A dezinformáció a politikai kommunikáció megkerülhetetlen eszközévé vált

2021. február 01. 14:11

Az Oxfordi Egyetem tanulmánya szerint a dezinformációra épülő online kommunikációs tevékenység nemcsak globális trenddé, hanem külön szakmává nőtte ki magát.

2021. február 01. 14:11
null

Januárban jelent meg az Oxfordi Egyetem Internet Intézetének azon kutatása, amelyben 2017 és 2020 között a közösségi média manipuláló, dezinformáló tevékenységének globális szerveződését vizsgálták a kormányok, a politikai pártok, valamint a különféle magánvállalatok és egyéb szervezetek között. A kutatók legfőbb megállapítása, hogy

a közvélemény közösségi médián keresztül történő manipulációja kritikus szintet ért el 2020-ban. 

Az elmúlt három év alatt közel megháromszorozódott azon országok száma, ahol politikai dezinformációs kampányokat folytatnak, amely azt is jelenti egyben, hogy ma már a kormányok, politikai pártok, különböző PR cégek ipari szinten folytatnak félretájékoztatást. A növekedés azt jelenti, hogy míg 2017-ben a világ országai közül csupán 28-ban folytattak a kormányok vagy különböző politikai pártok a közvélemény online manipulálására irányuló kampányt, addig 2020-ban már 81-ban országban történt ilyen. Vagyis elmondható, hogy a dezinformálás a politikai kommunikációban általános stratégaivá vált.

Ezzel párhuzamosan a félretájékoztatás is professzionalizáltabbá vált,

hiszen míg korábban kormányzati alkalmazottak voltak felelősek a dezinformációs kampányok végrehajtásáért, addig ma már számos esetben kiszervezik ezt a feladatot magánvállalkozásoknak. 2018 óta már több mint 65 cég kínál számítógépes propagandát szolgáltatásként, és 2020-ban 48 olyan magánvállalatok által végrehajtott esetet azonosítottak, amelyekben politikai szereplők megbízásából hajtottak végre számítógépes propagandát.

A kommunikációs trendek eredményeként a közösségi médiafelületek komoly csatatérré változtak.

A médiumok 2019-ben és 2020-ban már több mint 317 ezer politikai manipulációs tevékenységet folytató fiókot és oldalt távolítottak el. A kutatás ugyan nem tartalmaz konkrét országspecifikus elemzést, de Magyarországot is azon országok körébe sorolja, ahol a közvélemény közösségi média általi manipulációja érzékelhető. Hazánk esetében a számítógépes propaganda fő eszköze a személyek által működtetett felhasználói fiókok alkalmazása. Ez egyben azt is jelenti, hogy Magyarország esetében nem találták nyomát annak, hogy a közösségi médiában meghackelt vagy robot felhasználói fiókok révén történne a közvélemény dezinformálása.

Szemlézte Gergi-Horgos Mátyás

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
OberEnnsinnen
2021. február 03. 19:34
Csodálkozom rajtad, hiszen ez már 1789-ben a nagy ütőkártya volt a qrváraszabadságothozók kezében, pl., amivel a királynak a nyakára a kötelet tették: a nép hatalmas átverésével, uszító-hazug, lejáratásával, a királyné nyakéke, amire épült az aljasságuk az elvtársak, a jákobista elvtársaknak...
matykox
2021. február 02. 23:00
Semmi meglepetés nincs a félrevezetés, átverés, becsapás, lóvá tevés, palánkon átdobás, magyarul a dezinformáció tudálékos néven nevezett múfajban. Az originátor írást megnézve pár dolog azonnal nyilvánvaló: 1. Az egész jelentés alulbecsüli a jelenséet - ahogy az várható. 2. Fura összefüggések, hogy a különböző s biztosra vehető "szolgálati" aktivitások nemigen látszanak. 3. Előbbi alól csak ruszki és az iráni fejt ki nagy hálózati hatás-képet - ami egyrészt valószínűen hamis. Másrészt az egész képen érezhető egy masszív idealizálási szándék - kivéve, ahol a rosszfiúk kavarnak. Kína hiánya ebből a képből elgondolkodtató - vagy ez is csak egy átverés?
Hájas Gerzson a buzik megríkatója
2021. február 02. 20:34
Magyarul hazudnak
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!