kihívója, Florin Citu miniszterelnök között. 

(MTI)

Fotó: Dursun Aydemir / Pool / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pelso j.
2021. augusztus 12. 04:47
Na, még ez is, húsz éve ittasan vezetett USÁ-ban. Még jó, hogy tudjuk, hála az MTI-nek. Itt az ideje visszahívni a nagykövetünket.
fatman
2021. augusztus 11. 20:30
ah, biztos nem zsarolták meg, és biztos nem szervezték be... aha... :)))
Mandarin.
2021. augusztus 11. 19:29
Olcsón megúszta az ittas állapotban való vezetést, nem zavarták haza rögtön, nem tört derékba a karrierje, élete, ez egy kicsit gyanús.
fran
2021. augusztus 11. 17:51
Ti nem néztek amerikai filmeket? Tanulóvízummal csinálsz egy olyan bűncselekményt, hogy két napra, vagyis nemcsak józanodni vitték be, bent tartanak, majd kapsz egy ezer dolláros büntit?Vajon hányadik nap zavarják haza kitiltással együtt? Vagy jelenik meg egy öltönyös figura egy vissza utasíthatatlan ajánlattal. Vajon miért Románia tesz meg mindent kérdés nélkül Uncle Samnek. Az ilyen sztorikból tudjuk meg,amit eddig is sejtettünk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!