Vasutassztrájk lehet március elején

2016. február 12. 12:18

A vasutas-szakszervezetek és a MÁV bértárgyalása úgy tűnik holtpontra jutott, ugyanis a VDSZSZ Szolidaritás elnöke, Halasi Zoltán, sztrájkot helyezett kilátásba, amennyiben február 20-ig a vasutas szakszervezetek és a MÁV nem tud megállapodni az idei évi bérfejlesztésről. A munkabeszüntetés március elején várható.

2016. február 12. 12:18

Amennyiben február 20-ig a vasutas szakszervezetek és a MÁV nem tud megállapodni az idei évi bérfejlesztésről, a szakszervezetek március első hetében országos sztrájkot hirdetnek – jelentette be a VDSZSZ Szolidaritás elnöke a bértárgyalásokban résztvevő másik hat szakszervezeti vezetővel közösen tartott sajtótájékoztatón pénteken, Budapesten.

Halasi Zoltán hozzátette: még pénteken kezdeményezik az elégséges szolgáltatások mértékéről szóló tárgyalások megkezdését. A VDSZSZ Szolidaritás elnöke kérdésre válaszolva elmondta: a személyszállítás terén az elégséges szolgáltatás mértéke az elővárosi és a távolsági közlekedésben 66 százalékot, az ezen kívül eső területeken 50 százalékot jelent. Azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy a tervezett munkabeszüntetés az összes vasúti tevékenységre kiterjed majd.

A Mozdonyvezetők Szakszervezetének elnöke kiemelte: bírósági határozat mondta ki, hogy az árufuvarozás nem tartozik a még elégséges szolgáltatások körébe, emiatt a sztrájk ideje alatt az árufuvarozást teljes egészében lehet blokkolni. Kiss László arról is beszámolt, hogy a csütörtöki sikertelen bértárgyalás hatására a kollektív munkaügyi vitát kezdeményező hét vasutas szakszervezet pénteken sztrájkbizottságot alakított. A mozdonyvezetők és más vasutas dolgozók érdekében a 2016-os bértárgyalásokat a korkedvezményes nyugdíj helyébe lépő új intézkedés kialakításának előmozdítására is fel kívánják használni – közölte a Mozdonyvezetők Szakszervezetének elnöke.

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
brekker
2016. február 13. 00:49
Last Train Home https://www.youtube.com/watch?v=V9vQ_y9JJ1E
brekker
2016. február 13. 00:37
Infláció nulla, de azért vasutassztrájk kell. Anélkül nem tavasz a tavasz.
Korrupt Kornél
2016. február 12. 20:22
olvasni szeretném, ezek a szakszervezetis vezetők hol, mikor és mennyiért dolgoznak. Gaskó kivételével nem tudni.
trendo
2016. február 12. 18:14
No igen. Gyurcsány ellen jogos volt Gaskó sztrájkja. Orbán ellen nem :))))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!