Deutsch a Schiffer-nyilatkozatról: A feje tetejére állt a világ, vagy legalábbis az Európai Unió

2023. augusztus 04. 14:57

Szanyi Tibor szerint lehet, hogy az LMP volt társelnöke ki akar lépni az EU-ból, ő nem szeretne, a tagdíj nem fizetése ugyanis ezt jelentené.

2023. augusztus 04. 14:57
Almási B. Csaba
Almási B. Csaba

Nem kis vihart kavart Schiffer András Mandinernek adott nyilatkozatának egyik mondata, amelyben új megvilágításba helyezte a brüsszeli forrásokról szóló vitát. Az ügyvéd, az LMP korábbi társelnöke kijelentette: „Úgy vélem, ha egy meghatározott határidőig nem jönnek meg a források, fel kellene függeszteni a befizetéseket. Továbbá bátran, felzárkózó országként zárójelbe tehetnénk a tiltott állami támogatásokra vonatkozó uniós regulákat, illetve tessék államosítani a MÁV Cargót, s keresztfinanszírozni az egyébként düledező vasúttársaságot, illetve a helyi magyar vállalkozókat előnyben részesítő módon módosítani a közbeszerzési törvényt. Ha ti így – mi is így! Ha nem kapjuk meg ezeket a fejlesztési forrásokat a közeljövőben, hozzá kell nyúlnunk olyan fejlesztéspolitikai eszközökhöz, amiktől az uniós támogatások fejében idejekorán lemondtunk.”

Ezt is ajánljuk a témában

Ujhelyi István szocialista európai parlamenti képviselő például úgy fogalmazott a közösségi médiában, hogy „Schiffer Andrásnak vagy teljesen elmentek otthonról vagy a kormány előretolt csatára, provokátora…” Persze Schiffer nem hagyta szó nélkül az MSZP-s politikus odaböffenését. Facebook-posztjában azt írta, Ujhelyi „reakciója viszonylag pontos látlelet a hazai progresszív keménymag mentális állapotáról. Tavaly áprilisban ott tartottak, hogy minden kormánypárti szavazó ostoba, agymosott. Bő egy esztendő után sikerült eljutni oda, hogy aki kritizálja azt a hatalmi központot, ahonnan a felmentő seregeket várják, az vagy hülye, vagy Fidesz-bérenc.”

A Mandiner megkérdezett több politikust, ők mit gondolnak Schiffer véleményéről.

„A szívemből beszélt, de jogilag kivitelezhetetlen”

Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjának a delegációvezetője: „Szívemből beszélt Schiffer András. Jó lenne így eljárni, azaz megtagadni Magyarország befizetését, hiszen valóban arról van szó, hogy EU-s intézmények nyilvánvalóan jogsértő módon tagadják meg egy adott országnak – jelesül hazánknak – járó uniós fejlesztési források átutalását. Ebben az esetben pedig a bölcs magyar közmondás szerint kellene eljárni, miszerint „amilyen az adjonisten, legyen olyan a fogadjisten”. Sajnos azonban van egy nem elhanyagolható probléma, mégpedig az, hogy jogi formában kivitelezhetetlen az ügyvéd úr javaslata, bár meggyőződésem, hogy ő sem jogi, hanem inkább politikai szempontból értékelte a helyzetet. 

Évtizedekkel ezelőtt alakult ki az a szabályozás, hogy az uniós költségvetés nem kerülhet olyan helyzetbe, hogy a tagállamok bármilyen oknál fogva megtagadhatják a befizetéseket – hiszen ebből finanszírozzák többek között a közös intézmények működését, az agrárpolitikát, a regionális fejlesztéseket, a közös kül- és biztonságpolitikát, az Erasmus programokat, a kutatás-fejlesztéseket és még sorolhatnám –, s a nemzetgazdaságok számára is létfontosságú, hogy a közös kasszából hozzájussanak a pénzekhez, hiszen csak ebben az esetben tudják a programjaikat megvalósítani. 

Ekkor azonban még fel sem merült, hogy az uniós intézmények fognak törvénytelenül eljárni, azaz nem utalják a tagállamoknak járó fejlesztési forrásokat. 

Tehát az uniós szabályok megalkotásával a joggal valós visszaélés lehetőséget a tagállamok irányában kizárták – ezzel egyébként minden ország teljesen egyetért –, de arra az esetre nem hoztak létre mechanizmust, hogy mi történik akkor, ha az uniós intézmények követnek el normasértést, ha ők élnek vissza a joggal és a helyzetükkel, mert az senkiben nem merült fel, hogy mindez megtörténhet. Egyértelmű, hogy a feje tetejére állt a világ, vagy legalábbis az Európai Unió. 

S el tudom képzelni, hogy most a brüsszeli bürokraták lázas munkával készítik a feljegyzéseket arról, hogy találtak-e valamilyen megoldást arra a magyarok, hogy mégis megkerülhető legyen a tagállami befizetés. De nem is bánom, ha ezen dolgoznak gőzerővel.”

„Lehet, hogy Schiffer András ki akar lépni az Unióból, én azonban nem szeretnék”

Szanyi Tibor, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom elnöke: „Én nagy tisztelője vagyok Schiffer Andrásnak, de néha zavarba jövök, hogy jogi szakértőként vagy politikai aktivistaként nyilatkozik, az inkriminált véleménye nyilván ez utóbbi kategóriába tartozik. Jogi szempontból ugyanis a javaslata erősen defektes. Az EU és Magyarország között ugyanis nem adok-kapok, nem ketrecharc zajlik, tehát nem ezen a módon kellene a vitát elsimítani. A két fél között több megkötött szerződés, megállapodás van, nem lehet egyikbe, másikba benyúlni, hogy azt nem teljesítik. Arról ugyanis konkrét jogi határozat született, hogy az EU felfüggesztette a hazánknak járó források kifizetések egy részét, ezt elfogadta a Tanács minden tagja – leszámítva persze Magyarországot –, s nagy többséggel az Európai Parlament is. Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy bizonyos értelemben – legalább ráutaló magatartás szintjén – 

hazánk számára is elfogadható volt ez a lépés, hiszen elkezdtük megoldani azokat a problémákat, amelyek kiváltották a pénzek befagyasztását, 

ráadásul ez nem is az összes forrásra vonatkozik, hiszen a korábbi elszámolások után járó, illetve az agrárpénzek továbbra is érkeznek.

