Morawiecki Washingtonban: Ha nem védjük meg Ukrajnát, globális konfliktust kockáztatunk

2023. április 12. 14:23

A lengyel miniszterelnök szerint „a régi Európa” vereséget szenvedett, amikor abban bízott, hogy Oroszországgal meg lehet egyezni.

2023. április 12. 14:23
null

Varsó és Washington hasonlóan értékeli a fő globális fenyegetéseket, amelyek nemcsak az ukrajnai orosz agresszióval, hanem Kína fejlődésével is összefüggenek – nyilatkozott Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő szerdán lengyel újságíróknak, miután Kamala Harris amerikai alelnökkel tárgyalt. Morawiecki háromnapos, kedden megkezdett egyesült államokbeli látogatása során tartotta meg sajtóértekezletét.

A Kamala Harrisszel kedd este folytatott tárgyalásokon a mai világot érő fenyegetésekről vallott nézetek „nagyfokú egyezése” nyilvánult meg – mondta. Ezek a fő fenyegetések

– fejtette ki a lengyel kormányfő.

Varsó híve a minél szélesebb transzatlanti szövetségnek

Elmondta: az amerikai fél „óriási elismeréssel” fogadta a „sokrétű stratégiai partnerségre” tett lengyel javaslatot. Varsó híve a minél szélesebb transzatlanti szövetségnek, amely egész Európa számára is fontos – tette hozzá Morawiecki. Kérdésre válaszolva elmondta: szeretné, ha az Európai Tanács értekezletén megvitatnák az Oroszországnak szánt kínai fegyverszállítmányokra adandó közös transzatlanti válasz tervét.

Közölte, hogy a tárgyalások során Harris az amerikai fegyveres erők állandó lengyelországi jelenlétének megerősítését is megemlítette.

Morawiecki és Harris közös sajtóértekezletet is tartott. A lengyel kormányfő azon kijelentette: amennyiben „nem védjük meg Ukrajnát, elképzelhetetlen méretű, globális konfliktus és válság kockázatát idézzük elő”.

„Putyin nem áll meg Ukrajnában”

Úgy vélekedett: Vlagyimir Putyin orosz elnök „nem áll meg Ukrajnában”, ezért

Morawiecki szerint „a régi Európa” vereséget szenvedett, amikor abban bízott, hogy Oroszországgal meg lehet egyezni. „De van egy új Európa, amely emlékszik, mi volt az orosz kommunizmus, Lengyelország pedig ezen új Európa vezetője”, és az európai biztonság alappillérévé akar válni – fogalmazott a kormányfő.

Meggyőződését fejezte ki, hogy az ukrajnai háború "nem csak az orosz imperializmus végének kezdetét jelenti, hanem a transzatlanti közösség megújulásának kezdete is egyben" (...) „Egyesek a nyugati civilizáció végét jósolják, de ezt a civilizációt meg lehet védeni, azzal a feltétellel, hogy egységesek maradunk” – hagsúlyozta Morawiecki.

Harris: Lengyelország értékes szövetséges

Kamala Harris a közös sajtókonferencián „értékes szövetségesnek, partnernek és barátnak” nevezte Lengyelországot.

 – hangsúlyozta az amerikai alelnök.

A Fehér Ház közleménye szerint Harris és Morawiecki egyebek között

A közlemény szerint a két politikus az Oroszországgal és Fehéroroszországgal szembeni további szankciókról is egyeztetett.

A lengyel kormányfői hivatal szerdai közlése szerint napirenden szerepeltek a fegyverszállítási szerződések  és a kétoldalú energetikai együttműködés is.

(MTI)

Nyitókép: Mateusz Morawiecki Facebook-oldala

***

Összesen 134 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Y-RMAN
2023. július 12. 15:28
Ez nyílánvaló nyugati érdekek üzenete. Kár, hogy Lengyelország azt hiszi valami előnyt is szerez az oroszutálatával.
luisbathhelena
2023. július 08. 17:48
Matyi te hülye vagy Kamalával együtt. 1. PONT ti próbáljátok kirobbantani a 3. és egyben utolsó világháborút, mikor ti LEGYŐZNI, földarabolni akartok egy atomhatalmat. Eljön az idő mikor ott álltok ketten a mezőn- te és Zselé meztelen seggel, az USA sehol, mi jó szokása 2. Eddig úgy tudtam hogy rohamosan fejlődni csak demokráciák szoktak. Akkor Kína vagy nem fejlődik-és hazudtok- vagy nem diktatúra. Ha meg fejlődik-és az USAt szorongatja- nem inkább együttműködni kéne vele ahogy ők maguk is javasolják? Az USA totális seggnyalói lettetek....
KBA98
2023. április 13. 14:11
A lengyelek egy életre elásták magukat!
EX - Terminátor
2023. április 13. 02:08
Éppen így csinálják meg.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!