A közéleti sajtó és az ígéret földje (1.): A Politis tikkadó előfizetési felhívása

2018. január 12. 10:26
Tóth Szabolcs Töhötöm
Első leütés

Miért fizessek elő valamire, amiből ingyen is van, és miért fenyegetőzik a monitoromon a sajtó kimúlásával „Politis” felirat alatt ez az alak? Sokan tehették fel ezeket a kérdéseket maguknak.

„Miért fizessek elő valamire, amiből ingyen is van, és miért fenyegetőzik a monitoromon a sajtó kimúlásával »Politis« felirat alatt ez az alak? Sokan tehették fel ezeket a kérdéseket maguknak, mióta csak Dudás Gergely, az Index volt főszerkesztője az Indiegogón gyűjtésbe kezdett, hogy új, »minőségi« lapot teremtsen, kivel a haza fényre derül.

Szomorú pillanatok ezek: Dudás Gergelynek nem lesz újságja — legalábbis így nem —, ez már eldőlni látszik, és nem a káröröm beszél belőlem, hiszen az olykor kicsit idegesítő kampány ellenére drukkoltam a Politisnek, és ezt demonstrálandó még egy előfizetést is vásároltam.

Csakhogy a közösségi adományokból elindítani tervezett új hírportál ügye eddig a vártnál kevesebb aggódó honpolgár fantáziáját mozgatta meg: a tervezett 30.000 előfizetőből a mai napig háromezren sem jelezték támogatási szándékukat. Vagyis nem vásároltak éves előfizetést a még egyébként nem létező Politisre. Eközben a kampány végének határideje vészesen közeleg, és már csak pár napja van a csapatnak arra, hogy a megcélzott 990.000 eurós indulótőke maradékát összekalapozza a közösségi finanszírozóoldalon.

Az előirányzatnak jelen állás szerint kb. a kilencven százaléka hiányzik. Hogy nyolcszáz-nyolcvanezer euró bedőljön az utolsó pillanatban a ládikóba, ez vajmi kétséges. (Elképzelhető persze, létezik egy zseniális B-terv, mondjuk egy eddig háttérben maradt befektető — ezt Dudás Gergely cáfolta — ez még nem teljesen világos.)

El lehetne merülni nemzetkarakterológiai fejtegetésekbe, hogy így a tunya magyar, meg úgy „az életünket és vérünket igen, de zabunkat nem” mentalitás, meg hogy cselekvő polgárság, hol vagy. Lehetne rugdosni eközben Dudás Gergelyt, hogy miért olyan kampányt ötlött ki, amilyet. (Talán nem volt túl jó ötlet a jelenleg — még — működő közéleti szerkesztőségeket fikázni a felhívásban, hiszen ezekben nagyon sok tisztességes újságíró és szerkesztő állja a sarat böcsülettel. És az sem biztos, hogy célravezető, ha egy ilyen kampány csak az olvasók rémisztgetésével, világvége-hangulattal operál: az állandó rettegtetésből talán épp a megcélzott, tájékozottabb olvasóknak van elege széles e honban.)

Ám most nem a kampány kritikájára kell összpontosítani. Már csak azért sem, mert az egész felhajtás, még így a kudarc előszobájában is, fontos ügyre irányította rá a figyelmet, és így is nagyon előremutató próbálkozás volt. (Mintegy villanófénybe helyezi a kérdést az is, hogy a Facebook ezekben az órákban csavart ismét egyet algoritmusán, ami lehet, még reménytelenebb helyzetbe sodorja majd a hírszerkesztőségeket.)

És mivel a közel 3000 előfizető nem is rossz eredmény, szerintem érdemes tenni azért, hogy ez a figyelem most ne párologjon el.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
vissza a teljes nézetre