Ne szavazhassanak a hazaárulók!

2021. március 11. 08:49

Ha így állunk, akkor én bejelentem a lakcímemre az összes Kárpát-medencei magyart. Akkor hivatalosan mindenki itt tartózkodik, és sok jó ember kis helyen is elfér.

2021. március 11. 08:49
Pataki Tamás
Magyar Nemzet

»Nem változtunk, és nem adtuk fel a politikánkat, most is azt valljuk, hogy ne szavazhasson, aki soha nem élt itt és nem viseli a döntése következményeit« – írta Arató. A DK-s ember Jakab Péter kijelentésére reagált, aki szerint „az ellenzék »nagyjából egyetért« azzal, hogy nem lehet elvenni a határon túli kettős állampolgárok szavazati jogát”. Reméljük, hogy egyéb ügyekben is ilyen pompás az ellenzéki összhang.

No de érvelhetnénk, elmondhatnánk ezredszer, hogy s mint állnak a dolgok a Kárpát-medencében. Sorolhatnánk a történelmi, érzelmi meg egyéb érveket. De nincsen semmi értelme. Szavazzanak vagy ne szavazzanak a határon túliak? Nos, éppen ideje véget vetni ennek a meddő vitának. Tudjuk jól, hogy a nemzetpolitika terén nem várhatunk el engedményeket a DK-tól. Gyurcsány láncos kutyái kötik az ebet a karóhoz, azt szajkózzák, hogy ne szavazzon, aki soha nem élt itt.

Ám legyen.

Ha így állunk, akkor én bejelentem a lakcímemre az összes Kárpát-medencei magyart. Akkor hivatalosan mindenki itt tartózkodik, és sok jó ember kis helyen is elfér. Ha ezen túl vagyunk, akkor igazából beszélhetünk a valódi problémákról is.

(Zárójelben: a DK-nak nyilván semmi kifogása nem volt az ellen, hogy az itt élő, de nem magyar állampolgárságú, legfeljebb budapesti lakcímmel rendelkező külföldi állampolgárok több tízezren Karácsony Gergelyre szavaztak, és lényegében megnyerték neki a választást. Akkor nem hallottuk Arató Gergely hangját, hogy mégis milyen jogon szólnak bele a magyar közéletbe, milyen jogon szavazhatnak az önkormányzati választásokon – és nem is verték az asztalt, hogy rögtön változtassák meg a törvényt. Ezek a külföldiek – tisztelet a kivételnek – az ő malmukra hajtják a vizet, tehát szívesen látott vendégek, ellenben a határon túliak…)

De visszatérve a valódi problémára, a DK nemzetgyűlöletére.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bűbájos Küsmödy
2021. március 13. 06:43
Az a "több tízezren", konkrétan nyolcvanezren/
szalard
2021. március 12. 12:57
Petíciót kellene indítani ezért. Ne szavazzon az, aki: - Európai Egyesült Államokat akar, - aki mindig a saját országát és nemzetét mocskolja, gyalázza és számára mindig a külföld és az idegen a jó, - aki a nemzetünk jelképeit (lobogónkat, a Szent Koronát, Turul szobrainkat, stb) gyalázza, fasiszta jelképeknek nevezi, - a határontúli magyarokat románoknak, ukránoknak, szerbeknek, szlovákoknak nevezi, -el akarja venni tőlük a szavazati jogot és állampolgárságot, viszont a migránsokat be akarja engedni, állampolgárságot és szavazati jogot akar nekik adni.
Robur
2021. március 11. 14:26
Majd kijövünk ellenőrízni, hogy tényleg ott laknak-e.
Sulammit
2021. március 11. 13:55
Ezt a tényt nem elég eleget hangsúlyozni. Tarlós hozta rendbe Budapestet és ennek a nyavalygó tesze-toszának megnyerték a választásokat. (Zárójelben: a DK-nak nyilván semmi kifogása nem volt az ellen, hogy az itt élő, de nem magyar állampolgárságú, legfeljebb budapesti lakcímmel rendelkező külföldi állampolgárok több tízezren Karácsony Gergelyre szavaztak, és lényegében megnyerték neki a választást.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!