Ilyen sokba még soha nem került ilyen rossz műsor Londonban

2022. július 08. 16:58

Boris megy, és az ország, amit számos bűntársával tönkretett, már sohasem tér vissza.

2022. július 08. 16:58
null
Tóth Csaba Tibor
Tóth Csaba Tibor
Mérce

„Tegnapra Boris Johnsonnak is leesett: összes rakétáját ellőtte, a tengernyi botrány után pártja őt is ki fogja dobni, és meg is teheti. Johnson azt hitte, ő lesz a kivétel, az út vége Nagy-Britannia hét éve tartó, súlyos politikai és immár gazdasági válságában. De nem az lett, csak egy újabb vezéráldozat. A folytatás: vagy egy »enyhébb Tory« jön, vagy egy semmitmondó balközép miniszterelnök egy fásult és bágyadt választás után. Ami viszont marad, az a hetvenes évek óta nem tapasztalt kiszámíthatatlanság a britek számára, csakúgy mint a lassan semmi megoldására nem képes politikai rendszer. A brexit mindezt csak teljesen nyilvánvalóvá tette.

Ez a nap is eljött: Boris Johnsonnak, aki már régen biztosította minden hívét és ellenfelét, hogy egy szavát sem szabad komolyan venni, végül majdnem szembe kellett néznie politikája egy következményével. Majdnem, hiszen Johnson újabb történelmi cselekedetként csütörtökön úgy mondott le, hogy igazából le sem mondott.

A Konzervatív és Unionista Párt szabályzatának megfelelően Johnson távozik annak éléről, mivel úgy tűnik, a párt tagjainak és parlamenti képviselőinek többsége ezt akarja.

Ez ugyanakkor nem lemondás a brit miniszterelnök pozíciójáról, ahhoz az uralkodónak kellene hivatalos levelet küldenie, amiben bejelenti azonnali távozását, ami aztán a legrövidebb időn belül megtörténne. Boris ezt is forradalmasította: úgy állt ki a Downing Street 10. alatti hivatala elé lemondani, ahogy eddig egy elődje sem. Csak a párt éléről való távozását jelentette be, és a kormányfői hivatalból ezért csak a párt új vezetőjének megválasztását követően kell ténylegesen távoznia.”

Kapcsolódó

Így bukott meg Boris Johnson

Az egymásra halmozódó botrányok hullámai végül elsüllyesztették Boris Johnson miniszterelnöki karrierjét. Nagy törés ez a konzervatívoknál, ami egy hosszú válság kezdete is lehet. De hogyan jutottak el idáig? Bővebben...

Nyitóképen: Boris Johnson lemondásáról tudosító brit lapok. Fotó: Carlos Jasso / AFP

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
darling
2022. július 09. 22:39
Vajon (vakon: elütés)
LancelotDuLac
2022. július 09. 18:58
Így járnak a populista gecik Orbán csapattársai!!! Szétverte a Királyságot a brexittel, az angol trump! Mehet a levesbe - a britek 60-70 százaléka, pedig menne vissza a "rothadó" Eu-ba, mert így csak ráfizetés az egész! A Brexit évi 100 milliárd fontba kerül az Egyesült Királyságban! Ez minden egyes évben a többszöröse az évi EU-tagságnak, „minden előny nélkül” – mutatott rá Otto English. A Guardian elemzése: az OECD számításai szerint jövőre az Egyesült Királyság fogja a legalacsonyabb növekedést elérni a G20-ban, kivéve Oroszországot, amelynek gazdaságát az Ukrajna elleni háború kimeríti. A Költségvetési Felelősségi Hivatal szerint a Brexitnek hosszú távon az Egyesült Királyság GDP-jének 4 százalékos csökkenése lesz, ami 2020 eleje óta nem változott. A Financial Times szerint az ilyen csökkenés 100 milliárd font kiesést és 40 milliárd fonttal kevesebb bevételt jelent a kincstárnak évente. Az Egyesült Királyság a világjárványból való kilábalás ütemében az összes többi G7-ország mögött van, és az Egyesült Királyság kisvállalkozásainak exportja is az EU-ba jelentősen visszaesett."
KívüIáIIó
2022. július 09. 18:28
Büdös kapitalista ez is, mint Orbán, jó hogy az ilyenek kihullanak a hatalomból, most mehetne Orbán is, megvezette a szegény embereket, nyugdíjasokat, erre most itt a 40% infláció, nyugdíjemelés meg sehol. Mindig csak a nagy cégek érdekeit nézik, ez a Boris Johnson is meg Orbán is, miért nincsenek már Németh Mikósok, Pozsgay Imrék, Horn Gyulák, ők még törődtek a szegény emberekkel.
Majdmegmondom
2022. július 09. 08:09
Nem biztos, hogy ez olyan jó hír. Majd érkezik egy szivárványos-muszlim átoperált nő az élre, aki villanyoszlopnak érzi magát, aztán meghírdeti, hogy minden brit fehér férfinak - kivéve, aki már nő, de legalább elő van jegyezve az átalakító műtétre - kötelessége Ukrajnában harcolni a világszabadság és a demokrácia védelmében. Erre felbuzdulva útnak indítják a francia és német őslakókat is és még hazánkat is felszólítják az önkéntes meghalásra... Szóval csak az a mindig igaz mondás jutott eszembe, hogy az ember jobbat vár, de még rosszabb jön...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!