Milos Zeman: Andrej Babist jelölöm kormányfőnek

2018. január 23. 22:18

Milos Zeman cseh államfő kedden közölte, hogy újra is Andrej Babist, az októberi képviselőházi voksoláson győztes ANO mozgalom elnökét bízza meg az új kormány megalakításával és nevezi ki kormányfővé.

2018. január 23. 22:18

Holnap (szerdán) elfogadom a jelenlegi kisebbségi kormány lemondását, és Andrej Babisnak megbízatást adok az új kormányalakítási tárgyalások vezetésére. Február folyamán pedig Babist újra kormányfővé nevezem ki" – jelentette ki Zeman a Prima kereskedelmi televízió kedd esti vitaműsorában, amelyben a hétvégi csehországi államfőválasztás második, döntő fordulójának két jelöltje Milos Zeman és Jirí Drahos, a cseh tudományos akadémia volt elnöke vett részt.

Andrej Babis első kisebbségi kormánya a múlt kedden nem kapott bizalmat a parlamenti alsóházban és másnap lemondott. A kormány lemondását az államfő hivatalosan e héten fogadja el, és várható, hogy ügyvezetői teendőkkel bízza meg az új kabinet megalakulásáig. 

Milos Zeman már korábban bejelentette, hogy a második körben is Babisnak ad lehetőséget a kormányalakításra. Az elnökjelölti vitában ezt azzal indokolta, hogy az ANO fölényes győzelmet aratott az októberi választáson, 78 képviselője van a 200 tagú alsóházban, míg a második helyen végzett Polgári Demokratikus Pártnak csak 25, ami nagy különbség. 

Jirí Drahos leszögezte: elismeri az ANO választási győzelmét, de Andrej Babist az ellene folytatott büntetőjogi eljárás miatt nem nevezné ki kormányfőnek. Babist a rendőrség az uniós támogatással való visszaéléssel gyanúsítja, s ezért eljárást indított ellene. A parlamenti alsóház a múlt héten felfüggesztette Babis mentelmi jogát, aki ezt maga is kérte. 

A prágai zenei színházban lezajlott éles, személyeskedésektől sem mentes elnökjelölti vitát a Prima közlése szerint mintegy 2,2 millió tévénéző követte figyelemmel. A cseh honlapok első értékelései szerint a több mint egyórás vitában a jelenlegi államfő, Milos Zeman volt a meggyőzőbb. A két elnökjelölt csütörtökön este, a választás előestéjén, a közszolgálati Cseh Televízióban fog újra vitázni egymással.

A cseh elnökválasztás második fordulójára pénteken és szombaton kerül sort. A két jelölt közül az győz, aki egyszerű többséget szerez.

(MTI)

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
turáni sólyom
2018. január 24. 00:30
Milos Zeman győzelme nemcsak magyar érdek. Európa érdeke is ezt kívánja! Andrej Babis erős tagja lenne a V4-nek Erre a két cseh vezetőre van most szükség. Úgy legyen!
zakar zoltán béla
2018. január 23. 22:26
Helyes!!!!!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!