Nekiment Salvini az Öt Csillagnak és a Demokrata Pártnak

2019. augusztus 26. 21:45

„​A nép ítélete előbb-utóbb utoléri azokat, akik természetellenes megállapodással igyekeznek menteni székeiket” – mondta Salvini.

2019. augusztus 26. 21:45

Választásokat sürgetett Matteo Salvini, a Liga vezetője az olasz felsőházban hétfő este tartott sajtótájékoztatóján, természetellenesnek, hataloméhesnek és veszélyesnek nevezve az Öt Csillag Mozgalom és a baloldali Demokrata Párt esetleges közös kormányalakítását. Matteo Salvini kijelentette, hogy kormányválságban a legdemokratikusabb megoldásnak az előrehozott választásokat tartja.

Azoknak a politikai erőknek, amelyek félnek az urnáktól, nincsen politikai lelkiismerete” – hangsúlyozta. Hozzátette, hogy nem szólítja utcára az olaszokat, de „​a nép ítélete előbb-utóbb utoléri azokat, akik természetellenes megállapodással igyekeznek menteni székeiket”. Úgy vélte, a kormányváltás előre tervezett volt. Megjegyezte, hogy az Öt Csillag Mozgalom és a Demokrata Párt esetleges közös kormánya „​eladja Olaszország szuverenitását”.

Salvini hangoztatta, nem bánta meg, hogy kirobbantotta a kormányválságot. Elmondta, hogy a Liga és az M5S kormánya „​tétlen” volt, „​az olaszok nem egy túlélésre játszó kormányt akartak”. Megjegyezte, most már az a gyanúja, hogy az M5S szándékosan bojkottálta a közös kormányzást. „Mozdulatlan volt a kormány, mozdulatlan a parlament, talán más, az olasz határokon kívüli városokból távvezérelték őket” – nyilatkozta Matteo Salvini. Arra utalva, hogy a májusi európai parlamenti választásokat a Liga nyerte Olaszországban, nem pedig az M5S vagy a PD, Salvini kijelentette, hogy „​két vesztes erőnek nem lehet győztes kormánya”.

A jobboldali Olasz Testvérek (FdI) elnöke, Giorgia Meloni bejelentette, a párt kész mozgósítani az olaszokat: „​ha szükséges, a terekre vonulunk”. Kifejtette, hogy a balközép erő azért szövetkezik az M5S-szel, hogy a következő olasz államfőnek Romano Prodi volt baloldali kormányfőt válasszák meg. Az M5S és a PD közötti kormányalakítási tárgyalások hétfő este felgyorsultak. Először Luigi Di Maio, az M5S vezetője és Nicola Zingaretti PD-főtitkár a római kormánypalotában tartott félórás egyeztetést. Ezután Zingaretti úgy nyilatkozott, „​a két párt közti egyeztetés megkezdődött, optimista vagyok, az új kormányon dolgozunk”.

Nicola Zingaretti és Luigi Di Maio később ismét a kormánypalotában találkozott, és Giuseppe Conte, a kedden lemondott miniszterelnök is csatlakozott hozzájuk. Korábban az M5S a közös kormány feltételeként szabta, hogy Giuseppe Conte legyen az esetleges M5S-PD-kormány vezetője. Sajtóértesülések szerint ha a PD rábólint Giuseppe Contéra, az M5S hajlandó több jelentős tárcát átadni a balközép pártnak, a többi között a pénzügyminisztériumot. Sergio Mattarella államfő kedd délután indítja újra a parlamenti pártokkal a konzultációt. A nagyobb pártokat – köztük a PD-t, a Ligát és az M5S-t – szerda késő délután fogadja.

(MTI)

Összesen 80 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tiszafa
2019. augusztus 27. 12:19
Salvini még mindig nem tanult eleget Orbántól. Ha most Salvini hagyná, hogy ellenfelei hataloméhségükben tovább kormányozva jó nagy szarba vezessék Olaszországot, akkor a következő választásokat biztos 2/3-os előnnyel nyerné, s az olasz nép 12-16 évig le se váltaná. Mint Orbánt a magyar. Orbán 2006-ban nem akart előrehozott választásokat. Hagyta, hogy a magyar jól megszívja a balliberálisok ész és becsület nélküli országlását. Ezzel megszűnt a politikai váltógazdálkodás, ugyanis 2010-ben már toronymagasan nyerte a választásokat, s most biztos hogy 2030-ig marad, de lehet (adja Isten) hogy tovább. Szóval Salvininek van még mit tanulnia.
Mia szösz
2019. augusztus 27. 11:45
Ma estére talán eldől, ki alakíthat kormányt. Addig felesleges kárörvendezni. A kormányválságot nem Salvini tervelte el. A Lyon - Torino gyorsvasút építését az Öt Csillag Mozgalom fel akarja függeszteni, Salvini szerint viszont Olaszországnak hasznára lesz. Salvini megelégelte a koalíciós partner Öt Csillag akcióit, azért lépett ki a kormányból.
Berecskereki
2019. augusztus 27. 09:41
Az olasz választási rendszer mandátumkiosztás - A mandátumok 37%-át (232 képviselői és 116 szenátori mandátumot) többségi elv alapján egy fordulós rendszerben osztják ki az egyéni választókörzetekben, mindegyik körzetben az a jelölt nyert, aki a legtöbb szavazatot kapja, ez az egyszerű többségi szavazás. - A mandátumok 61%-át (386 képviselői és 193 szenátori mandátumot) az arányos képviselet értelmében azok között az egyéni illetve koalíciós pártlisták között osztják ki, akik átlépték a bejutási küszöböt. A mandátumok elosztását a Képviselőház esetében országos szinten, a Szenátus esetében viszont regionális szinten hajtják végre. - A mandátumok 2%-át (12 képviselői és 6 szenátori mandátumot) a külföldön élő olaszok postai szavazatának alapján osztják ki.
Berecskereki
2019. augusztus 27. 09:26
Salvini nagyon jó taktikát és stratégiát választott azzal, hogy kilépett a koalícióból. Ezt az is bizonyítja, hogy az M55 és a PD is tart az előrehozott választástól, mivel támogatottságuk folyamatosan csökken. A PD-t 21-22 %, az M55-öt 10-12 %-ra mérik a közvélemény kutatók. Velük szemben a Ligát 36-38 %-ra. Ekkor még nincs szó a többi jobboldali pártról. Az olasz választási rendszer hasonló a magyar választási rendszerhez. Van listás és egyéni mandátum. A Liga számára egy 38 %-os támogatottság azt jelentené, hogy az egyéni mandátumok többségét megszerzi és ezzel egyedül tudna kormányt alakítani. Egy széleskörű jobboldali összefogással pedig akár még kétharmad is lehetne. Tételezzük fel, hogy az M55 és a PD létrehozza a koalíciós kormányt és telesíti az unió kívánságát, vagyis drasztikusan csökkenti a hiányt, megszorításokkal, megnyitja a határt a migránsok előtt. Ez hatalmas ellenállásba fog ütközni és a támogatottságukat tovább morzsolja. Így egy későbbi választásnál biztos a két párt bukás és egy széles jobboldali összefogás esetén borítékolható a Liga kétharmados győzelme. (Hasonló helyzet lesz, mint Magyarországon 2010. évi választásnál.) Ez egyben azt is jelenti, hogy Mattarella 2021-es utódját a jobboldal fogja megválasztani. Mindezek figyelembevételével, szerintem Salvini az olasz politikai sakk palettán folytatott „sakkpartiban” ötcsillagos lépésekkel halad a cél felé.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!