Helyre kell állítani a jogállamot Magyarországon!

2020. október 06. 11:24

A lex CEU ügyében hozott európai bírósági döntés is azt bizonyítja.

2020. október 06. 11:24
MSZP
MTI-OS

Újabb bizonyíték került elő arról, hogy Magyarországon nincs jogállam: az Európai Bíróság elítélte a Fidesz-kormány tevékenységét a »lex CEU« miatt. A Magyar Szocialista Párt korábban is több alkalommal rögzítette, hogy az egyetemek elleni támadások, és a Közép-Európai Egyetem elüldözése felbecsülhetetlen károkat okozott Magyarországnak, az Európai Bíróság most kimondta, hogy sérti az Európai Unió Alapjogi Chartájában foglaltakat, illetve a WTO szolgáltatások szabadságáról szóló általános egyezményét is.

Az egyetemekhez telepített kancellári rendszerrel, a pénzügyi megszorításokkal a Fidesz-rezsim az egyetemi önállóságot korlátozta. Az állami egyetemek magánkézbe adása alapítványként és majd a fideszes kuratóriumi tagoknak az egyetemi autonómia fölé rendelése mind olyan döntés, amely az egész magyar értelmiséget létében veszélyezteti és a független, a kormánynak közvetlenül alá nem rendelt intézmények elleni háború részei. Ennek kirívó, de nem egyedi példája a CEU elüldözése, de ide sorolható a Színház és Filmművészeti Egyetem sorsa, a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézeteinek leválasztása, az 1956-os Intézet megszüntetése.

Az MSZP szociáldemokrata pártként elkötelezett amellett, hogy 2022-ben a kormányváltó szövetség többi tagjával közösen helyreállítsa a jogállamot, a demokráciát, és a szabadságjogokat. Azt akarjuk, hogy a politikai és ideológiai okokból kiszolgáltatott helyzetbe került egyetemek legyenek újra állami fenntartásúak, és minden egyetemen biztosítva legyen a kutatás és az oktatás szabadsága. Ezzel együtt radikálisan növelni kívánjuk a felsőoktatáshoz való hozzáférést!

Hiller István, az Országgyűlés alelnöke, MSZP Országos Központ”

(MTI-OS)

 

Összesen 97 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Senye Péter
2020. október 07. 12:23
Lehet, hogy jobb helyzetben vagyunk, mint egy (esetleg nemzeti) szocialisa ököljog államban.
confitür
2020. október 07. 09:25
A jogállamot Magyarországon a Fidesz már nagyobbrészt helyreállította,a folyamat még tart. Előzőleg pont az MSZP és elődei likvidálták a jogállamiságot vagy negyven éven keresztül. MSZP : Súlyos amnézia.
moltib54
2020. október 07. 08:20
Sajnos Hiller a földim. Nagyszülei tiszteletben álló polgárai voltak Sopron városának. Neki elment az esze. Mi a jogállam? Ilyen nincs. Megfoghatatlan fogalom. Minden országban a saját törvényeik alapján van jogállam. Ez nem jelenti sem a demokráciát sem a diktatúrát. Nem kell másoknak elfogadni, egyetérteni más országok jogrendjével. jogállamiságával. Láthatjuk az amerikai demokrácia export milyen károkat okozott a világban. Egyetemi kancellárok ellenzése nem meglepő. Megnehezíti a felelőtlen gazdálkodást, lo.... . Persze nem tetszik nekik. Egyetemi autonómia? Sajnos a HÖK túlságosan sok lehetőséget és jogot kapott. Olvasatukban joguk van ellenkezni és elfoglalni - más tulajdonát-, diktálni. Szellemi örökség alapján. Mai napig a felsőoktatásban többségben vannak a baloldali eszméket vallók -tisztelet azoknak akik legalább nem erőltetik másra az elveiket, nem büntetik azokat hallgatókat akik mást elveket vallanak-, Akadémia ue. Tudományos fokozatok megszerzése nagymértékben a kapcsolatnak köszönhető -persze vannak kivételek, szerencsére- , egymást támogatva. Nehéz bekerülni ebbe a körbe. Megnehezítve a fokozat megszerzését, előrelépést. Felsőoktatás leromlásában az MSZ(M)P élenjáró volt.
Dénia
2020. október 07. 07:50
Mi köze egy egyetemnek az uniós kereskedelmi szabályokhoz, mi köze a világkereskedelmi egyezményhez, milyen alapon hoz ítéletet az európai bíróság a világkereskedelmi egyezményre hivatkozva, mi a köze az uniónak, és annak bíróságának a tagállami felsőoktatáshoz, mi köze egy amerikai magánegyetemhez, és miért képviseli az unió a soros magánegyetemének érdekeit?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!