Kitört az influenzajárvány

2017. január 11. 18:57

Influenzajárvány van Magyarországon – közölte az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) szerdán. Az előző héten az azt megelőzőhöz képest megduplázódtak a megbetegedések, az influenzások száma így a járványküszöböt átlépve 16 ezerre emelkedett.

2017. január 11. 18:57

Magyarországon influenzajárvány van – közölte az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) szerdán. A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján végzett becslés szerint az országban az elmúlt héten, az azt megelőző héthez viszonyítva, kétszeresére – több mint 16 ezerre – emelkedett, s ezzel átlépte a járványküszöböt az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma.

A betegek több mint 40 százaléka 15-34 éves fiatal felnőtt volt, csaknem 30 százalék a 35-59 évesek korcsoportjába tartozott. A megbetegedettek mintegy 16 százaléka gyermek, 14 százalékuk pedig 60 éven felüli volt.

Az OEK jelentése szerint az év első hetében valamennyi megyében nőtt az influenzaszerű megbetegedés miatt orvoshoz fordulók gyakorisága az előző héthez viszonyítva. Az orvoshoz fordulók aránya Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Győr-Moson-Sopron és Hajdú-Bihar megyében volt a legmagasabb.

(MTI)

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
áfonya
2017. január 12. 00:24
Betolakodók letaknyosodtak ,terjesztik a bacilusokat ..Pedig ilyen kemény álló hidegben a bacilusok szünnek ,most meg terjed ,,hát persze a juncker merkel exportálta hozatta gazdavírus hordozókkal.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!