Történelem

„Egy országot vezetni nagyon nehéz feladat. Egy európai országot, a mindenféle szempontból nagyon zsúfolt öreg kontinensen, ahol ezeréves történelmű országok egymás hegyén-hátán, háborús múlttal a hátuk mögött igyekeznek érvényesíteni az érdekeiket, s közben ezzel értelemszerűen csorbítják egymás lehetőségeit, még különösebb képességeket kíván. Főként egy demokráciában, ahol a választóktól függ, hogy egy politikai párt folytatni tudja-e az elkezdett utat vagy csak lábjegyzet lesz a történelemkönyvekben, kis érdekesség, amelyet a történészhallgatók pluszpontért bemagolnak. A jövendő történelmét ma írjuk, dédunokáink majd rácsodálkoznak arra, miként éltünk és milyen is volt az ezredforduló, a rendszerváltozás, a modernizáció folyamata, a függőségi rendszer felbomlása. Orbán Viktor nevét viszont tudni fogják, s nem csak a történészhallgatók. Mert az a 14 és fél év, amely a ciklus végére 16 évre növekszik, tekintélyt parancsoló, korszakos teljesítmény. Ezt akár azok is elismerhetik, akik folyamatosan azt hangoztatják, hogy Magyarországot nem vezeti senki, a közállapotok katasztrofálisak, Orbán Viktor rendszere pedig a pokolba vezet. Ez ugyanis politika, az aktuális haragosok is élvezik az ország adta lehetőségeket, csak abban reménykednek, hogy a megteremtett stabil alapokon később ők építkezhetnek. Hogy milyen hatásfokkal és milyen szándékokkal, azt sejthetjük.

Európa nemcsak a háborús múlttal küzd, de épp a történelmet alakítani képes állami vezetők, a történelmi személyiségek hiánya is meglátszik a kontinens jelenlegi állapotán. Mert nem csak el kell nyerni a vezetői tisztséget, ott kötelező kiemelkedően jól dolgozni, ihletetten, őrületes szorgalommal, és akkor lehet gyümölcsöző a jövő. A tagállamok vezetői között is nagyon kevés az olyan, akire történelemformáló személyiségként gondolhat vissza az átlagember, aki stabilitást tudott hozni országa életébe, ezzel pedig lehetővé tette a biztos építkezést. Jelenleg az unióban két ember emelkedik ki ilyen téren: Orbán Viktor és Angela Merkel.”