Egyébként pedig mondhatja a magyar kormány, hogy az EU jogsértően járt el, de ezt nem orvosolhatja egy másik jogsértő lépéssel. Ha ugyanis a kormány nem fizetné a tagdíjat – erre az Unió történetében egyetlen esetben sem volt még példa –, ez azt jelentené, hogy Magyarország nem teljesíti azt a szerződéses kötelezettségét, amelyeket a belépési nyilatkozatban vállalt. Ez annyit jelent, hogy mielőtt megtagadjuk a tagdíj kifizetését, fel kell mondanunk azt a szerződést, amelyet akkor kötöttünk, amikor az EU tagjai lettünk, magyarán ki kellene lépnünk az Unióból. Tehát lehet, hogy Schiffer András ki akar lépni az Unióból, én azonban nem szeretnék."

Az LMP szűkszavúan és nem érdemben válaszolt

Megkerestük Ungár Pétert is, az LMP társelnöke azonban a párt sajtóosztályához küldött bennünket. Írásos kérdésünkre az alábbi választ adták: „Az LMP álláspontja szerint az uniós pénzek járnak Magyarországnak, 

hiszen ezeket azért kapjuk, mert belépésünkkor megnyitottuk a piacainkat a centrumországoknak.”

Ekkor emlékeztettük őket, hogy Schiffer András ennél továbbment, emellett elküldtük a nyilatkozata pontos szövegét, és megkérdeztük, nem kívánják-e kommentálni, de erre a levelünkre már nem érkezett válasz.

Nyitókép: Facebook

 

Összesen 84 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Namond
2023. augusztus 05. 14:25
Schiffer A. - Kacsoh D. S.A. Azt gondoltam, a korrupciós vádaskodásban konkrét szereplőket fognak pellengérre állítani, például a miniszterelnök vejét és másokat az EU-s programokból való kizárását követelik. Ám erről szó sincsen, nem fogalmaznak meg konkrét ügyekhez köthető követeléseket az EB részéről. Úgy vélem, ha egy meghatározott határidőig nem jönnek meg a források, fel kellene függeszteni a befizetéseket. /Letétbe helyezni./ Továbbá bátran, felzárkózó országként zárójelbe tehetnénk a tiltott állami támogatásokra vonatkozó uniós regulákat. A jogállamiaskodási ügy elhúzása célja, hogy a szuverenista politikával kísérletezők kedvét előzetesen elvegyék, az EU intézményrendszerét behálózó globális progresszív hálózat akarja külső - TENGEREN TÚLI - hatalmi központok érdekeit érvényesítve. K.D. Ezekre van jogi lehetőség? S.A. Nincs, ahogy arra sincs, amit az EB művel. Arról szól az egész, hogy a mi szívatásunkkal a szuverenista politikával kísérletezők kedvét előzetesen elvegyék.
bagira002
2023. augusztus 05. 04:41
Amerika- Európa gonoszok birodalma .
bagira002
2023. augusztus 05. 04:20
A baloldal Pressmannal az élén már most elkezdte szervezni a kormányváltást. Senkit se tévesszen meg a negyedik kétharmad: a globalista baloldal nem adta fel a Fidesz leváltásának tervét. Próbálkoztak már külön-külön, összefogva és egyesülve is, de eddig hiába. A végtelen mennyiségű pénzzel szemben a megbízóik türelme azonban kezd elfogyni. Látszólag úgy döntöttek, hogy elengedik a politikusaik kezét, és nélkülük bontják le a kétharmadot. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha bevetnek valami olyasmit, amivel jelenleg egyik megbízottjuk sem rendelkezik: a hitelességet. Hogy ez a hitelesség megalapozott vagy mesterséges, teljesen mindegy. A valóban önerőből felkapaszkodó influenszerek már csak abból a tekintetből is hitelesebbek, hogy a rajongók jobb esetben végigkövették az adott személy teljes fejlődési ciklusát. Ebben a videóban azokat az önerőből feltörő influenszereket fogom bemutatni, akik több szálon is köthetőek a CIA által fizetett Partizánhoz és David Pressmanhoz.
Zokni
2023. augusztus 04. 23:40
“…az EU ugyanazt a szerződést irta alá Magyarországgal ennek ellenére szarik betartani annak rá vonatkozó pontjait…” És “…Az egész nagyon emlékeztet a minszki szerződésekre…mégsem zavart senkit, hogy annak a pontjait a kijevi nácik is betartsák.“ - írja Vasaló eftárs. Ez hazugság. Az EU-s támogatást, melyben a magyar adófizetők pénze is benne van a tagdíjjal, tilos az EU vezetése és apparátusa által olyan rendszernek a rendelkezésére bocsátani, mely nemhogy megakadályozná, hanem direkt segíti, hogy azok egy jó része illetéktelen személyekhez, pl. a vezető rokoni-baráti-üzleti körébe kerüljön. A minszki szerződést az oroszok, és az ukrán szakadárok “szegték” meg. (Ezt az ukrán nácizást mellőzhetné, mert azon keresztül belóg a fórumba Putyin lába…)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!