Kétszer kettő az négy

2020. november 18. 13:40

Helena Dalli is fenyegetőzött, hogy azok az országok nem kapnak pénzt, amelyek nem felelnek meg a tébolyodott elveknek.

2020. november 18. 13:40
Maczkó Ú. Róbert
Mozgástér blog

„Úgy esett, hogy a német Alkotmánybíróság 2020. május 5-i ítéletével kimondta: a német Alkotmány elsőbbséget élvez az EU joggal szemben. Ez nagy vihart kavart, ám később a dögvész mindent elsodort, felülírt, ami nagyon kedvező volt az eurokraták számára, hiszen lehetővé vált a dolog szőnyeg alá söprése. A dolgot azóta ordító csönd övezi. Mindenesetre megtörtént, ami megtörtént, és precedens lehet belőle. Ha a németeknek szabad, akkor nekünk is.

A dolog tétje az, amivel már Helena Dalli, az egyenlőségért felelős biztos is fenyegetőzött, hogy azok az országok nem kapnak majd pénzt, amelyek nem felelnek meg a tébolyodott elveknek. Ezért kell az Alaptörvényben rögzíteni olyan nevetségesnek tűnő trivialitásokat, minthogy a biológiai nem megváltoztatása lehetetlen, vagy hogy a szülőknek ellenkező neműeknek kell lennie ahhoz, hogy gyerekek születhessenek. A várható támadásoknál pedig hivatkozni lehet majd a német példára.

Azt pedig, hogy miért most, a járvány kellős közepén kell erről dönteni, kérdezzék meg az EU-tól. Ugyanis nekik is, hogy, hogy nem, most jutott eszükbe elővenni a nemi elferdültek ügyét. Mi biztosan nem akartuk, ám valahogyan válaszolni kell, ha a maradék normalitást meg akarjuk védeni. Könnyen lehet, elnézve a világot, hogy sor kerül majd a címben megfogalmazott állítás alkotmányos védelmére is, hiszen már láthattuk, hogy valami elmebeteg a matematikát is fehér, rasszista tudománynak titulálta. Itt tartunk – sajnos.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hétszűnyű Kapanyányi Monyók
2020. november 18. 14:00
Mélyen egyetértek Mackó Úrral! A jogállamiság, brumm-brumm, egy tébolyodott elvrendszer, brumm-brumm, ami azt célozza, hogy Orbán Viktor doktorminiszterelnök úr, brumm-brumm, istenadta teljhatalmát elvegyék a bukott libernyákok, brumm-brumm.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!