Az évtized harmadik legjobb úszója Hosszú Katinka

2020. január 02. 10:52

Gyurta Dani is befért az elmúlt tíz év legjobb úszóinak húszas listájába.

2020. január 02. 10:52

Hosszú Katinka a harmadik, Gyurta Dániel pedig a huszadik azon a listán, amelyen a swimswam.com szaklap gyűjtötte össze a 2010-es évek legjobb úszóit.

A 20 versenyző közé pont befért a már visszavonult Gyurta Dániel, akiről a honlap kiemeli, hogy 2009 és 2014 között 200 méter mellen gyakorlatilag mindent megnyert, köztük az olimpiai bajnoki címet is, ráadásul Londonban világrekorddal diadalmaskodott.

Hosszú Katinka - olyanokat megelőzve, mint Ryan Lochte (4.), Adam Peaty (5.) vagy Sarah Sjöström (7.) - a harmadik helyet foglalja el. A 30 éves klasszis számára ugyan a 2012-es olimpia még nem úgy sikerült, ahogyan szerette volna, azóta viszont 400 és 200 méter vegyesen gyakorlatilag egyeduralkodónak számít - Rióban még 100 méter háton is nyert, 200-on pedig második lett -, a világkupa-sorozatokban számolatlanul nyeri az érmeket, és nagy szerepe volt abban, hogy beindult a Nemzetközi Úszóliga (ISL).

A lista második helyére az amerikai Katie Ledecky került, aki öt olimpiai bajnoki aranyat nyert ebben az évtizedben, míg a győztes Michel Phelps 23 ötkarikás elsőségéből kilencet gyűjtött a 2010-es években.

(MTI)

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
JESZ
2020. január 02. 17:01
Aki látta Egerszegit úgy úszni, hogy mellette kétszerakkora nők méregették, mit akar ez a kis csaj? Aztán megtudták. (Most Kapás olyan, mint akkor Egerszegi volt.) A mai viszonyokat még véletlenül sem szabad összevetni Egerszegi éveivel. Aki követi az eredményeket, az tudja miért.
di maggio
2020. január 02. 16:55
Nagyon,nagyon erős mezőnyben lett harmadik,úgy,hogy az úszás nem pontozásos sportág.
flesh ripper
2020. január 02. 16:48
Nagy vagy Katinka!
nemvagyoksanyi
2020. január 02. 10:54
Gratulálunk!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!