Olaszország több mint felét ismét zárlat alá helyezik

2021. március 07. 20:13

Emelkedik a kórházban kezelt betegek száma, a halottaké pedig megközelítette a 100 ezret a dél-európai országban.

2021. március 07. 20:13

Ismét szigorítják a koronavírus-járvány miatti korlátozásokat Olaszország több tartományában hétfőtől, miközben emelkedik a kórházban kezelt betegek száma, a halottaké pedig megközelítette a 100 ezret.

A kormány tanácsadói testülete, az egészségügyi szakértőkből álló tudományos technikai bizottság az ország teljes és minél gyorsabb lezárását sürgette a vírusvariánsok erőteljes terjedése miatt. Roberto Speranza egészségügyi miniszter úgy nyilatkozott, hogy a járványgörbe felfelé ívelését várja, ami újabb tartományok lezárásához vezethet, de erről a napi helyzet fényében döntenek majd. Hangsúlyozta, hogy az országban leginkább a brit vírusmutáció terjed, de

jelen van a brazíliai, a dél-afrikai és a nigériai variáns is.   

Megerősítette, hogy a lombardiai Varese városában ritka vírusmutációt azonosítottak, amelyből eddig csak egy esetet regisztráltak a világban, mégpedig Thaiföldön. Hétfőtől Campania, Basilicata és Molise régió kerül úgynevezett vörös zónába, vagyis teljesen lezárt területnek számítanak, ahol a lakhelyet is csak engedéllyel lehet elhagyni. Számos város is karantén alatt van, közöttük Bologna és Modena.   

Narancssárga, vagyis közepesen veszélyes régió Lombardia, Friuli Venezia Giulia, Veneto, Abruzzo, Emilia Romagna, Marche, Piemont, Umbria, Toscana, valamint Bolzano és Trento önálló térsége. Utóbbiakban tilosnak számít a városok és települések elhagyása, kizárólag elvitelre működik a vendéglátás, az iskolák távoktatásra állnak át.   

Kevéssé veszélyes, sárga színfokozatú térség Liguria, Lazio, Calabria, Puglia, Szicília és Valle d'Aosta maradt. Egy hét óta minimális korlátozások vannak érvényben a fehér övezet Szardínia szigetén, ahol hétfőtől gyorstesztelik az érkezőket.

Hétfőtől a diákok közel 73 százaléka ismét távoktatásra áll át.   

Eközben folyamatosan emelkedik a kórházakban és az intenzív osztályokon kezelt betegek száma. A halottak száma vasárnap este elérte a 99 785-t. A Covid-19 betegek száma átlépte a hárommilliót. Tavaly március 8-án zárták le első alkalommal a gócpontnak tartott, tízmilliós Lombardia tartományt, majd március 10-én az egész országot.   

Az egészségügyi minisztérium adatai szerint 5,3 millióan kaptak eddig védőoltást, közülük 1,6 millióan már a második oltást is felvették. Rómában megnyitották a harmadik tömeges oltóállomást a városközpontban található Termini-pályudvarnál. „Készen állunk a napi akár 100 ezres oltásra is, most már csak elegendő oltóanyag kell hozzá” – mondta Lazio tartomány elnöke, Nicola Zingaretti.

(MTI)

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
night watch
2021. március 07. 22:28
"jelen van a brazíliai, a dél-afrikai és a nigériai variáns is. " Úgy kell készülni, hogy nálunk is felbukkannak. Semmi okuk nincs arra, hogy elkerüljék Magyarországot.
hopika
2021. március 07. 22:17
na még leszopatnak jó pár hullámmal és mutáns variánssal, majd aztán jön a cilike nénje aztán nagy sajnálkozva bejelenti hogy hát bár mindenki be van már oltva de a vakcina szart se ér mégse...akkor mit szólnak majd az emberek?
szodabár
2021. március 07. 22:10
Sajnos az álpápa még él. Mindenki mást sajnálok.
Falfirka
2021. március 07. 20:28
a szi vacsot engedtétek kikötni. gratula. remélem az összes nigger vírusos volt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!