Trump Rubiconja

2017. május 11. 07:24

Az FBI igazgatójának leváltásával szinte megnyerhetetlen háborúba kezdett.

2017. május 11. 07:24

„James Comey FBI-igazgató tízéves mandátumából még több mint hat év volt hátra. Az elnöknek joga volt őt leváltani, ám ez még soha nem fordult elő, s mint a CNN jogi szakértője érezhető megindultsággal mondta: ilyesmi csak »nem demokráciákban« szokott megtörténni. Comey George W. Bush elnöksége idején igazságügyi miniszterhelyettes volt, a Legfelső Bíróságba jelöltek között is felmerült a neve. A konzervatív jogászt a liberális Barack Obama állította a Szövetségi Nyomozóiroda élére, mert addig elvszerű, mindenkori tisztségét politikai elfogultság nélkül ellátó vezetőnek bizonyult. Ősszel a Demokrata Párt felől érték heves bírálatok, mivel a kampány hajrájában bejelentette, hogy felújítja a vizsgálatot Hillary Clinton e-mailjeinek ügyében. Clinton éppen a napokban hivatkozott erre választási veresége fő okaként. Trump ellenben eddig ódákat zengett Comey-ról...

A Trump környezetének gyanús orosz kapcsolatai nyomán indult nyomozás azonban egyre nagyobb hullámokat vetett, s Comey pont úgy nem volt tekintettel a politikai megfontolásokra, mint Clinton esetében. A kiszivárgott tényeknek először Michael Flynn nemzetbiztonsági tanácsadó esett áldozatul, majd saját érintettsége okán Jeff Sessions igazságügyi miniszternek kellett kivonnia magát az ügyből. Most mindenki azt találgatja, hogy Comey menesztésével milyen újabb leleplezést akart Trump megelőzni.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2017. május 11. 21:26
Na hát már nem a Fidesz háborúzik, hanem a népszava is? Egy fickó leváltása ugyan nem jelent háborút, hanem csupán egy fickó leváltását.
antioxi
2017. május 11. 14:09
Az USA-ban (Nevada) élő barátom írta: 1) Förtelmes amit az amerikai média 90 %-a tesz Trump ellen. 2) Az amerikai átlag-polgárok bíznak Trump-ban, kitartanak mellette és bíznak abban, hogy előbb-utóbb felül kerekedik "demokrata" adminisztráción.
Senye Péter
2017. május 11. 11:54
Rettenetes alak ez a Trump...de, ha a Népszavának se tetszik, mégse a megtestesült Belzebub.
Mich
2017. május 11. 10:22
Népszava-idióták... nem csak nekünk, de maguknak is hazudnak...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!