Izrael légicsapást mért a Hamász gázai övezeti létesítményeire

2018. május 23. 19:19

Többek között egy kikötőt és egy alagutat lőtt Izrael palesztin területen.

2018. május 23. 19:19

Az izraeli légierő szerdán csapást mért a Hamász iszlamista szervezet gázai övezeti létesítményeire, köztük egy kikötőre és egy alagútra, állítása szerint válaszul arra, hogy az előző nap a Hamász néhány harcosa, átjutva a határon, felgyújtott egy izraeli lőállást. Az izraeli hadsereg szerint a légicsapások arra is válaszul szolgáltak, hogy a Hamász drónokat és égő papírsárkányokat próbált bejuttatni Izrael területére, aminek következtében mezőgazdasági területek is leégtek.

Avigdor Liberman izraeli védelmi miniszter szerint a légitámadások megsemmisítettek egy másik, szintén a Hamász által használt alagutat is. A jelentések szerint a légicsapásokban senki sem sebesült meg. Házim Kászem, a Hamász szóvivője a légitámadást úgy jellemezte, mint „újabb sikertelen kísérletet” a határ menti palesztin tüntetések megállítására.

Március vége óta rendszeresek a tüntetések a gázai-izraeli határnál, ahol palesztinok ezrei tiltakoznak az övezet blokádja és az egykori palesztin területek elvesztése ellen. Az indulatokat az is felkorbácsolta, hogy az Egyesült Államok a múlt hétfőn átköltöztette addig Tel-Avivban működő nagykövetségét Jeruzsálembe, miután tavaly decemberben elismerte ez utóbbi várost Izrael fővárosának. A palesztinok Jeruzsálem keleti felében kívánják kialakítani leendő államuk székhelyét, míg az izraeli álláspont szerint a város a zsidó állam „egységes és oszthatatlan” fővárosa.

A nagykövetség felavatásának napján tartott tüntetéseken az izraeli rendőrség 60 palesztint agyonlőtt, a jelentések szerint legalább 2700-at megsebesített. Az AP amerikai hírügynökség adatai szerint eddig legkevesebb 100 palesztin tüntető életét oltotta ki izraeli tűz a tiltakozások március végi kezdete óta. Izrael a történtekért a Hamászt teszi felelőssé, amely szerinte elő pajzsként használja fel a tüntetőket, miközben megpróbál bejutni Izrael területére, hogy támadásokat hajtson végre civilek ellen.

(MTI)

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
polnemkor
2018. május 23. 22:18
Rohadt gyilkos állatok! És az a rettenetes hogy _tényleg bármit_ megtehetnek! A világ a talpukat nyalja.
Rugo
2018. május 23. 19:48
Izrael palesztin területet bombázott. Minden más ország esetében ez háborús erőszakot jelentene, Izrael esetén azonban már senki nem csodálkozik. Sőt a zsidók és cionisták ilyenkor szoktak ajvékolni és humanitárius intervencióról papolni.
Rugo
2018. május 23. 19:36
"Többek között egy kikötőt és egy alagutat lőtt Izrael palesztin területen." *** Az okos zsidók most jöttek rá, hogy amíg ők jóindulatúan kizárólagos birtokba vették Jeruzsálemet, a palesztinok Izrael létét veszélyeztető antiszemita alagutat ástak és kikötőt építettek.
Akvínói akvavit
2018. május 23. 19:34
Tudom: nem Izrael a terrorista, amelyik szétlő kikötőt és hajót is rögtön, hanem a Hamasz, amely ismét nem görbített meg egyetlen mocskos izraeli népirtó egyetlen hajaszálát sem. Pedig kár. Szét kellene baszniuk Izraelt. Úgyhogy veszek nekik 2 atombombát. Ha Izrael a háromszázat visszadobja, saját maga döglik bele.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!