A Jobbik pártlapja elismerte a párt kettészakadását

2020. január 25. 16:50

Az Alfahír Jakab Péter frissen megválasztott Jobbik-elnököt hazudtolta meg egy cikkében.

2020. január 25. 16:50
Kereki Gergő
Kereki Gergő

Miközben nagyban zajlik a tisztújítás a Jobbiknál, a Jobbik pártlapjaként funkcionáló Alfahír gyakorlatilag elnöksége első pillanatában meghazudtolta a frissen megválasztott Jobbik-elnököt, Jakab Pétert.

Ismert, hogy a 2018-as, kudarcos parlamenti választást követően a Jobbik komoly szervezeti és politikai válságba került, amelynek hatására több ismert politikus elhagyta a pártot (lásd: Novák Előd, Dúró Dóra, Volner János, Apáti István, Toroczkai László), további nehézség volt, hogy regionális igazgatók és önkormányzati képviselők, valamint egyszerű párttagok sora követte őket az újonnan megalakuló radikális pártba, a Mi Hazánk Mozgalomba.

Az akkor még Jobbik-szóvivőként tevékenykedő Jakab Péternek jutott az a „hálás” feladat, hogy megmagyarázza, mi történik az egykori nemzeti radikális párt körül. Jakab minden nyilatkozatában következetesen tagadta, hogy a pártot sújtó tömeges kilépések pártszakadást jelentenének. A politikus még 2018 októberében is csak azt ismételgette, hogy „nincsen pártszakadás, hanem volt egy fideszes beavatkozás a párt életébe, ezt a beavatkozási kísérletet a Jobbik sikeresen elhárította”.

A Jobbik vasárnapi tisztújító kongresszusáról szóló tudósításában azonban maga az Alfahír ismeri el, hogy volt pártszakadás. Egy pillanatra nem figyelhetett a Jobbik-közeli lap szerkesztője, írásában ugyanis a következőt írta: „A szervezetnek a 2018-as országgyűlési választás után nemcsak a kormányzati álhírkampányokkal és a Fidesz által gerjesztett PÁRTSZAKADÁSSAL kellett szembenéznie, de az Állami Számvevőszék milliárdos büntetését is állnia kellett.”

A Jobbik hanyatlásáról egyébként épp vasárnap jelent meg kutatás, amelyben a Nézőpont Intézet rávilágít, hogy míg 2014-ben egymillió támogatóval büszkélkedhetett a Jobbik, addig mára megfeleződött a szavazótábora.

 

Összesen 89 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Krupp Skya
2020. január 25. 22:34
"Aki a gerinctelen gazembertől pénzt fogad el,az olyan is." Soros?
kunfia2
2020. január 25. 22:31
Mekkora játék a szavakkal:DDDDD A nyilvánosság előtt zajlott az ügy,amit most sem neveznék pártszakadásnak. Orbán elvtárs a magyarok pénzének egy részét a Jobbik ellen fordította,és néhány értéktelen embertől megváltak.Aki a gerinctelen gazembertől pénzt fogad el,az olyan is.
zakar zoltán béla
2020. január 25. 21:24
"máma már nem hasad tovább-" ?????????
cutcopy
2020. január 25. 20:48
"a Fidesz által gerjesztett PÁRTSZAKADÁS" Ezek már annyira hozzászoktak hogy mindenről a Fidesz jut eszükbe, hogy már a saját pártbelügyeik hibái is a Fidesz miatt vannak.. )
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!