Vonát semmibe veszi, kizárólag Orbánnal vitázna Gyurcsány

2023. december 16. 12:53

A DK megüzente: Gyurcsány Ferenc nem áll ki Vona Gábor ellen.

2023. december 16. 12:53
null

Ahogy a Mandiner korábban megírta: Vona Gábor, a Második Reformkor Párt elnöke vitára hívta Gyurcsány Ferencet. „Tisztelt Gyurcsány Ferenc, tisztelt elnök úr, eljött az idő! Nagyon régóta kerülgetjük egymást, közel húsz éve. Én azt hiszem tényleg itt az idő, üljünk le és vitázzunk!” – fogalmazott hivatalos Facebook-oldalán közzétett videója kapcsán a politikus. 

Azt hiszem, hogy mi vagyunk az a két pártelnök, aki a legkevesebb dologban ért egyet ma Magyarországon. 

De éppen ezért fontos, hogy mi is megmutassuk, hogy még ilyen pozíciókból is lehet értelmes és konstruktív vitát folytatni, úgyhogy tegyük meg ezt!” – fejtegette videójában Vona Gábor.

Meg is jött a válasz!

Szombaton végre megérkezett Gyurcsány Ferenc válasza is, noha nem is a politikus, hanem a DK szóvivője reagált Vona Gábor felhívására. A nyilatkozatban pedig határozottan elutasították a vitát.  

„Az ország legfontosabb kérdése ma az, hogy ennek a kormánynak az irányításával tovább folyik-e az ország tönkretétele, vagy szociáldemokrata politikával Dobrev Klára kormánya új utat nyit az emberek, a családok és hazánk felemelkedésére. Ha valamiről, akkor csak erről érdemes vitatkozni.

Ha Vona Gábor pártja a jelenlegi kormányt támogatja, akkor nem érdemes vele vitázni, hiszen ez esetben Orbán Viktor az igazi vitapartner. Ha a 2RK az Orbán-kormány leváltásáért dolgozik, akkor el kell hárítsuk a kezdeményezést, ahogy eddig se folytattunk nyilvános vitát az ellenzék egyetlen szereplőjével sem. 

Aki meg esetleg középen szeretne lenni, az a jelenlegi helyzetben végeredményben a kormánnyal van.

Eljön a vita ideje, de azt a kormány vezetője és az ellenzék vezetője között kell majd lefolytatni” – olvasható a párt közleményében, amit az Országos Sajtószolgálatnak juttattak el.

Nyitókép: Gyurcsány Ferenc Facebook-oldala

Ezt is ajánljuk a témában


 

Összesen 108 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kekec54
2023. december 18. 16:40
Tomasso, te felcédulás dögkutas! Ahogy elnézem veled törlik itt a padlót rendesen fel. Ki állna le egy országrontó alkoholistával, vitázni? Huggyosferkó inkább keresse meg a diplomáját, utána talán szóba áll vele a dr miniszterelnök.
Krupp Skya
2023. december 18. 16:28
Orbán azért nem vitázik veled Feri elvtárs mert tudja ha még egyszer felmosod vele a padlót, élete végéig miniszter elnöknek kellene lennie.
nzoltan-818
2023. december 17. 14:05 Szerkesztve
Vonával kapcsolatban megértem Gyurcsányt. Aki egyszer beállt Feri cipőpucolójának mégis mit vár? A szélkakasokat és az árulókat nem szokták tisztelni.
moricka13-3
2023. december 17. 09:21
Kezdjük ott, hogy Gyurcsány attól még nem vezetője az Orbán - fóbiások ellenzékének csak csúfolt siserahadnak, hogy Őkelme rájuk telepedve választás nélkül önmagát annak kikiáltotta. Másodsorban Dobrevvel együtt szociáldemokraták nem voltak, de nem is lesznek soha sem. Attól pedig, hogy eddig nem folytattak soha nyilvános vitát a kamuellenzék egyetlen szereplőjével sem, még a bolond is tudja, hogy egymásnak is legalább annyira ellenzékei, mint a FIDESZ-KDNP-nek, lásd előválasztási kutyakomédia. Ha valamiről, akkor arról nem csak érdemes, kötelező is vitatkozniuk, hogy tulajdonképpen iegymással hányadán állnak, úgy az Isten igazában, de arról is, hogy kinek-kinek milyen szerepet szán/na szalámijában? Ezekről először nem is Orbánnal, hanem a saját térfelén bajvívókkal kötelező vitatkoznia!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!