Újabb lépéssel közelebb a világháborúhoz? Már a lengyelek is követelik a Taurusok átadását Ukrajnának!

2024. április 28. 09:33

A lengyel külügyminiszter szerint az ukrajnai háború agresszorával szemben keménynek kell lenni.

2024. április 28. 09:33

Nyitókép: STR/ AFP

Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter az amerikai ATACMS rakéták Ukrajnába történő szállítását „az ukrajnai orosz eszkalációra adott reakciónak” nevezte, amelyre Németországnak is reagálnia kell – olvasható a Magyar Nemzet cikkében. A portálon felidézik: Ukrajna nagy hatótávolságú ATACMS rakétákat kapott az Egyesült Államoktól. A Pentagon azonban nem közölt konkrétumokat arról, hogy háromszáz kilométer körüli hatótávolságú vagy rövidebb hatótávolságú modellekről van-e szó. 

Sajtóértesülések szerint azonban a nagyobb hatótávolságú modellekről lehet szó. 

Az Egyesült Államok már tavaly is küldött rövidebb hatótávolságú ATACMS rakétákat. Scholz eddig határozottan elutasította a Taurusok szállítását Ukrajnának. Attól tart, hogy Németországot is bevonhatják a háborúba, ha az ötszáz kilométeres hatótávolságú rakétákat leszállítják. 

Az oroszok már leállították Ukrajna áramtermelő kapacitásának hetven százalékát. Ez tulajdonképpen háborús bűncselekmény” 

– hangsúlyozta Sikorski, aki szerint Vlagyimir Putyin orosz elnökkel mint az ukrajnai háború agresszorával szemben

keménynek kell lenni.

„Azt hiszem, most már mindannyian tudjuk, hogy Putyin csak a közvetlen nyomásra, a nyers erő legdurvább érveire reagál” – fogalmazott a politikus.

*

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 71 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sexykitty-81
2024. május 11. 22:56
🍓 ️ ­­­I­­g­­a­­z­i n­­i­m­­f­­­o­m­­­á­­n­­i­­­á­k­ 👉 𝐖­­𝐖­­­𝐖­­.­­𝐗­­𝟏­­­𝟖­.­­­𝐅­­𝐔­𝐍
nzoltan-818
2024. május 07. 22:29 Szerkesztve
Szegény lengyelek! Miért kell nektek mindenként az öngyilkosságba szaladnotok? Nem volt elég az eddig kapott történelmi lecke? Aki nem tanul a múltból, azt arra ítélik az Istenek, hogy újra élje kudarcait, tragédiáit,... de ez ami készülődik, az végzetes, elsöprő erejű lesz!
enidecsakfeljarok
2024. április 28. 18:21
"Ukrajnát közel 40 ország támogatja pénzzel, fegyverrel, műholddal,tanácsadással, de a TÁMOGATÁS NEM = HÁBORÚS RÉSZVÉTEL" Így igaz, most van az a pont a történelemben, amikor szépen definiálódik, hogy mi számít háborúzásnak. Mondtam korábban is már, a PRECEDENS amit teremtenek ezzel a legnagyobb baj. Fordítsuk meg a dolgokat egy kicsit elméleti síkon. Ha az ilyen szinten támogató országok nem háborús résztvevők, akkor mégis mi fogja megállítani mondjuk Oroszországot, hogy ugyan ilyen mértékben támogasson bármit, amit Irán csinálna a közel keleten? Csak rakéták, csak légvédelmi rendszerek, csak pár katona... Ugyan ez a baj az NS2 felrobbantásával is. Ha egy ilyen szintű merénylet felelős nélkül marad, akkor innentől bárki szétbaszhat bármilyen infrastruktúrát következmények nélkül. Ukrajna veszített volna már a saját készleteivel, ezt a vak is látja. A nap végén a fegyverek tényleg csak elhúzzák a háborút az utolsó ukránig, akiket épp most akarnak visszatoloncolni....
Martell 2
2024. április 28. 17:54
Szemtelen parazita lengyelek, akik más tulajdonát osztogatnák, annak kárt okozva.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!