Karácsony Gergely annyira zavarba jött a kérdésektől, hogy átment az út közepén, tilosban
A riporter hiába kérdezett rá többször is, nem derült ki, hogy a főpolgármesternek hogy volt ideje könyvet írni.
Hiába is minden, mert a kisgömböcnek minden kell.
„Rengeteg kérdést kaptam ma a Librivel kapcsolatban.
Magam részéről köszönöm Balogh Ákosnak, hogy eddig kitartott, köszönöm Sárközy Bencének és az egész csapatnak, hogy megjelenhettem a Libri Könyvkiadónál. Köszönöm nekik, hogy azt írhattam, amit akartam, de sajnos nem áll módomban megvárni, hogy ezután is azt írhatok-e majd, amit akarok.
A Libri Kiadónál a jövőben nem kívánom megjelentetni a könyveimet.
Pár napja tudtam már (biztos helyről), hogy ez következik. Pár napja már kérdezgettem azokat az ismerősöket, akik a kiadónál, vagy a könyvpiacon dolgoznak. Senki nem tudott semmit. Sőt a kiadó munkatársai egyenesen sértésnek vették még a kérdést is, azt mondták ez baromság, ők már csak tudnának róla.
Nem tudom, hogy ők csalódtak-e.
Nem tudom, hogy ők ma mennyire érzik magukat rosszul.
Csak sejtéseim vannak.”
Nyitókép: MTI/Mónus Márton