Baán: A Szépmű nem kölcsönöz többé magáncégeknek

2016. február 16. 07:25

Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója hétfőn elmondta: Habony Árpádot ismeri, jó viszont ápol vele, és esküvői tanúja is volt, ez azonban nem játszott szerepet a múzeumi képkölcsönzésben. A főigazgató arról is beszélt: a Szépművészeti háromezer műtárgyának többsége „gyakorlatilag ingyen” van külső helyszínen; de látván az indulatokat, a Szépművészeti nem kölcsönöz többé magáncégeknek.

2016. február 16. 07:25

Jelenleg mintegy háromezer mű van letétben a Szépművészeti Múzeum gyűjteményéből – hangsúlyozta Baán László főigazgató hétfőn Budapesten, hozzátéve: a Brand Lab Kft.-nek is alapos megfontolás után, biztonságos helyre kölcsönöztek festményeket, amelyek sértetlenül vissza is kerültek az intézménybe.

A Szépművészeti Múzeum vezetője egy sajtóbeszélgetés után újságírói kérdésre felidézte: 2010-ben született egy minisztériumi állásfoglalás, amely a letéti típusú kölcsönzéseknél nem tette kötelezővé a tárca jóváhagyását. A múzeum munkatársai ennek szellemében jártak el a Brand Labnek történő kölcsönzésnél is, ami hiba, de jóhiszemű hiba volt – jegyezte meg.

Baán László elmondta, Habony Árpádot ismeri, jó viszont ápol vele, és esküvői tanúja is volt, ez azonban nem játszott szerepet az ügyben.

A Brand Lab Kft. méltányolható és ésszerű célra, egy forgatáshoz kérte kölcsön a festményeket biztonságos körülmények között. Ezt a Szépművészeti munkatársai ellenőrizték is. A cég három hónap után a képeket sértetlenül visszajuttatta. Semmiféle nyomásgyakorlás nem történt, józan megfontolás állt a kölcsönzés mögött, a múzeumnak félmillió forint bevétele származott az ügyből – fűzte hozzá.

Baán László elmondása szerint a Szépművészeti háromezer műtárgyának többsége „gyakorlatilag ingyen” van külső helyszínen, ezek közül 1800 múzeumokban, másik 1200 azonban nem közgyűjteményekben: közhatalmi szerveknél, önkormányzatoknál, bíróságoknál és néhány esetben akár cégeknél is. 

Ezeknek csak egy töredéke fizet a képekért – tette hozzá.

Ha a múzeumok elindulnának azon az úton, hogy pénzt kérjenek a kikölcsönzött műtárgyakért, sokkal jelentősebb bevételekhez juthatnának, természetesen a megfelelő biztonsági feltételek mellett. Látván azonban az indulatokat, a Szépművészeti nem kölcsönöz többé magáncégeknek – közölte.

Összesen 52 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Morgen
2016. február 16. 12:18
Olyan ez, mint a "családi telefonálás". Csak a "családtagok" nem mindenkor jóindulatúak.
Vezetéknév Utónév
2016. február 16. 10:19
Normális helyen, ha a közvagyont magáncélra használják óriási botrány kerekedik, viszgálatok indulnak, a felelősöket leváltják stb. Nálunk minden megy tovább következmények nélkül.
Senye Péter
2016. február 16. 10:12
Annak idején leningrádi korifeusok 'kikölcsönözték' Katalin cárnő étkészletét. A kristálypoharak megsínylették a mulatozást. Nem kell példájukat követni.
gudmen
2016. február 16. 10:06
"Múzeumigazgató, műkincsek, fontos ember, haveri cég, rokoni szálak, filmforgatás – regénybeillő sztorit dobtak össze a NER szereplői csuklóból és némi közpénzből. Egy hete ugye megírta az Átlátszó, hogy 1,5 év pereskedés után végre megkapták azt az egyébként egyértelműen a nyilvánosságra tartozó adatot, hogy hol volt 3 hónapig 10 db nagyértékű festmény, amelyeknek az állam a tulajdonosa, de az őket őrző Szépművészeti Múzeum kikölcsönzött havi 15 ezerért Halkó Gabriella és Jáksó László közös cégének, a Brand Lab Kft.-nek. Halkó Gabriella neve több okból is ismerős lehet: – január végén nevezte ki Andy Vajna a TV2 gazdasági igazgatójává – 841 millió forintért gyártotta a köztévére az óriásit bukó Marslakók című sorozatot – Apropó Kft. nevű cége 2013 óta gyártja a Ridikül című műsort epizódonként 3,4 millió forintért, természetesen szintén az MTVA-nak (eddig kb 440 rész ment le, az úgy nagyjából 1,6 milliárd forint) http://vastagbor.atlatszo.hu/2016/02/16/kepalom-a-szerb-utcaban/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!