Kijev kész elhalasztani a kisebbségekre vonatkozó cikk életbe léptetését

2018. február 05. 18:46

Az ukránok elfogadják a Velencei Bizottság ajánlását, így 2023-ig meghosszabbíthatják az átmeneti időszakot a tavaly ősszel elfogadott ukrán oktatási törvény nemzeti kisebbségekre vonatkozó cikkelyében foglaltaknak a bevezetéséig. Kijev hangsúlyozta, hogy ezt nem a jogszabályt ért külföldi reakciók miatt teszi.

2018. február 05. 18:46

A kijevi oktatási minisztérium elfogadja a Velencei Bizottság ajánlását, és beleegyezik, hogy 2023-ig meghosszabbítsa az átmeneti időszakot a tavaly ősszel elfogadott új ukrán oktatási törvény nemzeti kisebbségekre vonatkozó cikkelyében foglaltaknak a bevezetéséig – jelentette ki Lilija Hrinevics ukrán oktatási miniszter azon a megbeszélésen, amelyet Cristian-Leon Turcanuval, Románia kijevi nagykövetével folytatott.

A találkozóról a tárca honlapján megjelent sajtóközlemény szerint Hrinevics hangsúlyozta: a minisztérium ezt nem a jogszabályt ért külföldi reakciók miatt teszi, hanem azért, hogy minden ukrán állampolgárságú gyermek – nemzetiségétől és lakhelyétől függetlenül – magas szinten sajátíthassa el az ukrán nyelvet. Ismételten kiemelte, hogy a jogszabály alkalmazásában messzemenőkig figyelembe veszik a különböző nyelvcsaládokhoz tartozó kisebbségiek sajátos igényeit. A megbeszélésen megvitatták az ukrán és a román oktatási minisztérium közötti, az oktatási együttműködésről szóló új jegyzőkönyvtervezet részleteit, amelyet kijevi várakozások szerint még idén aláírnak.

A tavaly szeptember végén hatályba lépett új ukrán törvénynek az oktatás nyelvéről szóló 7. cikkelye több ország, köztük Magyarország és Románia heves tiltakozását váltotta ki. A jogszabály ezen része – amely a törvény rendelkezése szerint egyébként 2020 szeptemberétől lépne életbe –kimondja: Ukrajnában az oktatás nyelve az ukrán. Ennek megfelelően a nemzeti kisebbségek anyanyelvű oktatása csak az első négy osztályban lesz engedélyezett, az ötödik osztálytól felfelé a tantárgyak többségét ukránul oktatnák majd. Engedélyezi viszont a törvény két vagy több tantárgy oktatását más nyelveken, azaz angolul, illetve bármely európai uniós tagország nyelvén is.

Az Európa Tanács független alkotmányjogászokból álló Velencei Bizottsága tavaly december 8-án tette közzé állásfoglalását az ukrán törvényről. Ebben egyebek mellett azt javasolta Kijevnek, hogy hosszabbítsa meg az átmeneti időszakot a 7. cikkely életbe léptetéséig. Az ukrán oktatási minisztérium már akkor jelezte hogy egyetért ezzel a javaslattal.

(MTI)

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szancso
2018. február 06. 03:55
Nem tudom mi várható el ezektől, azt hiszem a nagy semmi. Csokisenkó pl. az év elején egy hétre elvonult a Malevidenekre, ahol kibérelt egy egész szigetet, elköltött 500000,00 azaz ötszázezer dollárt, hamis útlevéllel utazott ki az országból - Petro Inkognito - , nem jelezte a parlamentnek, hogy eltűnik, nem adta át helyetesnek az ország igazgatását. Ezen a híren még az amerikai kongresszus által fizetett Lieberity rádió is kiakadt, mivel ezek a "nagy" ukrán politikusok mást sem csinálnak, mint koldulnak mind az unionál, mind az IMF-nél. A koldulás eredménye, hogy már bejelentették a gázár emelést. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy Csokisenko az oroszoknál lévő gyárából - jé, Putyin nem államosította - évente szép hasznot húz, amit az ukrán törvények szerint nem tehetné (és mivan a moival?).
kurbitalis
2018. február 05. 23:56
Elhalasztani... addig, míg Magyarország meg nem szavazza a belépésüket. amint meglenne, azonnal hatályba lépne. Következésképpen, amíg szerződésben nem garantálják, addig coki!!!
Harangláb
2018. február 05. 21:45
A Velencei Bizottságot (ki a f@szom is az tulajdonképpen???!) csak egy dolog érdekli, a magyar alkotmányos fékek és ellensúlyok...A lónak a nemesebbik szerve a valagukba...
Mich
2018. február 05. 20:39
Nem kell hosszabb bevezető ehhez a disznósághoz! Dobjátok a szemétbe!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!