Újabb jobbikosok léptek ki

2020. március 03. 08:45

Kedden a párt Vas megyei vezetői döntöttek úgy, hogy nem folytatják a munkát Jakab Péter vezetése alatt.

2020. március 03. 08:45

Jakab Péter január 25-i pártelnökké választása óta a Jobbik tagsága folyamatosan apad. A kilépési hullámot Bencsik János indította el, Szávay István – Jakab legfőbb párton belüli ellenfele – folytatta, őket követte a párt debreceni elnöke, Bogdán Szabolcs, majd két budavári, egy csepeli és egy soroksári önkormányzati képviselő, hétfőn pedig Bana Tibor jelentette be, hogy nem folytatja a munkát Jakab vezetése alatt.

Kedden a párt Vas megyei vezetése jelentette be Rába Kálmán Facebook-oldalán, hogy kilépnek. A posztban többek között zsarnoknak nevezik Jakab Péter pártelnököt és társait, szerintük az elnökség „a legsötétebb orbáni vagy rákosista idők vezetési stílusát idézi, sutba vetve a Jobbik alapértékeit, a jobboldali, a nemzeti és a konzervatív irányvonalat”.

„Ehhez nem adhatjuk a nevünket, ezért a mai naptól Vas megyében megszűnt létezni a Jobbik” – jelentik ki.

Azt ígérik, hogy a Vas megyeiek érdekeit továbbra is képviselni fogják, de már egyesületi keretek között.

Összesen 104 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2020. április 23. 00:27
Honnan létezik még ennyi jobbikos? Évek óta kilépkedgetnek a pártból és még mindig nem fogytak el.
Tordai Kadosa
2020. március 03. 17:46
Jakab Péter sokat tett érte, hogy Gyurcsány bábja legyen a főpolg@rmester. Peti hiába a hőzöngés a nemzeti radikális párt liberális lett és szét ömlött. Aztán közvetve azt a Gyurcsányt jutattad hatalomra aki ellen létre jöttetek.
Feri70
2020. március 03. 13:29
Sajnálom a Jobbikot. Ha nem akartak volna mindenáron hatalomra kerülni, simán el lehettek volna 20-25%-on, mint a legnagyobb ellenzéki párt. Onnan csak ki kellett volna várni hogy mikor hibázik a Fidesz. De türelmetlenek voltak és eladták magukat.
Lion
2020. március 03. 12:02
További leolvadás a kis jéghegyről.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!