Többezer pedagógust függesztettek fel Ukrajnában, mert nem voltak beoltva

2021. november 28. 14:11

Az általános és középfokú oktatási intézményekben mintegy 2800 pedagógust függesztettek fel az állásából Ukrajnában, amiért nem vette fel a koronavírus elleni védőoltást – közölte Szerhij Skarlet oktatási miniszter a Telegram üzenetküldő portálon.

2021. november 28. 14:11
null

A legtöbb pedagógust, 384-et a nyugat-ukrajnai Rivne megyében, a második legtöbbet, 281-et pedig Kijev megyében bocsátották el. Amennyiben felveszik a védőoltást, visszakaphatják az állásukat. Ukrajnában a pedagógusok is azon foglalkozásúak kategóriájába tartoznak, akik számára kötelező a védőoltás. Az oktatási szféra dolgozói novemberig kaptak haladékot arra, hogy beolttassák magukat, különben az úgynevezett országos karantén ideje alatt nem dolgozhatnak és így munkabért sem kapnak.    

Régiónként eltérőek a rendelkezések

Az adaptív, azaz régiónként a járványhelyzet súlyossága szerint eltérő korlátozásokkal járó óvintézkedések rendszerét nevezik karanténnak Ukrajnában. Ezt először tavaly március 12-én vezették be az országban, és ezután többször meghosszabbították. Legutóbb szeptember 20-án év végéig meghosszabbította a kormány.    

Az oktatási miniszter közölte, hogy jelenleg 1200 iskolában zajlik a tanítás távoktatásban, mert a tanári karnak nincs minden tagja beoltva.

Hozzátette, hogy a pedagógusok vakcinálása folytatódik. Eddig az általános és középiskolák pedagógusainak 96,5 százaléka vett fel legalább egy dózist a védőoltásból, 86,4 százalékuk – mintegy 563 ezren – pedig teljesen immunizáltak, azaz mindkét adagot megkapták.    

Öt régióban enyhébb a helyzet

Közben az egészségügyi tárca által közölt legfrissebb adatok szerint ötre nőtt a járványhelyzet szerinti jelenlegi legenyhébb, sárga kategóriába sorolt régiók száma az országban, ezek között van Kárpátalja is. Az eggyel súlyosabb kockázatú narancs besorolásban egy megye maradt, a régiók java része, az ország 24 megyéjéből 18, valamint a főváros Kijev viszont továbbra is a legszigorúbb korlátozásokkal járó vörös kategóriában van.    

Ukrajnában vasárnapra az eddig azonosított fertőzöttek száma 7 483-mal 3 422 023-ra, az elhunytaké négyszázzal 85 117-re nőtt. Az aktív betegek száma eközben több mint háromezerrel 426 669-re csökkent. Az elmúlt napon 3456 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteget szállítottak kórházba. A legfrissebb adatok szerint valamely oltás mindkét dózisát eddig 10 904 799-en adatták be maguknak a mintegy 42 millió lakosú országban, további 2 384 662-en pedig még csak az első adagot kapták meg. Szombaton 139 476 embert oltottak be az országban.

(MTI)

Fotó: GENYA SAVILOV / AFP

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
panka45
2021. november 29. 11:50
Annyira utálom amikor az írják, hogy valakit felfüggesztettek. ez azt jelenti a magyar nyelv szabályai szerint, hogy felakasztottak. Pedig csak az ÁLLÁSÁBÓL függesztették fel. Slendrián újságírók, tanuljatok magyarul!!!
annamanna
2021. november 29. 01:16
Karikó válasza egy érdeklődő magyar nőnek - ha már átesett a betegségen, akkor nincs szüksége oltásra. Ezt érdemes elolvasni: https://www.facebook.com/photo/?fbid=4349948148429389&set=a.3434141180010095
critical man
2021. november 28. 19:23
Egy olyan országban, amelyik cirill betűkészlettel ír, ahol a lakosság nagy része nem beszél ukránul, csak oroszul, ott kinek írják az angol nyelvű tiltakozó táblákat?
amca
2021. november 28. 18:50
Nem kell messze menni,van HUnniában is elég híres hun pedagógusok. Hamvas Rokobauer Henrik Kőbunkó Vonagló Tirpák Zazrivecz Gábor,nyomorult Jakab Péter cigóiskolából kirúgva.curvapecér
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!