Lefejezés

2020. november 02. 09:14

Ha a kérdés úgy fog eldőlni, hogy ki az erősebb, a keresztyénség vagy az iszlám, ne legyenek kétségeink: az iszlám.

2020. november 02. 09:14
Köntös László
Facebook

„Megtörtént a második lefejezés is – egy templomban. Itt már nem arról van szó, hogy aki az istenkáromlás bűnét elköveti halállal lakoljon, hanem arról, hogy a büntetés elszenvedője egy vétlen ember. De nem arctalan. A keresztyén közösség tagja. Megjelenik tehát a blaszfémia bűnét elkövető kollektív alany, a keresztyénség, s ebből a szempontból teljességgel mindegy, hogy ezt az istenkáromló, hitetlen keresztyénséget személy szerint ki testesíti meg. Az, aki a büntetés végrehajtójának éppen az útjába kerül. Ez tragédia. Jobb nem belegondolni abba, hogy mi van akkor, ha az iszlám – épp a vallásszabadságra hivatkozva – megmozdul, s nem fogja tűrni, hogy a szólásszabadság nevében a szemükben hitetlen (értsd: keresztyén) Európa a vallásukat (értsd: az igazságot) gyalázza.

Nem lehet tudni, mi lesz. Annyi bizonyos, hogy a már Európában élő többmilliós muszlim közösség egy felmérhetetlenül erős iszlám világgal a háta mögött alapvetően határozhatja meg Európa civilizációs karakterét. S mindez azért, mert azok, akik ráengedték Európára az iszlámot nem voltak tudatában annak, hogy évezredek civilizációs folyamatait nem lehet akarnok módjára felülírni. Évtizedes erőfeszítések árán, iparszerűen sikerült az európai keresztyén öntudatot úgy legyengíteni, hogy most, amikor egy templomban lefejeznek egy keresztyént, a valaha volt, de mára identitását vesztett keresztyén Európa meg se mukkan. S ha a kérdés úgy fog eldőlni, hogy ki az erősebb, a keresztyénség vagy az iszlám, ne legyenek kétségeink: az iszlám.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 55 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
celoke
2020. november 02. 23:30
S ha a kérdés úgy fog eldőlni, hogy ki az erősebb, a keresztyénség vagy az iszlám, ne legyenek kétségeink: az iszlám. Nem nyert. A kérdést úgy kell feltenni: melyik Isten az erősebb? Jézus, vagy Allah? Természetesen Jézus. Már csak azért is, mert az iszlám vallásnak álcázott gyilkos ideológiája mögött nem holmi Allah (aki nem is létezik), hanem a sátán áll. Aki hol embergyilkos, hol világosság angyalának álcázza magát. Csakhogy a sátán vesztett. "Vettetik a tűz és kénkő tavába, és kínoztatik éjjel és nappal örökkön örökké." - írja a Biblia. És osztozni fognak a gonosz sorsában azok is, akik holmi fanataikus eszmével takarózva élik ki az agresszív, gyilkos hajlamaikat. És nemcsak az örökkévalóságban győz Jézus és a szentei, hanem már itt e földön is. Jézus mondta: a szelídek öröklik a földet. És nem a békés emberek között robbantgató gyilkosok. És nem keverjük össze a szelídet a gyengével, gyávával. egy szelíd tud harcolni, ha valóban harcolnia kell.
recipeferum
2020. november 02. 21:54
Ha megdobnak kővel,dobd vissza kenyérrel. Az dobja rá az első követ,aki bűntelen. A gyilkosság bűn,még ha az ellenséged is. A kereszténység liberális vallás. Az Igaz Hit Prófétája kedvenc kilenc éves felesége társáságában csemegézve végignézte,ahogy a legyőzött ellenséges törzs párszáz elfogott férfitagját lenyakazták. A nőket,gyerekeket nem,őket rabszolgának adták el.Mert Allah könyörületes. Semmi,de semmi esélyünk nincs.
Nyugati Ádám
2020. november 02. 20:58
Az iszlám uralom kikerülés erő nélkül nem lehetséges.
Akitlosz
2020. november 02. 20:56
"Nem lehet tudni, mi lesz. Annyi bizonyos, hogy a már Európában élő többmilliós muszlim közösség egy felmérhetetlenül erős iszlám világgal a háta mögött alapvetően határozhatja meg Európa civilizációs karakterét. " Az elsz, ami már a jelen is, csak még inkább. Az az "európai civilizációs karakter" már meg van határozva ma is muzulmánilag. Csak ma még kisebb a ennek a mértéke, mint amekkora mértékben később lesz meghatározva.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!