A középosztályi tiltakozások impotenciája

2018. május 23. 07:06

A nemzeti burzsoázia és a vele szövetséges jobboldali–nemzeti középosztály megkezdte ugyan e középosztály baloldali és liberális frakcióinak kiszorítását.

2018. május 23. 07:06
Éber Márk Áron
Mérce

„A NER vezetői már az első hónapokban nyilvánvalóvá tették: a társadalom és a gazdaság újratermelésének rendjét az alapokig hatóan át kívánják alakítani. Politikai képviseletén keresztül a nemzeti burzsoázia és a vele szövetséges jobboldali–nemzeti középosztály megkezdte ugyan e középosztály baloldali és liberális frakcióinak kiszorítását korábbi pozícióiból.

A NER által megtámadott liberális középosztályi frakciók sérelmeiket »a demokrácia«, »a jogállam«, »a szabadság«, »a magántulajdon« és »a kapitalista piacgazdaság« sérelmeiként fogalmazták meg. Felzárkózási vágyaik politikai akadályozottságát, korábbi pozícióikból történő kiszorulásukat »diktatúraként«, »posztkommunista maffiaállamként« definiálták, valamint »a progresszió« és »a racionalitás« zátonyra futtatásaként általánosították és univerzalizálták. 2010 utáni tiltakozó akcióikkal még a középosztály nemzeti–jobboldali frakcióit sem voltak képesek meggyőzni. (Ez érthető is, hiszen ez utóbbiak az átalakulások nyertesei: pozíciókat és jelentős támogatást nyertek a NER-rel.) De nem tudták megnyerni a középosztályi életnívó alatt élő csaknem hatmillió magyar állampolgár támogatását és részvétét sem – ami szintén nem csoda.

A középosztály önmagát baloldalinak ámító liberális frakciói egészen egyszerűen nem voltak fogékonyak, és nem is váltak azzá a társadalom alsó kétharmadának-háromnegyedének egzisztenciális problémái iránt.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lofejazagyban
2018. május 23. 10:14
ő a kőrúton belül élőkről, egy-két egyetemi tanszék, színház, folyóirat népéről beszél.
__Y__
2018. május 23. 08:34
"A NER által megtámadott liberális középosztályi frakciók " Ez meg mi a tökömről beszél??! Ezek közül a frakciók közül mégis melyik a liberális középosztályi, ami a szabadságot, a kapitalizmust meg a magántulajdon védelmét képviseli?????????????????????????????????! -A "fizessenek a gazdagok" uszítással házaló, vagyonadót hirdető MSZP??? -Az alapjövedelmes bolsevik örökösödési adót felvető párbeszéd??? -A bériuniós eszementséget hirdető antiglobalista Jobbik??? -A neomarxista zöldbalos antikapitalista LMP??? -A mindent ingyen adunk a proliknak szöveggel kampányoló DK??? Ha lenne egy valódi liberális, középosztályi, szabadpiaci, kapitalista, magántulajdont védő párt,én lennék az első, aki szavazna rájuk, de én itt az ellenzékben csak irreális ígérgetéseket és baloldali vagyonelkobzó uszításokat láttam, amelyeknél még a NER is vállalhatóbb.
yanoo
2018. május 23. 08:32
Na, mát hatmillió csórónál tartunk....megy ez még feljebb.
westend
2018. május 23. 08:22
Elvtárs, segítsd a lebukottakat, ja és légy ÉBER! (egy újabb balos tisztánlátó, aki megmondja a napi tutit. Nade kinek?)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!