Neomarxista laptól érkezett az újabb saller az ellenzéknek

2023. július 21. 05:34

„A szavazólapon nem szerepelt se fegyvergyár, se palagázipar, pedig az eddig kiderült tények ismeretében az se lett volna túlzás, ha az MMM színei helyett céges pólókba öltöztetik a képviselőket” – írta a Mérce.hu szerzője.

2023. július 21. 05:34
ellenzék, ellenzéki összefogás
Nagy Gábor
Nagy Gábor

Míg az ellenzéki összefogás mozgalmai (a DK, az MSZP, az LMP, a Párbeszéd, a Momentum és a Jobbik-Konzervatívok) egymást hibáztatják a külföldi kampányfinanszírozási botrány napvilágra kerülését követően, közben mossák kezüket, hogy ők nem tudtak az Amerikából érkező adományokról.

Miről van szó? A Nemzeti Információs Központ (NIK) által jegyzett, titkosítás alól feloldott jelentésből kiderült: az Action for Democracy nevű amerikai szervezet összesen 3,176 milliárd forintot utalt Magyarországra az országgyűlési választás kampányában, amelynek nagy része – 1,84 milliárd forint – Márki-Zay Péter mozgalmához, a Mindenki Magyarországa Mozgalomhoz (MMM) került. Továbbá az is szerepel a dokumentumban: euróban, angol fontban és forintban több mint 500 millió forint érkezett a Karácsony Gergely nevével fémjelzett Kilencvenkilenc Mozgalom Egyesület számlájára 2021 augusztusa és 2022 szeptembere között. Befizetőként a mozgalom hivatalos képviselője, Perjés Gábor azonosítható, aki a számla felett önállóan rendelkezik.

A dokumentum alapján az amerikai támogatások „végső kedvezményezettje, illetve magyarországi elosztóközpontjai” a DatAdat-cégcsoport és az Oraculum 2000 Kft. voltak. A két cég összesen 3,55 milliárd forintot költött el a kampányban.

Addig egyre többen fogják a fejüket, például a 24.hu írt hosszabb elemzést, amelyben nemes egyszerűséggel védhetetlennek titulálta például Karácsony Gergely főpolgármester, volt összefogáspárti kormányfőjelölt magyarázkodását a 99 Mozgalmat illetően.

Legutóbb pedig a Mérce.hu-n jelent meg hosszabb írás a NIK jelentéséről, az abban szereplő információkról. A neomarxista portál szerzője, Nefelejcs Gergő azzal kezdte, hogy eddig

kevés szó esett eddig arról, hogy pontosan kik és miért adtak milliárdokat az ellenzéknek, túl azon, hogy ne Orbán Viktornak hívják a magyar miniszterelnököt”.

Kapcsolódó cikkek

Demokratikus keretek között is vállalhatatlan, amit az ellenzék tett

Nefelejcs – aki publikált már a Red News című kommunista lapban, magát pedig politikai aktivistának, autonomistának definiálja – úgy folytatta, arról sincs szó, hogy ezekről az indítékokról kiknek mennyi tudomása volt az ellenzéki körökben, azaz mennyire voltak a szereplők tudatában ezeknek az összefüggéseknek, amikor a pénzeket elfogadták és különböző szervezetek révén a nevüket, arcukat, munkájukat adták bele az ellenzék kampányába. Mint a cikk szerzője írta: „mert a külföldi támogatással nem csak az a baj, hogy konkrétan törvénybe ütközik, csak a törvény kijátszásához is balfék volt az ellenzék, hanem az is, hogy demokratikus keretek között vállalhatatlan”.

A Mérce szerzője szerint ideális esetben olyan pártokra, jelöltekre kellene leadni a voksokat, amiket, akiket az állampolgárok tartanak el a tagdíjakból, s azokat, akiket „nem oligarchák támogatják, pláne nem külföldi kormányozók a saját érdekeik szerint”.

Korányi Dávid, illetve Chris Maroshegyi írása felér egy keringővel

És az írásban itt jutunk el az Action for Democracy kulcsszereplőihez, Karácsony bizalmasához, Korányi Dávidhoz, illetve Chris Maroshegyihez, akik „intézték az amerikai támogatásokat”.

Nefelejcs kikereste kettejük korábbi, 2016-os, az Atlantic Councilra írt publikációját, amelyben a következő szerepel:

„Az uniós tagállamoknak meg kell érteniük, hogy Orbán kormánya milyen rendszerkockázatot jelent az európai projektre nézve. Az EU-nak vissza kellene tartania a forrásokat Magyarországnak, ha Orbán folytatja önkényuralmát. Át kell gondolnia a tagsági kritériumok érvényesítési stratégiáját is, és rugalmasabb mechanizmusokat kell kidolgoznia a leendő Orbán Viktorok kezelésére.

