Konok a pénteki tüntetésről: Reméltem, a népharag túlmegy azon, hogy meghallgatjuk a beszédeket

2024. február 20. 10:26

A történész elárulta, miért volt kicsit csalódott, és Azahriah videóüzenetére is kitért.

2024. február 20. 10:26
null

Az ATV Öt című műsorában kiemelt téma volt a pénteken tartott influenszertüntetés is, amelynek kapcsán Konok Péter csalódottságnak adott hangot, amiért relatív békésen zárult a megmozdulás. A történész úgy fogalmazott, hogy már várta, hogy a tömeg elindul a Lendvay utcába, ahol lesz egy kis akció. 

A népharag azért túlmegy azon, hogy meghallgatjuk a beszédeket, szól a himnusz, aztán mindenki szépen hazamegy”

– fogalmazott. Konok Péter azt szerette volna, ha van valami kézzel foghatóbb manifesztációja annak, hogy dühösek.

Azahriah csak videóüzenetet küldött, miközben azzal hirdették a tüntetést, hogy kilépnek az online térből

Ceglédi Zoltán úgy reagált erre, hogy „de nem ezt hirdették meg, Péter”. Konok úgy reagált, őt sosem érdeklik annyira se a beszédek, se a szónokok, ő személy szerint a tömeg hangulatában és „az adódó társadalmi dinamikában” szokott reménykedni.

Ilyen szempontból kicsit csalódott voltam”

– tette hozzá, majd megjegyezte, a szónokok és a szónoklatok is többnyire gyengék, középszerűrek voltak szerinte. 

Konok felhozta továbbá kritikaként azt is, hogy bár Azahriah beszédében mindenkinek megköszönte, hogy kiment, ő maga csak videóüzenetet küldött, miközben azzal hirdették a tüntetést, hogy az influenszerek kilépnek az online térből.

Az adás említett része a 25. perctől kezdődően nézhető vissza:

Nyitókép: Képernyőmentés

Összesen 110 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalom
2024. február 26. 17:18
Ki ez a kupac? Amolyan csintalan- havas-féle!
Osztap_Bender
2024. február 20. 22:11
Majd ha a dolgozók százezrei mennek az utcákra nemtetszésüket kifejezni, akkor jön el a változás ideje. De azt jó lesz megjegyezned, hogy a jelenlegi hatalommal együtt ti is mentek a fenébe. A munka nélkül pénzt kereső ingyenélőknek, a hasbeszélőknek, a haladároknak, uszítóknak, celebeknek, buzi aktivistáknak, a pankotaililiknek és hasonlóknak végleg el kell tűnnie a közéletből. Vagy a munkába vagy az "önkéntes" munkatáborokba. A társadalomnak nem kötelessége a cigányok, a zsidók, a munkakerülők, az ingyenélők jólétének biztosítása. Anyagi javakat csakis értékelhető munkával lehet szerezni, hasbeszéléssel, pamfletek írogatásával nem!
optimiska-2
2024. február 20. 20:32
Mivel Azahriah és a Toi Toi nem volt jelen, elmaradtak a "forradalmi" tettek, konok bá nagy bánatára, mert a többi felszólaló buzi volt. :)
pitipalmo-2
2024. február 20. 19:28
Jó koooomonistaként lincselni akar ,dinamikusan. Ez tanít az eltén?????
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!