Ötszáz bizony dalolva

2019. augusztus 01. 10:22

Magyar földön ma sincsen annyi bárd.

2019. augusztus 01. 10:22
Kácsor Zsolt
Népszava

„Ha jól érzékelem, Magyarország számára éppen véget érni készül a XXI. század, holott el sem kezdődött igazán: alig ment föl a függöny, mi lerántottuk, s meg is tapostuk. Volt, aki nagyobbat taposott rajta, volt, aki csak nézte, a legtöbbje meg elfordult. Ez a tragédiák legfontosabb eleme mindig: a félrenézés.

Úgy látszik, hogy a magyar föld csak a nagy halottakat szereti, ezért oly falánk. Saját magunkból adunk neki enni, és boldogok vagyunk, ha kér még. A magyar földet folyton hősi halottakkal kell táplálni, különben kimerül. Nézem és ámulva hallgatom nemzedékem tagjait, uramisten, hiszen ezek ugyanazok, mint a régi vérszomjas hülyék. És még büszkék is rá. Vihognak holtában Heller Ágnesen, de leköpni szerencsére nem tudják, mert nem érnek föl a sarkáig sem. Átkozott nemzedék, nem fog bemenni Kánaánba. És még büszke is rá. Pedig Kánaánra volt esély. Messziről már láttuk a földet. Vagy csak látni véltük? Nem voltunk eléggé óvatosak, nem küldtünk ki tizenkét kémet, és nem kérdeztük meg őket, hogy miféle veszedelem vár ott ránk. Pedig legalább tíz biztosan azt mondta volna, hogy vigyázzatok, a veszedelem nem ott van, hanem itt, belül, magatokban.

Hallgatom a temetésen a színésznőt, aki Arany János versét szavalja, ötszáz bizony dalolva ment, ötszáz walesi bárd. A tömegben, úgy ötven méterre, megpillantom ekkor Tamás Gáspár Miklóst, esernyő nélkül, fedetlen fővel áll a szemerkélő esőben, jó volna tudni, hogy mire gondol. S milyen furcsa az emberi agy, váratlanul eszembe jut Petri György, akire még sosem gondoltam úgy, mint egy walesi bárdra. Pedig ha valaki, akkor az ötszáz között ő is ott volt, és ő is dalolva ment: ne éljen Brezsnyev Eduárd. Illetve nem. Nem, nem ötszáz.

Magyar földön akkor nem volt annyi bárd. Ma sincsen annyi.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
celoke
2019. augusztus 02. 12:53
"nem fog bemenni Kánaánba. És még büszke is rá. Pedig Kánaánra volt esély. Messziről már láttuk a földet." Ha jól értelmezem, a 2010-es választásra gondol? Ez a Kácsor tényleg ennyire hülye? Mert itt Kánaán legfeljebb a balliberáils maffiabandának volt, a Medgyessi, Kurv@ Gyurcsány, Koncze Koca, Kóka, Veress pénzügymaffiózó, azok csinálták maguknak a Kánaánt, de bele is rokkant az ország! Messziről már láttuk 2010-ben... na nem a földet, hanem a földünkért jövő mohó külföldi spekulánsokat a zsebszerződéseikkel, várva 2011-et! Az utolsó órában zavartuk el ezt a deresre való átkozott liberálbolsevik bandát, azóta már szinte az országunk se lenne a miénk. Na de ez már nem fenyeget! Itt már nem lesz külföldi kézbe földátjátszás, se tankelajándékozgatás... A kurv@ Gyurcsánynak meg annak a bolgár tehénnek egyedül már a "csak azért is mi fogunk nyerni" hőbörögve toporzékolás maradt két hülyegyerek módjára, ez a húgyagyú pávián Kácsor meg hüppöghet az imádott megélhetési műfilozófus orákuluma után.
puszika
2019. augusztus 02. 11:31
..........hogy mit gondolt Tamás Gáspár Miklós Heller Ágnes temetésén esernyő nélkül csepegő esőben?? Semmit!!! Mint rendesen!!!!!!
gacsat
2019. augusztus 02. 11:06
Most ennek az a baja, hogy nem siratjuk meg kun béla menyasszonyát?
Peter8811
2019. augusztus 01. 22:01
Juszt Lászlóra a szárnyas vadászra hasonlít. Ja nem, orvvadász.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!