A következő amerikai kormánynak rá kell erősítenie Barack Obama amerikai elnök európai politikájára. Elvi és hangos álláspontot kell képviselnie a jogállamiság, valamint a fékek és ellensúlyok mellett; lépéseket kell tegyen a magyarországi civil mozgalmak és a szabad médiából megmaradt támogatása érdekében.

A Szabad Európa Rádió/Szabadság Rádió magyar nyelvű adásának visszaállítása szimbolikus üzenetet hordozna. Az olyan szervezetek, mint a National Democratic Institute, segíthetnének a magyar demokraták következő generációjának kinevelésében, hogy újjáépítsék a hatékony politikai ellenzéket, és szervezett politikai mozgalommá alakítsák a polgári elégedetlenséget. A korrupció kiemelése szankciókkal és a rezsim cimboráinak utazási tilalmával egy másik hatékony eszköz, amelyet az Egyesült Államoknak továbbra is használnia kell.”

Eddig Korányiék írása, innen ismét a Mérce szerzőjének adjuk át a szót. Merthogy Nefelejcs bedobta, hogy az Atlantic Council az amerikai külügy, különösen a NATO egyik kiemelt think-thankje, „a fenti sorok nagyjából felérnek egy keringőre való felhívással”.

Érdekes: energia-, fegyverlobbi a háttérben, a háború fényében pikáns

Megemlítette természetesen, hogy ebben még tán nincs semmi meglepetés, a demokráciaféltés alapvetés a tengerentúlon; azonban az az Atlantic Council finanszírozói között nemcsak az amerikai állam szervei találhatók, hanem különböző tőke konglomerátumok, az amerikai hadi- és energiaipar óriásai is.

Nefelejcs jelezte, hogy Korányi energiapolitikai szakértő, szívügye az amerikai palagáz és annak jelentősége az átalakuló eurázsiai piacon – ez már árnyalja a demokráciaaggodalmakat vélekedése szerint; majd hozzátette, hogy az ukrajnai háború kitörése óta két fajsúlyos kérdés nyomja az európai politikát: 1, az orosz energiafüggőség felszámolása; 2, az Ukrajnának szánt fegyverszállítások mértéke.

Ebből könnyen látható, hogy azok az ellenzéki elszólások, amelyek Ukrajna katonai megsegítéséről, vagy az orosz vezetékek elzárásáról szóltak, valójában egy sokkal aggasztóbb álláspontot tükröztek: a megrendelők érdekeit”

– írta a Mérce szerzője, aki felvetette: megvitatható kérdés, hogy Orbán politikája az orosz gázzal és az ukrajnai fegyverszállításokkal kapcsolatban helyes-e; de az ellenzék így is komoly legitimitási és demokratikus deficitekkel küzd.

Majd a következő kérdéssekkel zárta értekezését: az ellenzéki szereplők mit tudtak minderről, utánanéztek az érkező források hátterének, rákérdeztek-e egyáltalán a motivációkra? „Akárhogy is: a szavazólapon nem szerepelt se fegyvergyár, se palagázipar, pedig az eddig kiderült tények ismeretében az se lett volna túlzás, ha a Mindenki Magyarországa Mozgalom színei helyett céges pólókba öltöztetik a képviselőket.”

Nyitókép: A közös alap

Összesen 129 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
irmag2
2023. július 21. 19:28
Példás büntetéssel kell elérni a további hasonló bűncselekmény ismétlését.
Janika50
2023. július 21. 16:48
Gyönyörű a kép. Ahogy az amcsi nagykövet E. Veesenmayer reinkarnáció, ők a Kun Béla, Lukács Győrgy, Szamuelli, Pogány J, Lindner B, Rákosi-Rosenfeld, Apró A, Horn Gy, Kádár reinkarnációk. Kádárról annyit, az egyik legnagyobb nemzet gyilkos. Gondoljunk csak az uralma alatt elvégzett jóval millió feletti abortuszra. Ezt még Rákosi sem csinálta.
akkor ki
2023. július 21. 13:32
Összehordta a szél a szemetet! Na nem a szél bernadett eltársnő, hanem az a moslék szél!
bagira002
2023. július 21. 13:20
Magyar nép ellenségei , idegenérdekeket kiszolgáló háborúpárti gurulódolláros hazaárulók .
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!