„Biden győzelmével a nagytőke és a mélyállam nyert” – Slavoj Žižek az amerikai elnökválasztásról

2020. november 11. 12:33

Joe Biden győzelme valójában vereség a progresszívek számára, a nagytőke és a mélyállam szempontjából viszont óriási győzelem – írja Slavoj Žižek. A nemzetközi hírű szlovén balos filozófus szerint „az Egyesült Államoknak el kell fogadnia, hogy ő is csak egy állam egy új, többközpontú világban”.

2020. november 11. 12:33
null
Greczula Levente László

Ne várjuk, hogy Joe Biden választási győzelme gyökeres változást hoz majd az Egyesült Államokban. A legfelsőbb bíróság és a szenátus ellehetetleníti őt, nem fog tudni nagy változásokat indukálni” – hangzik Slavoj Žižek szlovén filozófus a Russia Today oldalán megjelent publicisztikájának tételmondata.

A nemzetközi hírű baloldali véleményvezér úgy látja: hiába győzték le a választáson „Trump autoriter populizmusát”, azzal, hogy a Bernie Sandershöz és Alexandria Ocasio-Cortezhez hasonló „demokratikus szocialistákat” a politikai játéktér szélére szorították a demokraták, valójában elszalasztották a Trump-éra lezárásának lehetőségét. A filozófus szerint ez azért súlyos hiba, mert „az az Amerika”, amelyik előidézte Donald Trump 2016-os választási győzelmét, még mindig létezik,

Biden pedig nem képes egyesíteni a megosztott országot.

Slavoj Žižek szerint nem lehetetlen, hogy ez a megosztottság ugyanúgy megmarad majd, mint ahogy a feketékkel szembeni rasszizmus is hosszú ideig az amerikai Dél mindennapjait képezte, még jóval a polgárháborút követően is.

A filozófus szerint egyértelmű, hogy Joe Biden maga nem a progresszív ügyek képviselője, hanem a „gazdasági és politikai establishment mérsékelt ügynöke”. Ebből következően Biden győzelme valójában vereség a progresszívek számára, a nagytőke és a mélyállam szempontjából viszont óriási győzelem: „Trump különcségei nélkül a nemzetközi kereskedelem és a politikai együttműködés visszaáll majd a Trump előtti normális kerékvágásba, miközben a szenátus és a legfelsőbb bíróság minden radikális intézkedést ellehetetlenít majd” – vonja le a következtetést Žižek.

Slavoj Žižek szerint inkább az a kérdés, hogy mivel tudta Trump úgy lenyűgözni fél Amerikát. A filozófus azt találja, hogy Donald Trump egyik legfontosabb tulajdonsága Bernie Sandershöz hasonlóan az, hogy „ő hozzájuk és a problémáikhoz beszél, és hogy tényleg megérti őket – szöges ellentétben a legtöbb demokrata jelölttel”. Žižek szerint az alapvető különbség Trump és Sanders megértése között azok mélységében lakozik: a szlovén gondolkodó szerint a republikánus elnök szolidaritása legtöbbször kimerül a vulgaritásban, habár azt el kell ismerni, hogy Trump járványkezelése bizonyos értelemben legalább elég emberi volt. Igaz, Žižek szerint az össze-vissza hablatyoló részeg is emberibb, mint az összetett szerkezetekről magyarázó szakértők.

Ami a jövőt illeti, azzal kapcsolatban Žižek nem valami derűlátó:

„a legtöbb, amit remélhetünk, hogy az elnök nem változtat majd meg semmit”

– írja. A filozófus szerint az egyetlen csoport, aminek a tagjai tényleg ünneplést érdemelnek, azok a szavazatszámlálók, akik Trump fenyegetőzése ellenére is folytatták a munkájukat. „De ez a dicséret általában azoknak a haramiaállamoknak van fenntartva, ahol a békés hatalomátvétel is ünnepszámba megy” – teszi hozzá Slavoj Žižek.

És hogy volt-e valami jó a Trump-korszakban Žižek szerint? Volt: az Egyesült Államok részleges visszavonulása a világpolitikától. „Az Egyesült Államoknak el kell fogadnia, hogy ő is csak egy állam egy új, többközpontú világban” – húzza alá a szlovén gondolkodó, aki szerint ez az egyetlen módja annak, hogy elkerüljük azt a „megsemmisítő helyzetet”, hogy félve kelljen követnünk az amerikai szavazatszámlálást, mintha az egész világ sorsa „pár amerikai bunkón múlna”.

A nyitóképen: Slavoj Žižek. Fotó: Wikimedia Commons / Amrei-Marie

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Google
2020. november 12. 09:35
Osszetett szerkezetekrol magyarazo szakertok -valamiert a fekek es ellensulyok, a jogallamisag, a hibrid-rezsim es hasonlo okossagok jutottak eszembe, no es a 7-es cikkely. Mar latom is ezeket magam elott, csak azt nem tudom, mi kozuk az eletunkhoz. Es mindennek a tetejere: megvalasztottak Bident, hogy lehetoleg semmi se valtozzon. Remeljuk, kelloen szenilis a valtoztatasokhoz, nagy manoverekhez. Kar, hogy mogotte is allnak es oket meg Zizek sem ismeri, ismerheti olyan jol. Beszarni nem kell, annyira nyomulnak rank, amennyire mi megengedjuk!
madarpok
2020. november 11. 23:24
https://videa.hu/videok/newsmax/hirek-politika/gozerovel-perelnek-trump-jogaszai-donald-egyesult-allamok-bCKGDhi1eMISub9t?start=2.643106&fbclid=IwAR3_LgVBM44vKfZQpv8H51N9DzDflosdTWWwZ1P1hY9YlmrtzkTwoDl8D9A
marko11
2020. november 11. 13:55
A nagytőke mindig nyer. Ez a rendszer lényege.
Spiltyu
2020. november 11. 13:47
"...Biden pedig nem képes egyesíteni a megosztott országot" ...viszont a mögötte állók (akik fizették a kampányát, amikor szükségs volt legyártatták a megfelelő számú levélszavazatot neki és hivatalba kerülése után marionettként fogják mozgatni) nagyon jól fogják érezni magukat, mert lehet majd megint demokráciát exportálni, lehet feszültséget szítani a közelkeleten és közép-ázsiában, valamint lehet forradalmakat generálni az "autoriter közép-európai" országokban
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!