Nem lehet külföldi erőművekre alapozni hazánk ellátásbiztonságát!

2020. szeptember 15. 07:27

A hazai napelemes kapacitások aránya a teljes hazai erőműparkon belül már meghaladja az uniós átlagot. Interjú.

2020. szeptember 15. 07:27
Süli János
Vasarnap.hu

„Egyre többet fogyasztunk a villamos energiából. Ezzel együtt nő az energiapazarlás is hazánkban?

A villamosenergia-fogyasztás az életszínvonal emelkedését mutatja idehaza is, akárcsak máshol a világban: a jóléttel, a technikai fejlettséggel együtt növekszik. A hazai áramfogyasztás a jelenlegi prognózisok szerint a következő időszakban nagyjából évi egy százalékkal emelkedik majd, ennek versenyképes árú kiszolgálásához elengedhetetlen a paksi atomerőmű kapacitásának fenntartása. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy Magyarországon a dinamikus (áram)igény-bővülés ellenére az egy főre jutó villamosenergia-fogyasztás még mindig jelentősen elmarad a nyugat-európai szinttől, mindössze fele például az osztrák értéknek. Nem reálisak azok a zöldpolitikai elképzelések, melyek szerint nincs szükség Paks II. megépítésére, mert némi takarékoskodással csökkenthető lenne a fogyasztásunk. Hiába szigeteljük az épületeket, azzal érdemi villamosenergia-fogyasztáscsökkenést nem tudunk elérni, tekintettel arra, hogy a magyar háztartások zömét földgázzal fűtjük.

Ugyanakkor az elektromobilitás és a digitalizáció dinamikus erősödése is épp azt bizonyítja, hogy hosszú távon növekedni fog az igény az elektromos áramra. A következő évtizedekben még több áramot fogunk használni, melynek előállítását biztosítani kell. A magyar kormány felelősen járt el, amikor úgy döntött, hogy a megújulók mellett hosszú távon épít az atomenergiára. Ez a modernizációs tendencia ugyanis nem fog megállni, ezért hiába takarékoskodunk – ami természetesen nem árt –; ha nem épülne meg az új atomerőmű, akkor nem tudnánk ipari léptékben, elegendő, tiszta villamos energiát termelni, és az egyébként európai szinten is rendkívül magas importkitettségünk (30%) még tovább növekedne. Paks II.-vel pedig tisztán, olcsón, környezetkímélő módon lehetséges az áram előállítása. Fontos tudni ugyanakkor, hogy a Paks II. projekt hosszú távú célja elsősorban az idősödő Paksi Atomerőmű pótlása, de más erőműveink is kiöregednek, ezek helyett is szükség van az új erőművi kapacitásokra.

Atomenergia felhasználásával mely területeken érhető el a környezeti ártalmak csökkentése?

Mindenkinek kötelessége a teremtett világ megóvása. A kormánynak fontos a klímaváltozás elleni küzdelem, mert tisztább vizet, tisztább levegőt, elviselhető klímát szeretne hagyni a jövő generációira. Ma az energetikai ágazat mellett az egyik legnagyobb kibocsátó Európában a közlekedés. Ha ott áttörést szeretnénk elérni, akkor az elektromobilitásra nagyon fontos szerep fog hárulni. A jövő csak az lehet, hogy minél több kamion, busz, autó legyen elektromos- vagy hidrogénmeghajtású. Nem véletlenül támogatja a kormány például a nagyvárosokban új elektromos buszok beszerzését. A városi levegő minőségét alapvetően rontja a „korszerűtlen” tömegközlekedés. Komoly szennyezők a hulladékszállító járművek is, amelyek akár 70 literes átlagfogyasztást is produkálnak, mivel a dízelmotorok az araszolgatás miatt sohasem érik el a normál üzemi körülményeket. Van tehát feladat bőven, melyet meg kell oldani. A számos kérdés mellett viszont egy biztos: kevesebb áramot nem fogunk fogyasztani, csak többet, ezért a termelőkapacitásokat bővíteni kell.

Állandó politikai kérdés a megújuló energia alkalmazása. Ezen a téren hogy állunk?

Tavaly Magyarország volt az Európai Unió hetedik legnagyobb naperőmű-építője. Dübörög a hazai napelemes piac, óriási kapacitások épülnek, az iparágban ma ez a fő beszédtéma. A hazai napelemes kapacitások aránya a teljes hazai erőműparkon belül már meghaladja az uniós átlagot, tehát nem esélyekről beszélünk, hanem tényekről, már megvalósult fejlesztésekről. Ezek a napelemek szinte kivétel nélkül támogatással épülnek, ami jól kifejezi a kormány napelemekhez való hozzáállását, csak ezt az ellenzéki, antinukleáris szereplők igyekeznek elhallgatni. A megújuló energiaforrásoknak óriási szerepe lesz a világban, a hazai fejlesztések ezzel összhangban valósulnak meg. Maximálisan partnerek vagyunk abban, hogy segítsük az új termelő technológiák elterjedését. Azonban arról keveset beszélünk, hogy a megújuló energiák erősen időjárásfüggők. Ezzel szemben a felhasználóknak, a háztartásoknak és az iparnak folyamatosan, télen-nyáron, éjjel-nappal szükségük van villamosenergiára. Nem lehet külföldi erőművekre alapozni hazánk ellátásbiztonságát!”

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 63 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
peter.jordanson
2020. szeptember 15. 22:50
Helyes. Volt valami előrelépés az elmúlt 5 évben vagy csak a gaz burjánzik ott? Jól látom, hogy töltik már a reaktort? Nem. Közben megy ketyeg a hitel...
Zsolt75
2020. szeptember 15. 15:01
Azért az vicces, hogy mindig a 4-500 atomerőműtől féltik az emberiséget, nem a 15-20000 nukleáris robbanófejtől...
aleb19
2020. szeptember 15. 10:52
de lehet baromarcu 10 eve egyre jobban ez muvelitek fidiotak manapsag neha a napi aram mennyiseg felet importalni kenytelen az orszag es kozben buntetitek a lakossagi napelemeseket minusz 50%-s atveteli arakkal is
balbako_
2020. szeptember 15. 09:28
Egy országnak a villamosenergia terén is a stabilitásra kell törekednie. És Magyarország ezt teszi. Jelenleg a stabilitást az atomerőmű gerinc és a megújuló energiatermelés biztosítja ezt a világon mindenütt. Ezt kell követni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!