Beszéljünk őszintén a hüvelygombáról!

„Minden párt saját felelőssége, hogy szervez-e speciális, politikusnőknek szóló képzést, felkészítő, mentoráló, humán erőforrás-fejlesztő programokat, vagy magukra hagyja a nőket, küzdjenek meg a pozícióért úgy, ahogy tudnak: legtöbbször a család ellátása, a gyerekek terelgetése, és a szülők ápolása mellett. Lehetetlen feladat? Sebaj, a nők erősek, kibírják ezt is, nem? Utána pedig csodálkoznak, ha a nők megkeményednek ebben az emberfeletti küszködésben.

A Lehet Más a Politika a kvóta segítségével 33%-os arányban küldött nőket a parlamentbe, és belső fejlesztő programot is indított a nők számára: az első szakaszban női akadémiával, mentoring és készségfejlesztő képzéssel segítjük az utánpótlást, valamint rendszeres női napokat tartunk a kongresszusok előtt. Programunkban hangsúlyosan szerepel a nők és családok témája, alternatív költségvetésünk is kitér a női szempontokra, és májusban országértékelést is tartottunk női szemmel.

Más pártoknál viszont valami egészen különös érzékenység - hogy ne nevezzem hisztériának – támad föl a téma kapcsán - a többnyire csak a kvótáról - vitázó politikusokban. Elmondják az obligát bevezető mondatot: igen, szükség van több nőre a politikában, de a kvótáról hallani sem akarnak. Hirtelen kivont karddal védelmezik azokat az alkotmányos jogelveket – mint pl. a szabad jelöltállítás joga – amelyek közül a legtöbbet lábbal tapostak az elmúlt bő egy évben. Ugyanakkor a reprezentativitás elemi alkotmányos elvét sajátos módon nem látják sérülni, holott a képviseleti demokráciában mintha némileg előrevalóbb feladat lenne azt a problémát kezelni, hogy a népesség gyengébb önérvényesítő képességű többsége súlyosan alulreprezentált a mai rendszerben.”