Csaknem százmillió forintot nyert Mészáros Tamás, az ATV egyik riportere a pécsi kulturális főváros eseménysorozat kapcsán – állítja a Magyar Narancs. A portál beszámolója szerint a jelentős haszon ellenére a szerződések teljesítésére igencsak hiányosan került sor. Mészáros Tamás a narancs.hu-nak azt nyilatkozta: nem a minisztériumnak köszönheti a megbízást.
Két kanadai fiatal egy meteorológiai léggömbbel próbált űrbe juttatni egy Lego figurát; 24 kilométeres magasságig el is ért az emberke.
Ausztrál őslakosok rontottak be egy díjátadóra, Julia Gillard kormányfőt ki kellett menekíteni a helyszínről.
Nálunk forgott a Lipton Ice Tea legújabb reklámfilmje Hugh Jackmannel a főszerepben. A színész a szpotban átkocog Budapest belvárosán, a Margit szigeten és a Szabadság hídon is.
Nem akarok elnök lenni, és lebeszélek mindenkit. Nincs szükségünk elnökre. Felnőtt emberek gyülekezetében vagyunk – mondta a Millának Tarr Béla.
A fiatal tüntetők továbbra is elszántak, pedig a hadsereg ideggázt vet be ellenük – sőt, harckocsikkal és éles lőszerrel szoktak rájuk lőni.
Már csak 16 százalékos a magyarok aránya Kolozsváron. A város magyar alpolgármestere a Szabadság.ro-nak beszél az okokról.
„Ez a műfaj nagyon gejl tud lenni, nem szabad mű dolgot csinálni” – mondta a volt miniszterelnök az Avason.
A Klubrádió műsorvezetője szerint a frekvencia nem örökre szól, pályázaton kell dönteni róla és az nyer, aki a legtöbbet ajánlja érte.
A reklámban a vízilabda-válogatott koccint szurkolóikra, orvosaikra, edzőikre, az újabb győzelmekre és persze a szép lányokra.
„Elloptad a jövőnket!” feliratú transzparenst tartott Gyurcsány Ferenc elé lakossági fórumán egy miskolci jobbikos. „Nagyon kedves tetszik lenni, maga egy tündér – reagált a volt miniszterelnök, majd elvette a táblát.
Neocohn
(Kapitalizmus.hu)
Szabadpiaci kapitalizmus nélkül nincs szociális felemelkedés, nincs magántulajdon szentsége, nincsenek emberi jogok sem.
Ordosz Műhely
(Barikád)
A kapitalizmus és a vadkapitalizmus hazájában és legerősebb bástyájában már többen tekintenek rokonszenvvel egy megbukott világrendszerre, mint a sajátjukra.
Körmendy Zsuzsanna
(MNO)
Legyünk büszke tudatában annak, hogy Európa éppúgy nem nélkülözheti a magyarokat, ahogy mi sem Európát.
Dési András
(NOL)
Németországban zu Guttenberg két hétig tudta magát tartani, Magyarországon mintha szellő sem rebbenne a Schmittet a Sándor-palotába juttató kétharmados táborban.
Bartha Attila
(Komment.hu)
Bizonyos történelmi időszakokban, bizonyos kontinenseken a demokrácia valóban lehet negatív hatású a gazdasági fejlődésre.
Márton István
(Amerikai Népszava)
A történelem tanúsága szerint a hatalmi kereszténység tanítása és gyakorlata – a vele eszmei szövetségben lévő más egyházakkal együtt – ellentétben áll a Biblia erkölcsi igazságaival.
Takács Gábor
(MNO)
Egyre több jelét láthatjuk annak, hogy markánsan liberális irányba vezeti a Demokratikus Koalíciót a volt szocialista miniszterelnök.
Seres László
(Hírszerző)
Nem írtunk hiába: a CBA reagált írói munkásságunkra. Ebben a formában kár volt.
Bella Péter
(reposzt)
Személy szerint vasárnapokra hívnék politikust, mindig másikat, üljenek be az istentiszteletre. Azokat hívnám, akik szerint politikai propaganda folyik nálunk, ítéljék meg, lássák a saját szemükkel, mennyire nem így van.
Deutsch Tamás
(dajcstomi)
Lassan darabjaira hullik az euroövezet, és akkor a mi jó Andor Lacinknak és az ő kollégáinak nincs jobb dolga, mint 13 tagországot basztatni „a hagyományos ketreces tojótyúktartást” betiltása érdekében.
