„Dícsértessék a Jézus Krisztus, éljen Szálasi!”

2021. február 04. 19:42

A Turul nyilas jelkép lett, ezért sem támogatta a szobor felállítását az akkori SZDSZ-es fővárosi vezetés. Interjú.

2021. február 04. 19:42
Ács Dániel
Hírklikk

„Több mint 200 ezren nézték meg a YouTube-on a Gyilkosok emlékművét, ami egy órás dokumentumfilm esetében kimagasló szám. Számítottál erre?

Inkább csak reméltem. A 444.hu-nak már volt ennél is nagyobb nézettséget elérő filmje, de eddig még egyetlen munkám sem kapott ekkora visszhangot. Nagyon sok levél jön, megválaszolni sem tudom őket. Amikor a Gyilkosok emlékművének trailerét kitettük a netre, még sok zsidózó kommentet kaptunk, meg, hogy minek foglalkozunk a Turullal, csináljunk inkább filmet, mondjuk, a Don-kanyarról. A bemutató után viszont a szélsőséges hangok eltűntek. A legtöbb visszajelzés arról szól, hogy nem ismereték ilyen mélységben a nyilas múltat, és mennyire megdöbbentette őket ez a történet.

A Turul-szobrot a XII. kerületben, közvetlenül az egykori nyilaspártház előtt állították fel 2005-ben. Eleve jogsértően, építési engedély nélkül. A szobor körül állandósultak a botrányok, majd a Fővárosi Bíróság 2008-ban jogerősen döntött a lebontásáról. A Turul-szobor azonban a mai napig a helyén áll, köszönhetően mindenekelőtt Pokorni Zoltán fideszes kerületi polgármesternek. Aki a filmetekről a bemutatója után azt nyilatkozta: aktuálpolitikai furkósbotot faragott a történetből, ami az ő fején reccsent. 

Pokorni Zoltán túl sokat képzel a saját szerepéről: a film költségét a 444.hu támogatói adták össze, de sosem fektettünk volna ennyi pénzt és ennyi energiát egy filmbe, amit azért csinálnánk, hogy Pokornit lejárassuk. A zárt körű sajtótájékoztatóra, ahol Pokorni a filmünket bírálta, minket nem hívott meg. A forgatások közben sokszor kerestem őt telefonon, és amikor végre hajlandó volt velem beszélni, nagyon megkértem, hogy nyilatkozzon ő is a filmben. Elmondtam neki, hogy ez egy fontos film lesz, sokan fogják látni. Megérdemelnének annyit a kerület lakosai és az áldozatok leszármazottai, hogy ő is megszólaljon a filmben. A polgármester azt válaszolta, hogy ő ezt megérti, de akkor sem akar nyilatkozni.  

Pokorni Zoltán azzal is szokott védekezni, hogy amikor annak idején a Turul-szobrot építették, még nem lehetett tudni, hogy a közvetlen közelében is tömegmészárlások zajlottak le. Számomra megdöbbentő érvelés ez egy történelemtanártól, aki a kerület vezetője is. 

A szobor felavatása előtt valóban sok minden nem volt még ennyire közismert. De az igen, hogy a nyilasmozgalmon belül a XII. kerületi szervezet kiemelt bázis volt Kun páter vezetésével. Tudható volt, hogy a kerületben található Maros utcai zsidó kórházban, a Bíró Dániel kórházban és az Alma utcai idősek otthonában tömeggyilkosságok történtek. A Turul nyilas jelkép lett, ezért sem támogatta a szobor felállítását az akkori SZDSZ-es fővárosi vezetés. Demszky Gábor ex-főpolgármester el is mondja a filmben, hogy nem akarták erővel lebontatni a szobrot, mert attól tartottak, utcai harcok robbannának ki a Turult védő szélsőjobboldali figurákkal”. 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 131 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
leponex
2021. február 08. 10:52
Göncz Árpád, az szdsz köztársasági elnöke emígyen avatott Turul szobrot Tatabányán: https://index.hu/belfold/tegnapiujsag/2008/11/28/1992_goncz_arpad_turul_szobrot_avat/ "Jó, hogy ha jelképesen is, de az új évezred küszöbén is itt van velünk a turulmadár, hiszen azt hirdeti, hogy a magyarság fennmaradt a hadak útján, e háborúk gyötörte tájon. Megőrizte hazáját - ha csonkult hazát is -, megőrizte magyarságát. És tudom, hogy a hitét is megerősítette. Azt a hitet, ami népünket a legreménytelenebb helyzeteken is átsegítette." Amúgy tényleg, Dícsértessék a Jézus Krisztus!
Vakfolt
2021. február 05. 19:26
Ez arra jó, hogy világosan lássunk. A 20. századi magyar történelem zsidó szemmel mesélhető csak szabadon, aminek az a lényege, hogy a zsidókat üldözték a magyarok és ki akarták irtani őket. A huszadik századból csak erre kell és szabad emlékezni, ami ezen kívül van, az mind fasiszta és náci dolog, a tanácsköztársaság meg ilyen jószándékú kísérlet volt, nem téma. Ha ezt így feketén fehéren kijelentjük, márpedig ez van, akkor antiszemita vagy. Ha tagadod, akkor is. Hűha, nem semmi, ez azért rendesen ki van találva és fel van építve!
tevevanegypupu
2021. február 05. 16:48
Nyugodtan elmehetnek Izraelbe a 444 lelkes ujságírói és hívei, ha nem tetszik a turul. Érdekes módon az szdsz és a liberális zsidók mégsem oda mennek, hanem inkább Németországba..ott élnek, ott adnak interjut a nácizmusról, fasizmusról..attól a Sorostól fogadnak el pénzt, aki a zsidó vagyonokat kiszolgáltatta a náciknak..sőt, néhányan saját rokonságuk gyilkosaival alkottak vagy utódaik alkotnak közös pártot..
Berecskereki
2021. február 05. 16:34
Tessék hozzá olvasni a Neokohn által írtakat https://neokohn.hu/2021/01/27/dokumentumfilm-a-gyilkosok-emlekmuve/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!