Támogatás román módra: még át sem adták Ukrajnának a Patriot-rakétarendszerüket, máris azon gondolkodnak, mit kaphatnának érte cserébe
„Elfogadhatatlan, hogy Románia légvédelem nélkül maradjon” – mondta a román elnök.
A Szlovákiában élő vaddisznók is jelentős számban fertőzöttek, ami már a magyar megyéket is veszélyezteti.
Továbbra is fertőz az afrikai sertéspestis Romániában – írja a Euronews. A megyék felében már közel 400 fertőzés-gócot derítettek fel, aminek következtében 400 ezer sertést kellett leölni. Mindez annak ellenére történt, hogy a gazdák megtették a megfelelő megelőző intézkedéseket.
A vírust a vaddisznók terjesztik, így több körzetben is úgy döntöttek, hogy a vadászoknak 60 napon belül a teljes állományt ki kell lőni. Erről a galat-i vadásztársaság vezetője úgy nyilatkozott, hogy „képtelenség” kivitelezni.
A Szlovákiában élő vaddisznók is jelentős számban fertőzöttek, ami már a magyar megyéket is veszélyezteti, de a házisertés-állományt még nem érte el a vírus hazánkban.