Nem kérdezték, meg akar-e születni

2023. június 01. 20:54

Száz évvel ezelőtt tájainkon az ilyen egyén nagyon gyorsan egy gyönyörű kerttel rendelkező zárt intézményben találta volna magát.

2023. június 01. 20:54
null
Agárdy Gábor
Ma7.sk

„Ez a hölgy a képeken teljesen normálisan néz ki, állítólag már ő is anyuka, aki a gyerekvállalást úgy kommentálta, hogy »etikátlan dolog gyereket vállalni, de más, ha örökbe fogadsz...« Majd még hozzátette, hogy így nem az ő hibája, hogy a gyerekek itt vannak ezen a sáros földgolyón.

Az örökbefogadást azon kívül azzal is indokolta, hogy így legalább segíteni tud azokon, akiket ugyancsak nem kérdeztek meg a megszületni való akaratukról, és így nekik is dolgozniuk kell...

Az amerikai bíróknak tehát feladták a leckét, az Alkotmány szerint kell dönteniük – méghozzá igazságosan, mert Amerikában ez így szokás. Azt is el kell dönteniük a bíráknak,  hogyan fogják a szülei és az állam kompenzálni azt az elszenvedett kárt, hogy ő nem akart megszületni és így kénytelen dolgozni meg elviselni mások  hülyeségét. Szerinte a létezés amúgy jó dolog, de sok a macera körülötte.

Súlyos vádpont az is, hogy szülei meg sem kísérelték felvenni vele a kapcsolatot a megszületése előtt.

Állítása szerint ez egy arra képes médiummal lehetséges lett volna, de ezt a megszületése után már nem bizonyíthatja, hiszen szülei diktatórikus akaratával már megszületett, tehát nincs lehetősége visszamenni az időben.

Most már semmi sem hiányzik a tiktokerek boldogságához!

Engem azért érdekelne, hogy ha mindez igaz, akkor ezen az ügyön, ami biztosan évekig húzódik majd, mennyit keresnek a bírák és főleg az ügyvédek.

Száz évvel ezelőtt tájainkon az ilyen egyén nagyon gyorsan egy gyönyörű kerttel rendelkező zárt intézményben találta volna magát. De Amerikában van szólás- és cselekvési szabadság is, természetesen  törvényes keretek között. Az ilyen bírósági beadványt pedig a törvény nem tiltja.

Mert Ámerika, ugye – a korlátlan lehetetlenségek országa!”

Nyitókép illusztráció. Fotó: Facebook

***

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 54 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2023. június 04. 09:46
"....Súlyos vádpont az is, hogy szülei meg sem kísérelték felvenni vele a kapcsolatot a megszületése előtt..." Aha! Ércsük. Most máán' csak az a kérdés, hogy azok a "VÁDLÓK-ÜGYÉSZEK"--megszületésük ill. fogantatásuk előtt--MÉG VASTAGON BENNE A "NEMLÉT"-BEN-- ugyan kaptak-é lehetőséget ugyanarra, amivel ők másokat --az illetők "NEMLÉT"-tel terhelt mivoltában--vádolni merészelnek??? Teccenek tunni engemet kövtni?
Augustus1
2023. június 02. 20:02
Amíg a világ normális volt, az ilyen szerencsétlen, mentálisan összezuhant, az életet csődként megélő ember fogta magát, önállóan fölment a padlásra egy darab kötéllel, és fölkötötte magát. Ma meg bíróság, per, eutanázi követelése...
vizesnyolcas
2023. június 02. 16:18
Én is gondoltam már úgy, hogy inkább nem akartam volna megszületni, ha megkérdeztek volna; de az a baj, hogy az nem lett volna demokratikus döntés. Ugyanis akkor az én nemleges döntésem miatt az unokáim sem születhettek volna meg, pedig ők szemmel láthatóan élvezik az életet.
Újjáélesztett Dodó
2023. június 02. 13:55
Az is van azért, hogy 8 milliárdan vagyunk. Ha nem most, akkor majd amikor 10-15-20-25 milliárdan leszünk, vagy valamikor... de be kell látni, hogy nem lehetünk végtelen számúan. Persze, ha minden erdő helyett búzamezők lesznek, akkor egy darabig meg lehet játszani magunkat... s ne feledjem, hogy a népesség beszorzódik a fogyasztási mintázattal. Meg a harmadik dologgal, amit mindig elfelejtek... Na, ebben az írásban nagyvonalúan nem beszél erről a szerző. Szerintem ez hiba, sőt hajlamos vagyok terelésnek, parasztvakításnak értékelni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!