Emelt fővel, egyenes gerinccel a Kárpát-medencében

2016. december 05. 09:40

Meg kell teremtenünk azt a szellemi légkört, amely előfeltétele a nemzet lelki és gazdasági megerősítésének, és a várva várt népesedési fordulatnak. Mindez szükséges annak érdekében, hogy újra emelt fővel élhessünk a Kárpát-medencében.

2016. december 05. 09:40
Hetzmann Róbert
Magyar Idők

„Aki szelet vet, vihart arat – tartja a régi mondás, de egy percig sem feledhetjük, hogy néha a levegő kitisztulásához szükség van viharokra. Mert aki magyar létére – akár Budapesten, akár Erdélyben – ünnepelni tud december elsején, jobb esetben dilettáns, rosszabb esetben gerinctelen ember. Különös, hogy a magyarországi balliberális médiában Szijjártó Péter intézkedése kritikus fogadtatásban részesült. A HVG például a magyar–román kétoldalú kapcsolatokért aggódott, miközben hosszú tudósítást közölt a budapesti román nagykövetség által szervezett »fölöttébb elegáns« megemlékezésről.

Meghökkentő, hogy számukra hárommillió akkor élt – és több millió 1920 óta született – határon túli magyar tragédiája nem árnyékolta be az Erdély elprédálásának emlékére szervezett pezsgőzést, és képesek voltak egy szép, megható ünnepről cikkezni. De hiszen a balliberális értelmiségiek lelki vívódások nélkül ki tudtak állni az 1956-os szabadságharcot vérbe fojtó Kádár-hatalom rossz emlékű lapja, a Népszabadság mellett is. (Holott e lap októberben bekövetkezett megszűnésének szinte katartikus üzenete volt a forradalom hatvanadik évfordulóján.) (...)

Itt az ideje, hogy a magyar kormány a felsőoktatásban is megkezdje a konzervatív fordulatot. Öt-tíz éven belül fel kell építeni az új nemzeti elitet, amelyik kellő szellemi felkészültség birtokában alkalmas lesz a magyar érdekek hatékony képviseletére és a társadalmi-politikai folyamatok uralására. Meg kell teremtenünk azt a szellemi légkört, amely előfeltétele a nemzet lelki és gazdasági megerősítésének, és a várva várt népesedési fordulatnak. Mindez szükséges annak érdekében, hogy újra emelt fővel élhessünk a Kárpát-medencében.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hurka
2016. december 05. 16:46
A finnugor nyelvrokonsággal, a vesztes csaták oktatásával, igazság elhallgatásával nem lehet nemzeti elitet képezni.
csuka
2016. december 05. 15:58
Te gucci! Nincs is gerinced.
noMores
2016. december 05. 11:15
Bazmeg, fiam, tudod, hogy ezt pont a legdurvább, legocsmányabb kádárista szennylapba írod? Emelt fővel, bakker, mikor a fejed felett a gazdád segge van, amit te naponta nyalsz fényesre. Gratulálok.
cromwell
2016. december 05. 10:28
Ehhez képestelég gyorsan ment a dolog: http://jobbegyenes.blog.hu/2013/01/09/_borsod_ma_mar_a_nagykorutnal_kezdodik_interju_hetzmann_roberttel_a_varalja_szovetseg_elnokevel#more5008707 Itt még a kormány és Orbán volt korrupt, földrabló. Ahhoz képest a csávó gyorsan változtatja a véleményét. " Hatalmas, több tízezer hektáros latifundiumok alakultak ki milliárdos nagyvállalkozók kezében. A három leghatalmasabb földbirtokos ma Magyarországon minden bizonnyal Csányi Sándor, Leisztinger Tamás és Nyerges Zsolt. Ezek a „gazdálkodók" egyenként 3-4 milliárd forintnyi földalapú támogatást vesznek ki évente a költségvetésből, miközben kapcsolataik révén nyakig benne vannak a politikában. Ezek az érdekkörök még akkor is oligarchák, ha Orbán Viktor „nemzeti nagytőkéseknek" nevezi őket. Csányi úr például olyannyira nemzeti, hogy mezőgazdasági érdekeltségeit egy szingapúri székhelyű off-shore cégen keresztül kezeli – vagyis a dotációt felveszi, de nem adózik itthon. Ezen a helyzeten a most Parlament előtt fekvő javaslat semmit sem fog javítani, sőt még ronthat is. Hogy csak egy példát mondjak: egy MAGOSZ-os javaslat szerint a települési földbizottságokba (ezek döntenének arról, hogy ki vásárolhat az adott községben, vagy városban termőföldet – a szerk.) nem a helyi gazdák képviselői kerülnek majd be, hanem az Agrárkamara delegáltjai. Erről a szervezetről pedig tudjuk, hogy a nagytőke zsákmánya." "- Az Ángyán professzor úrra kiszabott példátlan mértékű frakció-bírság elfogadhatatlan egy demokráciában. Ez a nemzetközi hírű tudós ember semmi mást nem tett, mint vállalta a véleményét, ha úgy tetszik, a Fidesz programját – a Fidesszel szemben is. És ezért ma büntetés jár. Én úgy vélem, a kormánypárt bocsánatkéréssel tartozik Ángyán Józsefnek, és az egész országnak ezért az eljárásért." Úgy látszik a Magyar Idők jobban fizet. Íme egy megtért.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!