Orbán Viktor: Zelenszkij tárgyalási ajánlatot tett, amit én elfogadtam

2023. december 21. 14:09

„A két külügyminiszter készítse elő a tárgyalást, és akkor ez meg fog történni” – válaszolta a miniszterelnök a szerkesztőségünk által feltett kérdésre.

2023. december 21. 14:09

A csütörtöki kormányinfón szóba került, hogy a Zelenszkij ukrán elnök egy tárgyalásra invitálta Orbán Viktort, diplomáciai egyeztetéseket szorgalmazva az uniós csúcs után. A Mandiner ennek kapcsán feltett kérdésére a kormányfő a következőket válaszolta:  „Egymás mellé sodrot minket a szél az argentin elnök beiktatásán, ahol váltottunk pár szót egymással, és én elfogadtam az ő felkérését. Ő azt kérte, hogy tárgyaljunk, én pedig azt mondtam, hogy állok a rendelkezésére. Egyetlen kérdést tisztázzunk előtte, hogy miről.” Orbán Viktor szerint Zelenszkij azt válaszolta, hogy a kétoldalú kapcsolatokról, és  Ukrajna uniós csatlakozásáról. 

A két külügyminiszter készítse elő a tárgyalást, és akkor ez meg fog történni” 

– hangzott a válasz a kormányfő részéről, aki azonban kiemelte: a csatlakozás kérdéséről első körben a többi uniós ország miniszterelnökével kell tárgyalásokat lefolytatni.

Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

 

Összesen 94 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bornemissza-3
2023. december 22. 14:04
Ha nem a pusztulást választják, akkor a lengyelekkel együtt mi leszünk Európa. Nem csak az orosz, de a német is tisztelni fog minket.
bornemissza-3
2023. december 22. 14:04
Nem a magyar nyelvet üldözik, hanem a saját történelmi anyanyelvük. Mert valljuk be, ukrán nyelv nincs, az csak az orosz egy nyelvjárása. Az ő eredeti anyanyelvük a magyar. Ebben az akcentusban is beszélik az oroszt. Azért is vagyunk velük ennyire kemények, mert a rokonaink. Mi magunkkal is ilyenek vagyunk. Hogy az ellenségeink hogy pusztítják magukat, az minket nem érdekel. Csak a mieinkért aggódunk. Az ukránoknak és Ukrajnának csakis a magyarokkal és Magyarországgal kellene tartania, amihez vér szerint tartozik. Nem ellenük vagyunk ilyen kemények velük, hanem értük. Eddig sem bírták volna, ha nem magyarok lennének. De most a vesztükbe rohannak, és a segítségünkre van szükségük. Kárpátalját visszaadják, ezzel szent a béke. És onnantól kezdve segítünk rajtuk, és kapnak egy erős szövetségest az Európai Unióban. Ha nem adják vissza, elpusztítjuk őket. Akkor is ha magyarok. Akkor nem lesznek többé sem ukránok, sem Ukrajna.
bornemissza-3
2023. december 21. 20:19
Erről vagyunk hajlandók tárgyalni, más nem érdekel.
bornemissza-3
2023. december 21. 20:16
Hogy az ukránok a 2015-ös vagy bármilyen állapotokat visszaállítanának vagy betartanának, abban nem hiszünk. A kárpátaljai magyarok a legjobb kezekben nálunk vannak. És ezzel még pár ukránt is megmentenek és előlegül átemelik őket az unióba.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!