Nuszbaum Tibor
(Fent és Lent)
Nagyon várok egy olyan friss erőt, amely demokrata és nem megy bele kompromisszumokba semmilyen szinten.
Márta István
(FN24)
Blöff volt Dörner pályázata. A dolgozatban megvezette a döntéshozót, ez tény. A hazai és nemzetközi közvéleményt viszont nem tudta átverni szélsőséges és közhelyes mondataival. Interjú.
Márta István
(Új Színház)
13 esztendő munkáját zúzza szét az érthetetlen és megmagyarázhatatlan politikai döntés. A miértre nincs logikus válasz, az okozott kár viszont – valószínűleg – tetemes lesz.
Bartus László
(Amerikai Népszava)
Az egykori demokratikus ellenzéknek a mostani demokratikus ellenzék paródiája. Pontos tükörképe ennek, ahogyan Gyurcsány Ferenc beköltözött néhány napra a miskolci Avas lakótelepre.
Mihancsik Zsófia
(Galamus-csoport)
Orbán boldogan enged, hiszen az életműve érintetlen marad, miközben előadja azt, ami sose volt és sose lesz, a tárgyalásra és kompromisszumra kész, európai politikust.
Petíció
(Guardian)
We support Hungarian theatre-makers in opposing this appointment, and urge our government to demand that the Hungarian government overturn this decision.
George Clooney
(Magyar Narancs)
Szerintem el kell jutnunk oda, hogy ezek a pletykák és rágalmazások egyre kevésbé legyenek a politikából kirekesztő tényezők. Akkor végre áttérhetünk a lényegi kérdésekre. Interjú.
Szanyi Tibor
(Népszava)
Nem a hivatalban lévő pártelnök személye ellen indulok a tisztségért, ám úgy gondolom, nem ártana a frakcióvezetői, illetve az elnöki posztot szétválasztani. Interjú.
FB Feri avasi haknija 100% minőségi kontenttel járta el az elmúlt napokban a mostanában amúgy sem unatkozó magyar közéleti sajtót.
Amerikában az óriási gazdasági növekedésből szinte csak a leggazdagabbak részesültek, a középosztály nem. Nekünk viszont a problémánk az, hogy még azelőtt szétosztottuk a vagyont, mielőtt az egyáltalán megtermelődött volna.
Milyen szerencsések vagyunk, hogy ennyire sikeres a gazdaságpolitika, el sem tudom képzelni, mi lenne az országgal, ha csak egy picivel is kevesebb sikerben lett volna részünk.
Személy szerint nagyon várok egy olyan friss erőt, amely demokrata és nem megy bele kompromisszumokba semmilyen szinten.
Lehet, hogy Szanyi Kapitány szerint szexis lesz az Mszp, de már lemaradtak. A 16% olyan szexis, ami számokban, konkrétan gyerekszámban mérhető.
Egyébként is siker van, mert az nem igaz, hogy talicskával menti kifelé a pénzét mindenki az országból, ezt csak a privát szféra és bankok csinálják.
A válság ugyan még tart, de a repülés iránti igény már növekvőben van.
A krátereket ki kell kerülni, a tükörsimára pedig le kell szállni. Oszt' jónapot.
Gasztro
Losonci Gereg Kékfrankos 2009.
Egy PONTY üldöz a Balatonban, de ilyen hatalmasnagy és te megpróbálsz elszaladni, de nem megy...
Geek
Jelenleg sincs elég informatikus aki oktat, aki tud oktatni.
Lehet szeretni és utálni is.
Börtön. Nem egy gyakori helyszíne animéknek.
Gyönyörű lett az egész.
Te milyen régi házban laksz? Van már egy évszázados? Ha igen, érdemes megmutatni a város többi lakójának is, nem?
Film
Julia Roberts csak nevet gonosz királynőként.
Média
Valószínűleg még sokan nem gondolkoztak mi lesz a halálunk után a magunk mögött hagyott digitális szemetünkkel.
A világ egyik legnagyobb sporteseményén tavaly nagyjából 2,9 millió dollárba került egy 30 másodperces reklámspot.
Zene
Paul bácsi új lemeze ismét összehozta a két legendát.
| Tedd a kedvencek közé | Felhasználási feltételek | Médiaajánlat | Rólunk | Kapcsolat | Adatvédelem | Ugrás a teljes oldalra|
FACEBOOK
RSS






















