A megújulóké a jövő – Kaliforniában

2015. március 06. 13:26

A decentralizált energiaellátás mind nagyobb figyelmet kap Kaliforniában.

2015. március 06. 13:26
Balog Károly

A decentralizált energiaellátás – kisebb méretű fényelektromos naperőművek, szélerőművek, bioenergiát hasznosító létesítmények és megfelelő energiatárolási megoldások – mind nagyobb figyelmet kap Kaliforniában, ahol emellett komolyan számolnak az energiahatékonyság és a kapcsolt hő- és áramtermelésben rejlő lehetőségekkel is.

Ennek kapcsán mindenekelőtt abból indulnak ki, hogy a helyi ellátó centrumok – a megújuló források kiaknázása és környezetkímélő működésük mellett - közelebb is vannak a fogyasztóhoz, ami hatékonyabbá és stabilabbá teszi a velük kapcsolatban lévő nagy ellátó hálózatok működését is.

Mindezt nem más taglalta népes közönség előtt, mint Jerry Brown, Kalifornia állam kormányzója, aki még januárban számolt be az általa irányított szövetségi állam helyzetéről. Ennek kapcsán nem rejtette véka alá, hogy a maga részéről határozottan azon az állásponton van, hogy Kaliforniának előbbre kellene lépnie az 2020-ra előirányzott 33 százalékos megújuló részaránynál, és 2030-ra már a villanyáram felét ilyen forrásokból kellene előállítania.

Elemzők szerint ez elég fajsúlyos kijelentés, amelyet belátható időn belül megfelelő jogszabály formájában is rögzített célkitűzés követhet.

Ehhez azonban a törvényhozóknak meg kell várniuk egyebek mellett azt is, hogy az államban működő magán áramszolgáltatók elkészítsék, és 2015 közepéig benyújtsák teherelosztási terveiket, amire egy 2013-ban elfogadott törvény (AB 327) kötelezi őket.

Balog Károly szakközgazdász

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
1120
2015. március 06. 18:04
Kaliforniában többször van áramszünet, mint Ostffyasszonyfán... :)
vigyor
2015. március 06. 16:07
...mondjuk számomra döbbenet, hogy nem ott tesztelték eddig is, már rég az összes házon ott kellene kennie a paneleknek.
bumburi
2015. március 06. 16:03
Persze, Kaliforniában ott működik a dolog, ott gyakran süt a nap. De azt azért megvárnám, amikor Oregonban és Alaszkában is átállnak napenergiára :)
KannibálTatárÚr
2015. március 06. 14:05
A kaliforniaiak a helyi energiaforrásokat részesítik előnybe, ezek a marha eu-sok meg az egységes, egész EU-t összekapcsoló rendszeren munkálkodnak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!