Ők maguk

2018. május 23. 07:16

A 2010-es választási blama után Gyurcsány Ferenc is platformalapítással kezdte a szocialista párt „reformját”.

2018. május 23. 07:16
Kacsoh Dániel
Magyar Hírlap

„Talán sántít a párhuzam, az érintettek szerint bizonyosan, ám mégsem kerülhető ki: a 2010-es választási blama után Gyurcsány Ferenc is platformalapítással kezdte a szocialista párt »reformját«. A szintén súlyos ellentétek által feszített Jobbik belső ellenzéke most hasonló eszközhöz nyúlt. Toroczkai László, a radikális szárny arca bejelentette, Mi magunk – Sinn Féin – néven önálló platformot alapít. Vagyis alapítana, ha hagynák. Ilyen műfaj ugyanis a párt szabályzata szerint nem létezik. Nem, ez nem ultimátum, rázta erre a fejét az egykori hatvannégy vármegyés mozgalmár, megjegyezve, a Jobbik polgármestereinek fele az ő oldalukon áll.

Akárhogy is hívjuk, ügyes húzás. Ezzel ugyanis újfent a »másik oldal« került lépéskényszerbe, s így Sneiderék megmutathatták, mennyire elkötelezettek a demokratikus párbeszéd hangzatos szólamai mellett akkor, amikor ez kifejezetten ellentétes az érdekeikkel. Mint kiderült, semennyire, Jakab Péter szóvivő ugyanis néhány órán belül közölte: nincs platformozás.

Kérdés, hosszú távon mit lépnek a lázongók. Belülről átformálni, nota bene elfoglalni egy pártot mindenesetre jóval könnyebb, mint új politikai formációt alapítani. Ezért a radikális kör tulajdonképp sakkot adott a Vonához húzó, a balliberális tempót, leánykori nevén az úgynevezett néppártosodást favorizáló, a minapi tisztújításon szűk többséggel felülkerekedő vezetésnek. Ha igazak az utóbbi társaság alantas módszereiről szóló hírek, úgy még inkább érthető a dezertőrnek kikiáltott, revánsvágytól is fűtött frakció húzása. Ám az sem kizárt, pusztán ügyes színjátékot látunk, hiszen a kétarcúság fenntartásával a cukisodástól irtózó és a Spinoza-házért rajongó potenciális szimpatizánsok egyaránt »jóllakhatnak«. Persze valószínűbb, hogy a cicaharcot látva inkább elfordulnak a Jobbiktól.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pelso j.
2018. május 23. 09:35
Gyakorlatilag OV is, a polgári körökkel anno.
pollip
2018. május 23. 08:17
Toroczkay nem szakítja szét a jobbikot, hanem a vezetőség által kirugatja magát. Ügyes:-)
cutcopy
2018. május 23. 08:05
A Jobbik ugyanúgy megbukott mint a szocik 2006-ban, és ugyanúgy csak négy év múlva lesznek kénytelenek szembenézni vele, csak szerencsére ellenzékből már nem tudják agóniájukba belerántani az országot mint anno Fletóék..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!