Sunnyogások Ukrajnában

2022. szeptember 14. 17:15

Nem mindent kötnek az orrunkra. Ha pedig igen, már alap erkölcsi szinten is nyílni kezdenek a kések.

2022. szeptember 14. 17:15
null
Hegyi Zoltán
Magyar Nemzet

„A helyzet az, hogy nem kötnek mindent az orrunkra. Azon természetesen hosszasan lehet vitatkozni, hogy ez jó vagy inkább nem. Vannak olyan hátterek, amelyekről nem is biztos, hogy feltétlenül tudni szeretnénk, akadnak olyanok, amikről jobb lenne, ha lennének ismereteink, mert megspórolhatnánk magunknak az összeesküvés-elméletek gyártásába feccölt időt és energiát, de olyanok is, amelyek ha mégis nyilvánosságra kerülnek, már alap erkölcsi szinten is nyiladozni kezdenek a zsebkések. De kezdjük mégis ezt a rövidke összeállítást egy olyan esettel, amelyben nem biztos, hogy a kendőzetlen őszinteség bizonyult a leghatásosabb módszernek, ugyanis az derült ki belőle, hogy a szereplői rendkívül buták!

Felröppent ugyanis a hír, mely szerint Ukrajna Íróinak Nemzeti Szövetsége kezdeményezi Mihail Bulgakov orosz író Kijev központjában lévő múzeumának bezárását. Azt nem mondom, hogy a bejelentés teljesen váratlanul ért volna, mivel vagy fél évvel ezelőtt, amikor más kretének löttyös indulatukban Csajkovszkijt kezdték el vegzálni, már leírtam, hogy valószínűleg Bulgakov és Tolsztoj lesz az ámokfutás következő áldozata. Részben persze azt hittem, hogy viccelődöm, de ezek szerint nem. Nézzünk néhány bravúros részletet a szövetségbe forrt szabad írástudók indoklásából!

Szerintük jogos kérdésként merül fel, hogy a jelen helyzetben szabad-e fenntartani az Ukrajnát és annak függetlenségét ádázul gyűlölő író múzeumát, ő ugyanis, „amennyire csak képes volt rá”, lejáratta az országot a műveiben, például A fehér gárda című regényben is. Ezek után többek között Zsdanov legbehízelgőbb modorában Ukrajna egyik legalattomosabb ellenségének nevezik az elhunytat, akinek megvető és arrogáns hozzáállása csak őszinte haragot és undort vált ki. És ez így megy még egy darabig, a félműveltek lehengerlő magabiztosságával, majd leszögezik, hogy a Bulgakov-múzeum, valamint maga az író és az ő munkássága nem csupán magára a nemzetre, hanem még az ukrán identitásra és államiságra nézve is komoly veszélyhordozó. Nos, nagyjából ez van, amikor a ­féleszűek is felkapaszkodnak a színpadra, ami amúgy is hemzseg már a sorstársaiktól. Csak remélni tudom, hogy a macskákat azért békén hagyják, bármit is követett el Behemót a Mester és Margaritában. Ebben a mai zűrzavaros világban persze az is elképzelhető, hogy valakik már megint kiengedték a fake-et egy pincsiportálon, és mindez nem igaz, de sajnos kötve hiszem.”

Nyitókép: Pixabay

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
..--..
2022. szeptember 15. 07:33
-zsoltkom- "És ez így megy még egy darabig, a félműveltek lehengerlő magabiztosságával, majd leszögezik, hogy a Bulgakov-múzeum (...) az ukrán identitásra és államiságra nézve is komoly veszélyhordozó." Az a félművelt jellemzés, nem valószínű, hogy igaz állítás. Vagy, ha igen az minden koron átívelő jellemző akkor. Van az úgy, hogy egy érdek... egy hit úgy meg van sértve vagy csak olyan komoly a cél, hogy bármennyire jó és hasznos egy emberlélek számára szórakoztató-hasznos kultúra, bizony indexre teszik. Szóval nem érdemes hisztizni, akkor, ha kultúra elzárását-tiltását olyan magasröptű Szellem intézi, mint a Katolikus Egyház. Minden példa ragadós. Majd mindenki megbánja, meggyónja majd pedig belátó lesz. Minden sértett érzelmet ki kell engesztelni. Egyszer... valamikor. "Index librorum prohibitorum (lat. 'tiltott könyvek jegyzéke'): a Szentszék által összeállított felsorolás a tiltott könyvekről a hit és erkölcs szempontjából veszedelmes tévtanok terjedésének megakadályozására. " -Magyar Katolikus Lexikon – De elég a jelen kor Orbánia silányabb Aczél Györgyeit észrevenni, ahogy nem orbáni ideológiát nyomó színházakat küld padlóra. De, ha tanárokra ellenségképet raknak az sem valami művelt lélekre vall.... most ez zajlik éppen Orbán vezetésével.
nakatomi
2022. szeptember 14. 23:35
Ez a hozzáállás ismerős Erdélyből. Ha egy népnek nincsenek történelmi hősei, esetleg kiemelkedő művészei, akkor megpróbálkozik azzal, hogy elveszi egy másik néptől, és azt mondja, hogy mindig is az övé volt. (pl. Hunyadiak) Ha ez nem kivitelezhető, akkor elhíreszteli róla, hogy náci volt és betiltja. (pl. Nyirő József)
Házam Hazája
2022. szeptember 14. 22:28
https://index.hu/gazdasag/2022/09/14/energia-veszelyhelyzet-foldgazellatas-ina-mol-horvatorszag-kormany/ Bajban a barát?! X tengely.
Lajos83
2022. szeptember 14. 21:33
Jogos lenne a megszüntetése, de a kérdés mikor nyílt a múzeum ? Előbb volt mint Ukrajna ? Ha igen be kellett volna zárni Ukrajna megalakulásakor. Vagy csak most ismerték meg az ABC-t, tanultak meg olvasni és sajátították el a szövegértést ??
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!