Migrációs szigorítások

2016. január 19. 10:56

Ha Széchenyi István élne, most azon munkálkodna, hogy el lehessen mondani: Európa nem volt, hanem lesz. Félő viszont, hogy úgy vélekedne: Németország nem lesz, hanem volt.

2016. január 19. 10:56
Megyeri Dávid
Magyar Idők

„Mindezekhez képest határozott visszalépés a mostani, szigorításnak feltüntetett változás. Hisz már szó sincs arról, hogy a megélhetési bevándorlók, a nem szírek, egyebek nem nyerhetnek bebocsátást. Pusztán az a kikötés, hogy aki bűncselekményt követett el, azt kitoloncolhatják az országból. Vagyis még akkor is csak egy meglebegtetett szankció, nem evidencia. De hát miként vetődhet fel egyáltalán, hogy aki nőket erőszakol meg, foszt, rabol ki, ver össze, az megkaphatja bármikor is a menedékjogot, majdan a német állampolgárságot és nem úgy rúgják át a határon, hogy a lába sem éri a földet? Az is elhangzott: csak azokat utasítanák ki, akik erőszakos bűncselekményt követtek el.

Eszerint aki nem nagyon erőszakolt, csak egy kicsikét, s eltett azért közben egy-két apróságot, pénztárcát, mobiltelefont az áldozat értéktárgyai közül, az talán mégis részesülhet a Willkommenskultur áldásai­ból és fészket rakhat Goethe és Schiller hazájában? Amennyiben már most betervezik az egymillió migránst, és eleve nekik adományozzák a menekült titulust, akkor nincs miről beszélni, mert ezzel zárójelbe teszik a migránsáradat lassítására vonatkozó fogadkozásokat.

Ha Széchenyi István élne, most azon munkálkodna, hogy el lehessen mondani: Európa nem volt, hanem lesz. Félő viszont, hogy úgy vélekedne: Németország nem lesz, hanem volt. Márpedig ha Európa vezető államát veszély fenyegeti, az az egész unió jövőjét alááshatja.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2016. február 02. 21:44
Németország és Franciaország csak volt. Ha most nekifognak évtizedekbe telik a károk felszámolása, de még el sem kezdték!
áfonya
2016. január 28. 00:24
Földi László: ördögi terv körvonalazódik A titkosszolgálati szakértő szerint az Európa ellen folyó háború három stratégiai elemre épít: beküldik Európába a muszlim katonákat, fellázítják a már itt lévő, másod-, harmadgenerációs, korábban frusztrált muszlimokat, és fellázítják és megmozdulnak a kontinens revánsra vágyó szélsőségesei is. A szilveszteri kölni tömeges zaklatásokkal, illetve a német nagyvárosokban történt erőszakoskodásig fajuló randalírozással a terror új formái jelentek meg, hiszen a terror lényege az elrettentés, a megfélemlítés, egy olyan helyzet előidézése, amely a lakosságot elborzasztja, olyan élethelyzetre kényszeríti, amelyet nem szeretne, magyarázta Földi László a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A titkosszolgálati szakértő hozzátette: korábban ez mindig valamilyen konkrét merénylethez kötődött, ami azonban december 31-én tapasztalható volt Németországban, Ausztriában, Svédországban, és különösen ezek összehangoltsága – újszerű. Ez a szervezettség ma még „csak” molesztálásban csúcsosodik ki, de akik ennyire össze tudják hangolni ezeket az eseményeket, bármire képesek lehetnek, fogalmazott a szakértő. Földi László úgy véli, a szilveszteri molesztálások mögött tudatos magatartás áll, ami azt jelzi, hogy Európa ellen háború folyik, amelynek egyik eleme az invázió, a másik pedig a belső rend fellazítása. Az államigazgatás nem tud normálisan működni, a rendőrök és az egyéb államigazgatási apparátus a migrációval van elfoglalva. Tovább bonyolódik majd a helyzet, ha a schengeni határokon belül lezárják az országhatárokat, amivel gazdasági támadás is éri Európát, a statisztikák szerint ugyanis 1,5-2 millió ember ingázik folyamatosan a munkája miatt Európában. Ha visszaállítják a határellenőrzést, az 3-4 milliárd eurós kárt okoz a gazdaságnak. A polgári hírszerzés egykori műveleti igazgatója szerint a háttérben ördögi stratégia húzódik meg: beküldik Európába a muszlim katonákat, másrészt fellázítják az itt élő, másod-, harmadgenerációs, korábban frusztrált muszlimokat, akik hiába itt születtek, nagy részük be fog állni a sorba. Az ördögi terv harmadik eleme, hogy Európában elsősorban a szélsőségesek fognak fellázadni, s megjelennek azok a bal- és jobboldali szélsőséges csoportok, amelyek revánsot akarnak venni a bevándorlókon. Földi László úgy véli, ezek a csoportok sem fognak válogatni abban, hogy kit érnek el, vagyis sok ártatlan ember eshet áldozatul. A muzulmán országokban, a Közel-Keleten, a Távol-Keleten és a Nyugat-Afrikában fehér emberek, nyugat-európaiak ellen elkövetett terrorcselekmények szintén összehangolt üzenetet jelentenek. Magyar Rádió - 180 perc
smarton
2016. január 22. 14:29
" a jelenlegi menekült-válsággal kapcsolatban kijelentette, hogy megérti az Európai Unió azon tagállamait, amelyek egykor kommunista uralom alatt éltek és félnek nemzeti identitásuk esetleges elvesztésétől. De az már érthetetlen, hogy éppen ezek az országok semmilyen szolidaritást sem nyilvánítanak a szülőföldjükről elüldözöttek iránt, holott a kommunizmus idején ezrek menekültek el ezekből az országokból és a Nyugat új otthont biztosított számukra." Ezt mondta például. Mindig a kvóta pártján állt. Mégis, mire gondolsz, amit nem mertek közreadni?
mokány
2016. január 22. 14:28
Gauck német elnök Davosban olyat mondott, hogy a mandi nem is meri közreadni.(Arról, hogy miért nem tehetnek mást.)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!