A színésznő-aktivista „nürnbergi pert” akasztana a klímabűnözők nyakába

2019. november 13. 07:17

Egy interjúban kiállt a Green New Deal mellett Jane Fonda.

2019. november 13. 07:17

Bíróság elé kellene állítani azokat, akik nem tartanak a klímaváltozás ellen harcolókkal – fejtette ki Jane Fonda amerikai színésznő a Viceland televíziónak adott interjújában. Az idős színésznő szerint elsősorban az olajipari cégek vezetőit és az őket támogató politikusokat kellene bíróság elé állítani.

Fonda a Vice című baloldali portál televíziós csatornájának egyik műsorában azt hangoztatta: ezeket az embereket emberiesség és természet elleni bűncselekményekért kellene felelősségre vonni. Amikor a riporter-műsorvezető, Michael Moynihan rákérdezett, hogy vajon „azt akarja-e, hogy a nácik nürnbergi peréhez hasonló perben vonják felelősségre a klímabűnözőket”, a 81 éves színésznő igennel válaszolt. „Igen, így szeretném” – mondta.

A színésznő évtizedek óta kampányol baloldali ügyek mellett. Az amerikai republikánusok gyakran szemére hányják és szélsőbaloldalinak is minősítik, amiért a vietnami háború idején a vietnamiak mellett, a háború ellen kampányolt. Most – ahogyan az interjúban maga fogalmazott – „nagyobbak a tétek”, ezért „nem hallgat”„Ketyeg a bomba, túl késő van már a mérsékletes politikához. Olyan embereket kell megválasztanunk, akik kiválóak, részben azért, amit eddig cselekedtek (a klímaváltozás ügyében), részben pedig azért, amit a jövőben cselekedniük kell majd” – fogalmazott Fonda.

Elmondta, hogy számára a Demokrata Párt baloldali szárnyához sorolt, 30 éves Alexandria Ocasio-Cortez demokrata párti képviselőnő által meghirdetett, Új Zöld Megállapodás néven ismert környezet- és klímavédelmi program az útmutató. Ennek az erősen vitatott programnak az egyik lényeges eleme a fosszilis energiahordozók kitermelésének megszüntetése, az ehhez kapcsolódó munkahelyek felváltása fenntartható fejlődést biztosító álláslehetőségekkel, továbbá a szerintük klímabűnözőknek minősített energetikai cégek vezetőinek bíróság elé állítása.

Jane Fondát októberben kétszer is letartóztatták Washingtonban, mert részt vett az úgynevezett klímakatasztrófa miatti tüntetésen.

(MTI)

Összesen 73 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zankider
2019. november 17. 19:58
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
catalina9
2019. november 14. 16:41
Bíróság elé kellene állítani azokat, akik nem tartanak a klímaváltozás ellen harcolókkal – fejtette ki Jane Fonda amerikai színésznő a Viceland televíziónak adott interjújában. Az idős színésznő szerint elsősorban az olajipari cégek vezetőit és az őket támogató politikusokat kellene bíróság elé állítani." így lesz Jane Thunbergből Gréta Fonda...
Jason Bourne
2019. november 13. 22:52
Gondolom ő kőkorszaki színvonalon él, közel nulla "karbonlábnyommal", nem egy medencés, klímás, sokszobás kaliforniai villában, hogy ekkora az arca... A legundorítóbbak az ilyen ződeskedő milliárdosok a zöld rendszámos Audi Q7-ben.
toef36
2019. november 13. 21:14
Azt hiszem, inkább egy jó kozmetikushoz kellene mennie...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!