MSZP: Nem teljesíti Magyarország a vállalt védelmi kiadásokat

2014. november 30. 14:13

Az MSZP szerint Magyarország a védelmi kiadások tekintetében is kifejezetten rosszul teljesít, a 2015-ös költségvetésben ugyanis nincsenek olyan források, melyek a szeptemberi walesi NATO-csúcson tett vállalások jó részének teljesítéséhez szükségesek lennének.

2014. november 30. 14:13

Kifejezetten rosszul teljesít Magyarország a védelmi kiadások terén – mondta vasárnapi sajtótájékoztatóján Demeter Márta szocialista képviselő. A politikus példaként említette, hogy 2014-ben a GDP 0,79 százalékát, 2015-ben már csak a 0,75 százalékát teszi ki a honvédelmi kiadásokra előirányzott kiadási főösszeg.

Demeter Márta felidézte: Orbán Viktor miniszterelnök a múlt hét végén Vilniusban azt mondta: „most elsőbbséget élveznek a biztonsági kiadások”. Magyarország nem olyan gazdag ország, amely „a mellényzsebéből előránthat tíz- meg húszmilliárd forintokat, de amit vállaltunk, azt teljesítjük”. Ezzel szemben a képviselő szerint a „szomorú tény” az, hogy a 2015-ös költségvetési javaslat alapján „a kormány egyáltalán nem teljesíti, amit ígért.

A szeptemberi walesi NATO-csúcson tett vállalások jó részének teljesítéséhez szükséges források nincsenek a 2015-ös költségvetési javaslatban – emelte ki. Demeter Márta azt mondta: a benyújtott javaslat szerint az alapfeladatok ellátására, a működés érdemi javítására 2015-ben mindössze 1,5 milliárd forint többletet biztosít a honvédelmi tárca. Ez „olyan minimális növekmény, amely semmire sem elég, főleg azok után, hogy az elmúlt négy évben százmilliárdokat vettek el a honvédség költségvetéséből” – mondta a szocialista képviselő.

A pápai bázisrepülőtér további fejlesztésére ígért 20 milliárd forint sincs benne a 2015-ös költségvetési javaslatban – tette hozzá Demeter Márta, megjegyezve, hogy ezt az erről szóló parlamenti vitában a honvédelmi miniszter is elismerte és „technikai okokkal magyarázta”.

A szocialista képviselő kitért arra is, hogy a helikopterflotta megújításához szükséges beszerzés megvalósítására sem látható forrás a jövő évi költségvetési javaslatban. A Magyar Honvédség helikopterei rövid időn belül a „földre kényszerülhetnek”, az MSZP ezért elvárja, hogy mielőbb írjanak ki valódi versenyt biztosító, nyilvános tendert, és erről érdemben egyeztessenek a parlamenti pártokkal, mivel ilyen beszerzésnek ciklusokon átívelő hatása van – hangsúlyozta.

Demeter Márta felhívta a figyelmet arra, hogy ha a miniszterelnöknek tényleg fontos Magyarország biztonsága, akkor a NATO-csúcson tett ígéretek teljesítésére szánt források jelenjenek meg a 2015-ös költségvetési javaslatban, „így garantálva mind a magyar társadalom, mind szövetségeseink számára, hogy Magyarország elkötelezett a biztonság fenntartásában”.

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rakosi
2014. november 30. 22:42
A fegyverkezési kiadások növelése az amerikai kitiltások fényében kardcsörtetésnek tűnne. Ezért semmi meggondolatlan lépést nem szabad tenni, elkerülendő egy megelőző csapást. Putyin biztosan nem védene meg bennünket!
GV0917
2014. november 30. 19:35
A szoci időkben kétféle hozzáállás volt volt tapasztalható: 1. A költségvetésből vettek wishkyt megitták.Természetesen a legtöbbet Imuka a miniszter elvtárs.2, Aztán az üveget visszaváltották. Ebből is bejött néhány milla-a díszdobozban pedig a fekete suskát adták a Főnökségnek! Mert ők nem dobtak el semmit! Takarékos emberek a szocik! Az US Air Force meg lomizást tart?Miért nem rakják le Hodász környékén a koptereket, és meglátjuk Majdan ,hogy ki ér előbb oda? A romák, vagy az ukránok?
Google
2014. november 30. 18:47
Demeter Márta, egy nő aggódik amiatt, hogy nem költünk eleget vasakra. Amerikától helikoptert, ezt akartad mondani? Ilyenkor a szegények nem jutnak az eszedbe, Mártám? Akkor már inkább lélegeztetőgépre költsünk, mindenkinek jobb lesz! Viszont feljelentheted őket, remélem, már megtetted, elvtársnő.
csuka
2014. november 30. 18:27
Lehull a lepel az amerikai oroszellenes uszításról (Videó): „Kötelességünk ezeket az őrülteket a hatalomból eltávolítani! ... Mert valóban közveszélyesek. Ránk veszélyesek a többségre. ... És a sajtó, amely cinkos lett a hecckampányával (tisztelet a ritka kivételnek) nem a mi barátunk. …. Fentről pedig belehajszolnak minket á háborúba. ... A háború Európát fenyegeti, a szomszédunkat, aki atomfegyverekkel rendelkezik. … Washington, a NATO, a nyugat és Németország akarja illetve kockáztatja az atomháborút Oroszországgal. …. Mi vagyunk az agresszorok. … Ha mint lakosság ezt eltűrjük, meg is érdemeljük.” https://www.youtube.com/watch?v=nMhv4XBJ8fs
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!