Szenzáció! Megmutatjuk, hol bujkálnak köztünk a nyilas Megadják!

2021. február 09. 19:26

Felesleges energiapazarlás a ma élő Pokornik és Megadják között keresni a nyilasok szellemi örököseit – utóbbiak ugyanis Ács és a 444 politikai barátai.

2021. február 09. 19:26
Megadja Gábor
Megadja Gábor
Kontra

Ács Dániel cikke után a virológusok mögé felzárkóztak a családfa-kutatók, akik azonnal megállapították, hogy nyilván ez a Megadja annak a Megadjának a rokona.

Nos, ha Bauer Megadja lennék, valami ilyesmit írnék:

„»Idén lenne 102 éves a nagyapám, Ferenc. Nagyon sok rosszat mondanak róla, pedig nagyon kedves ember volt. Marika néninek, a XII. kerület egyik legszegényebb özvegyének mindig tett félre a legfinomabb fűszerekből. Ezeket ingyen adta, a saját kontójára. Családszerető, melegszívű ember volt, aki sose bántott másokat, még a hangját sem emelte föl! A szegények gyámolítója volt, ezért is lépett be a Nyilas Pártba, amit valódi proletár pártnak tartott. Ez valóban sajnálatos tévedése volt. Nyilas keretlegényként tartják számon. Mint annyi minden, ez is féligazság: annyi igaz belőle, hogy a Városmajor utcában található nyilas házban rendszeres látogató volt, és vett részt kihallgatásokon, de sosem bántott senkit – sőt, mint vallomásában el is mondta, ő igyekezett visszafogni a tomboló Kun Andrást! Szökése után Kun András zabigyerekével békésen üzemeltettek egy ügyvédi irodát Buxtonban, Ausztráliában.  Huszadik századi magyar sors volt az ő sorsa is«.”

Szóval hol kell keresni a nyilas Megadják utódait? Elrontom a mókát: nem itt.

Persze itt nem Tóthokról és Kovácsokról van szó, mégis el kell keserítenem a 444 felbujtóit és a csahosokat: a nyilas Megadják egyikéhez sincs semmiféle közöm. Igazán sajnálom! (Akkor lehetne közöm hozzájuk, ha a szökésben lévő Megadja Ferenc házasságon kívül született gyereke, akivel elindultak a határ felé, kb. 6-7 évesen szült az ország másik végében és vitte magával a nevet is. Bár a liberális és árjamatekban bármire nyílik lehetőség, ki tudja?)

Természetesen tisztában vagyok vele, hogy a legújabb liberális Nürnbergi törvények értelmében mindkét nagyszülőnek morálisan tisztának kell lennie. Van igazolásom, tisztelt liberális/szocialista/nemzetiszocialista népbíróság: egyik nagyszülőm sem volt sem nyilas, sem kommunista (igen, párttag sem, a mostani állítások ellenére ez is megoldható volt és nem volt kötelező). Szóval sajnálatos módon semmi izgalom – bár tegyük hozzá, hogy azzal, ha volna kommunista, semmi baj nem lenne, sőt! Ha lett volna magas rangú pártfunci, ÁVH-s tiszt vagy pártállami lapfőszerkesztő nagyszülőm, akkor lehetnék megbecsült ojrópéer politikus, üzletember, vagy függetlenobjektív újságíró is. Példának okáért a 444-nél.

Sajnos semmi hasonlót nem tudok felmutatni. Pedig még szadeszosok is voltak szüleim a rendszerváltás idején, de nem igazi a buli ÁVH-s nagypapák nélkül, a fene megette.

Lássuk akkor a miértet. Vagyis miért szentel Ács külön cikket egy Megadja nevű nyilasnak? Írhatott volna portrét a kerületführer Kun Andrásról is, vagy a Bokor-testvérekről. Azt a szószt felejtsük el, hogy azért, mert kalandos története volt. A többi is épp elég kalandos, ha körömtépkedős, terhes nőket püfölő elmebetegekről szeretnénk olvasni a nyilas pártszolgálatosoktól az ÁVH-sokig.

