Keresztény jelképeket gyaláztak meg ismeretlenek Etyeken

2021. november 22. 09:51

Cser-Palkovics András szerint ide vezet az a fajta gyűlöletkampány, ami a keresztény értékekkel kapcsolatban folyik.

2021. november 22. 09:51
null

Rongálással, gyalázással és kereszténygyűlölettel találkozhattak azok, akik a minap Etyeken jártak a Kálváriánál, ahol trágár kifejezéseket firkáltak vallási szobrokra – olvasható a feol.hu-n.

A fejér megyei hírportál szerint eddig ismeretlen személy vagy személyek megrongálták a Kálváriánál található szobrot, összefirkálták és temérdek mennyiségű szemetet hagytak a területen. A nagyközség polgármestere, Zólyomi Tamás elmondta, hogy az eset három nappal ezelőtt történhetett, azonban annak vannak előzményei is.

„Körülbelül két hónappal ezelőtt valaki egy személygépkocsival nekihajtott az itt található szobornak, aminek a fő része meg is repedt. Majd, ahogy elnéztük, megpróbálta eltüntetni a törmelékeket, és félretolta az autót. Próbáltuk megkeresni a tulajdonosát, de nem találtuk, a gépjármű pedig a mai napig ott van.”

Cser-Palkovics András bízik abban, hogy a rendőrség megtalálja az elkövetőket

A polgármester úgy véli, hogy a három nappal ezelőtti esemény összefüggésben van a két hónappal korábbi rongálási kísérlettel. Véleménye szerint ez nem véletlen egybeesés. Cser-Palkovics András szerint egy ilyen tettet minden jóérzésű ember politikai és ideológiai hovatartozásától függetlenül elítél:

„Egyöntetűen és egyhangúan mindenkinek el kell utasítania, ha valaki egy vallási jelképet és egy köztéri alkotást megrongál. Reméljük, és bízunk abban, hogy a rendőrség megtalálja az elkövetőt vagy elkövetőket, így esetleg a tett indítékaira is fény derül. Ide vezet az a fajta gyűlöletkampány, ami a keresztény értékekkel kapcsolatban folyik, és sajnálatosan a mindennapi közbeszéd szerves része lett ma már. Egy biztos, hogy ez a megye a Szent István-i hagyományokra épül, erre joggal büszke és ezen keresztény jelképek nélkül elképzelhetetlenek lennének” – nyilatkozta a megyeszékhely főpolgármestere.

Fotók: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Összesen 51 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
crydog
2021. november 23. 08:22
Várom a Magyarországi zsidó hitközösségek, és TASZ elítélő nyilatkozatait. De gondolom óriási kussolás lesz, mint ahogy a "free press"-nél.
Akitlosz
2021. november 22. 22:09
"mindenkinek el kell utasítania" Ezt de hányszor olvastam már itt a Mandineren! Senki ne akarja előírni mindenkinek, hogy mit "kell" csinálnia, amire törvény nincsen! Meg nem kellene megosztó köztéri alkotásokkal provokálni a népet. Sehol sem kérdezik a környéken lakókat, hogy akarnak-e Horn Gyula/Horthy Miklós stb. akármi szobrot a közterükre. Pedig nem ártana.
formaegy
2021. november 22. 13:59
Ide vezet a ballibes rohadt politikusok gyűlölködése, uszítása, hergelése. A társadalom legalja csőcselékének gyűjtőtábora. Nem tudom, hogy sikerül-e megtalálni a mocskos aljasokat, de ha igen olyan büntetést szabni ki rájuk, hogy azt is megbánják amikor megszülettek! Ezt csinálja a ballibes mocskos náci csürhe! Gyalázat! Az ATV örülhet! Elérik azt a fajta békétlenséget, vergődést aminek helyt adnak a uszító, hergelő, gyűlöletkeltő mocskos ballibes vendégeikkel. Gyalázat! Magyarország szégyenei.
Káj-Ármin
2021. november 22. 12:13
Sajnos a margitszigeti kolostorrom sincs jobb állapotban, ott is rengeteg a rondábbnál rondább, és enyhén szólva is sértő irka-firka...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!