A német zsűri a díjat járatta le, Nádas Pétert ezzel nem sikerült
Amit olvasni lehetett a bírálati folyamatokról olyan, mintha az ember a Pesti Srácok egy gyenge paródiáját olvasná a politikai korrektségbe megőrült Nyugatról.
„Putyinnak most már tudnia kell, hogy agressziója nem marad következmények nélkül” – jelentette ki Baerbock hétfőn.
Annalena Baerbock szerint a nemzetközi közösségnek különleges bíróságot kellene létrehoznia, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnököt és rezsimjét bíróság elé állítsák az Ukrajna elleni agressziós háború miatt – erről tájékoztatott hétfőn a Politico.
„Putyinnak most már tudnia kell, hogy agressziója nem marad következmények nélkül”
– jelentette ki Baerbock hétfőn.
A lap szerint a német külügyminiszter a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságon tett látogatását követő beszédében hangsúlyozta, hogy az orosz vezetést „felelősségre kell vonni” a közel egy éve Ukrajna ellen indított invázió miatt.
A német politikus meglátása szerint, mivel Oroszország állandó tagja az ENSZ-nek, így a felelőségre vonást el tudják kerülni. Éppen ezért
A politikus számos ország bíróit hívná meg a szervezetbe.
***
Nyitókép: Bodo Schackow/AFP