Elsősorban az egész 444-es turul-szobros habverés arról szól, hogy Ács Danika nem tudott belekötni Pokorni Zoltán polgármesterbe parkolás-ügyben, ezért bosszúból keresett egy másik ügyet. (De nála legalább találtak egy nyilas nagypapát!) A kutyát nem érdekli már a szobor, az egész ügy such 2000-es évek, so értelmiségi. Ungváry Krisztiánnak még egy alkalom, hogy beszéljen a kamerába, és ennyi. Másodsorban pedig ilyen ritka névnél a puszta névegyezés elég ahhoz, hogy a munka lényegi részét a mob végezze el, és ezt Ács nagyon jól tudja. Nem kell neki állítania semmit. Különösebb tanulsága a szokásoson kívül nincs az ügynek azon kívül, hogy a haladó sajtómunkás alapjáraton is hernyógörény.

Ha pedig még el is hisszük, hogy ezt a csillogó szemű független-objektív újságírót (Cc Ferencvárosi Polgármesteri Hivatal) a politikai morál motiválja, akkor teljesen értelmetlen ilyen távol keresgélni bármit, hiszen a közvetlen közelében minden van: a pártállami diktatúra haszonélvezői (Gyurcsány Ferenc jut hirtelen eszünkbe, de szívesen soroljuk a média szereplőit is, ha szükséges, a szerzőhöz egész közel is találhatunk ilyet!), »tetűcsúszdázó« és »judapestező« jelöltek, zsidólistázó jólfésült diplomaták, és a »Mocskos zsidók« c. völkisch dalocskát anno a Turul-szobor körül éneklő haladó bázis.  

Sőt: akár még parkolási érdekességekre is bukkanhat kedvenceinél, igaz, nem a XII. kerületben.

Ez mind megtalálható Ács közvetlen környezetében, velük mozognak együtt, őket támogatják, az ő ügyüket képviselik. Felesleges energiapazarlás a ma élő Pokornik és Megadják között keresni a nyilasok szellemi örököseit – utóbbiak ugyanis Ács és a 444 politikai barátai.Szóval tessék szépen független-objektív firkászként megsimogatni barátaid között a nyilas eszmék örököseit, a diktatúrák haszonélvezőit, és a parkolási mutyi szereplőit! Ti mind egy szép, nagy család vagytok így együtt!”

Ács Dániel cikke itt olvasható.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 173 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
klezsola
2021. február 10. 16:42
Pokorni kapcsán nem érdekel, sem nagypapi, sem apuci - nyilván nem neki kell helyettük elvinni a balhét. A múltkori testületi ülésen előadott produkciója viszont már őt minősíti, egy beszari, sunyi kis pöcs. Megadja tényleg ilyen hülye, vagy csak megjátssza magát? Még célzás sem volt. Valamiért nagyon magára vette, magára akarta venni. Azon túl, hogy hörgött, fröcsögött egy jót, mi ok lehetett...
neeskens
2021. február 10. 14:51
Ács Dániel nem írta sehol, hogy Megadja Gábornak bármi köze lenne Megadja Ferenchez. Nem is értem mire fel a hiszti, senki nem állított semmit vele kapcsolatban, de ő kikéri magának. Megadja Gábor számára elképzelhetetlen, de normális újságírók úgy írnak újságot, hogy keresnek egy érdekes történetet, amely várhatóan az olvasók el fognak olvasni, nem politikai megrendelésre gyártanak propagandát. A ferencvárosi parkolási ügyekben pl. Ács cikkei jócskán nekiment az ellenzéknek is, ebben a dokumentumfilmben meg többször jelenik meg a Jobbik nem pozítív összefüggésben. https://444.hu/2017/09/27/ferencvarosban-a-fidesz-es-az-mszp-parkolasi-penzzel-temeti-be-az-arkokat
Marhajó!
2021. február 10. 08:30
de tegyük hozzá, hogy én bízom megadjában, mert van benne egy őszinteség önmaga iránt tudja, hogy fejlődnie kell s képes is lesz erre nem az olvasással van gond, az rendben, hanem a gondolkodás alaposságával
szürkeSzarvas
2021. február 10. 08:08
Ügyes czikk. Tanulság: A zsidaink egyfolytában élezik a "népi -urbánust) (A zabigyereket kevesen ertik-az Eorsi és Társában volt a társ az öreg körmös-a Matyi meg a Rákosi (!) zabigyereke -az anyukája a R.titkárságán dolgozott a Matyi fogantatásakor,akire ugy hasonlit a Matyink ,mint 2 tojás-az Eörsi Gyula bácsira meg nem-az arrogáns magyarlenéző stilusuk is egyforma.)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!