Drasztikusan szabályozza a tüntetéseket a spanyol kormány

2014. december 18. 13:32

Tilos lesz intézkedő rendőrökről fotót készíteni, engedély nélkül demonstrálni a parlament és más épületek előtt, a kormány pedig bármilyen tüntetést betilthat majd a rendre hivatkozva. Nagy felháborodást kiváltó, a tüntetéseket szabályozó törvényt fogadott el a spanyol törvényhozás alsóháza Madridban, most a felsőház döntése következik.

2014. december 18. 13:32

A szabadságjogok korlátozásának tartja az ellenzék a spanyol parlament jobboldali, néppárti többségű alsóháza által elfogadott, a belügyminiszter, Jorge Fernández Díaz által beterjesztett törvényjavaslatot, az Állampolgári Biztonsági Törvényt (Ley Orgánica de Seguridad Ciudadana), amely jelentősen korlátozná a demonstrációs és tüntetésszervezési lehetőségeket.

A javaslatot még 2013 novemberében terjesztette be a jobboldali, kormányzó Néppárt a parlament elé. A törvényjavaslat szerint 30 ezer és 600 ezer euró közt büntethetnék a benne felsorolt 45-féle törvénysértés elkövetőit, így például azt, aki az alsóház, a felsőház vagy épp a tartományi parlamentek épülete előtt demonstrál a kormány engedélye nélkül, vagy Spanyolországra és az adott régióra nézve ártalmas szimbólumokkal tüntet. Eredetileg biztonsági magáncégek alkalmazottait felhatalmazta volna a javaslat arra, hogy a rendőrség segítségére siethessenek. A törvényt szerint tilos lenne engedély nélkül köztéri szobrokra felmászni, büntethető lenne, aki megtagadja a személyigazolvány felmutatását vagy képeket tesz közzé tüntetőkkel szemben intézkedő rendőrökről. 

A törvény nagyon súlyos, súlyos és enyhe kategóriába sorolja a szankcionált törvénysértékeseket, amelyek közül az első, 30 ezer és 6000 ezer euróval büntethető kategóriába tartozik az engedély nélküli tüntetés. A rendőrséggel, csendőrséggel szembeni békés ellenállást, a bankfoglalást, a tüntetések be nem jelentését, a parlament épületénél való demonstrációt 600-tól 30 ezerig terjedő összegű euróval; a gyűlések köztérre való vitelét 100-600 euróval büntetnék. A rendőrség külön engedély nélkül razziázhatna, motozhatna, a kormány pedig betilthatna bármilyen tüntetést, ha úgy gondolja, az túlságosan zavarná a közrendet. Bizonyos, infrastrukturális és közlekedési szempontból kulcsfontosságú területeken tilos lenne demonstrálni. 

A törvény számos jogkört vesz el a bíróságoktól, adminisztratív szervekhez helyezve át azokat, így egyes bűncselekmények megállapítása ezentúl utóbbiak feladata, s a bírósághoz csak utólag lehet fordulni. 
 
Az ellenzék minden pártja tiltakozik az általuk „szájpecek-törvénynek” nevezett szabályozás ellen, amit december 12-én fogadott el a képviselőház (kongresszus), és még jóvá kell hagynia az úgyszintén néppárti többségű felsőháznak is (szenátus). A tervezet ellen olyan civil szervezetek is tiltakoztak, mint az Amnesty International vagy a Greenpeace. A Néppárt szerint a szabályozás egy olyan, a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) által hozott törvényt vált fel, amit meghozatalakor a mostanihoz hasonló vádakkal illettek. 
 
Az ellenzéki politikusok azt ígérték, ha a következő választásokon hatalomra kerülnek, azonnal módosítják vagy megsemmisítik a törvényt, amelyet a felmérések szerint a spanyolok 82 százaléka ellenez.
 
A gazdasági válság kitörése óta a mélyrepülésben lévő spanyol gazdaság okozta problémák, a főleg a fiatalok körében hihetetlenül magas a munkanélküliség miatt az utóbbi években rendszeresek a tüntetések Spanyolországban.

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
heep
2014. december 18. 21:42
Demokratulnak a Spanyolok? Vagy csak valami eszméletlen megszorításra készül a kormány? Esetleg IMF hitel akarnak felvenni? Egyébként elég szégyenletes ez a törvény (egyelőre még csak javaslat). Remélem nekik is beszól ezért az EU.
Morgen
2014. december 18. 14:41
Valószínűleg a spanyolok kapcsoltak!
Frankie Bunn
2014. december 18. 14:35
alaktítsunk fészbúk csoporot !
Antigoné
2014. december 18. 14:00
Ejrópasegíccs! Vége a spanyol demokráciának! Ott ki a putyinpincsi?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!